Verebics Katalin 43 éves
képzőművészet

Bemutatkozó

Egy különös aurájú helyen, a Dunántúlon, Dégen nőttem fel szintén festő húgommal.  A gyerekkori helyszín, a család nagy mértékben hozzájárul mind a mai napig szürreális képi elemekhez. Gyakran dolgozom olajjal, de talán még nagyobb szabadságot jelent az, ha a kollázs technikáját alkalmazom, illetve a klasszikus grafika technikái közül a számomra legkedveltebbeket, a hidegtűt és a monotípiát. Sokszor naplószerüen festem ki és rajzolom a bennem zajló történéseket, legyen ez akár egy pszichologizáló portré, vagy egy közeli kontextusba helyezett testkivágat, gyakran a helyek, amelyeken járok. 

Legutóbbi munkáimon erősebb transzparencia figyelhető meg, amely egyfajta időutazássá vált. A képeken összegyúrt korok lenyomatai, a múlt és a jelen együttesen, egymásba fonódva, egymásra hangolva jelenik meg történetmesélő szerepben is. Ilyen például az a munkám, melyben az ókori görög filozófus portréjának torzója egy kortársam arcát idézi meg és mintha a szobrász róla mintázta volna, a hasonlóság ezen véletlene ihlető forrásként szolgált. Utat mutatott egy olyan kép létrejöttéhez, amely egymásba olvasztotta a régmúlt egy lenyomatát a jelenünk egyik, a számomra is meghatározó alakjával, egy családtagom portréjával. Ezt a történetelbeszélést szeretném folytatni a következő években, ráhangolódva országunk meghatározó formálóira, alakítóira, szimbólumaira történelmi, kultúrtörténeti vonatkozásban a képzőművészet hozzám közel álló eszközeivel. 

Sokszor naplószerüen festem ki és rajzolom a bennem zajló történéseket, legyen ez akár egy pszichologizáló portré, vagy egy közeli kontextusba helyezett testkivágat, vagy a helyek amelyeken járok.
 

Iskolák
Egyetem (ma), 2005. Magyar Képzőművészeti Egyetem
Jelenlegi munkahely
képzőművész
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Ösztöndíjak (7)
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2007, Gundel Művészeti Díj Kuratóriuma

    Gundel Művészeti Díj
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2008, Kovács Gábor Művészeti Alapítvány

    KOGART-díj/ 1 éves ösztöndíj
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2010, Római Magyar Akadémia

    Római ösztöndíj képzőművészeknek/ 2 hónap
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2014, Liwa Art Hub

    International Historical Memory Art Festival / 2 hónap, Abu Dhabi
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2013, No Arte Museum San Sperate

    The wall of Europe ösztöndíj /2 hét
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2014, MAOE

    Labirintus c.kiállítás szakmai elismerése
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2017, MAOE

    Káosz és Rend c. kiállítás szakmai elismerése
Portfóliók (1)
  • Munkák 2019-2012

    2019.04.29 07:18:13

    Az elmúlt évek válogatott képzőművészeti munkái / 2019-2012
Hírek, események
  • Nátyi Róbert: Verebics Katalin

    2022. 11. 04.
    képzőművészet
    A Hungart könyvsorozat részeként megjelent kismonográfiai könyvemet ajánlom, Sárkány Győző garfikusművész, a Hungart elnökének és Szeifert Judit művészettörténész, szerkesztő hivatalos ajánlásával is a közelmúltban tartott könyvbemutatón.
  • Garten Balaton vizuális művészeti projekt

    2022. 08. 05., 20:22:00 — 2022. 08. 14., 18:00:00
    képzőművészet
    A Balaton frekventált településén, Lovason található Nagy Gyula emlékházban kiállítás-vásáron mutatkozik be közel 5o művész, 2oo műalkotással. Ez a Garten Balaton elnevezésű projekt immár a 4. alkalommal. A kurátorok Schneller János és Bánki Ákos.
  • Nyitott műhely-festészeti akció

    2022. 07. 23., 09:45:00 — 2022. 07. 23., 16:00:00
    képzőművészet
    Kötetlen beszélgetés a kortárs művészet hazai és nemzetközi helyzetéről, mecenatúráról.
  • Az Év műtárgya 2022 műalkotásai a Balatonföldvári Kilátóban

    2022. 07. 21., 17:00:00 — 2022. 09. 30., 18:00:00
    képzőművészet
    Artotek online kortárs művészeti oldal kiállítása, 24 válogatott művész anyaga látható Balatonföldváron, a kilátóban meghosszabított ideig.
  • ViszontLátás - Kortárs ön/arcképek

    2022. 06. 24., 18:00:00 — 2022. 07. 30., 18:00:00
    képzőművészet
    Viszont-látás, egy szókapcsolat, mely az elmúlt évek elzárkózásra kényszerülésének feloldására utal. A viszontlátás öröme, az egymásra való ráismerés ezúttal kortárs műalkotásokon keresztül elevenedik meg. Mégpedig olyan festmények és szobrok tükrében, melyek az önmagunkkal való szembenézésre is...
  • Kiútkeresés a Pintér Galériában + videó

    2022. 06. 19.
    képzőművészet
    A két Standby kiállítást követően most a Kiút címűn nézhetjük meg az alkotásokat, amelyeken a világjárvány hatásairól elmélkednek a képzőművészek. Az eddigi szabadtéren bemutatott reprodukciók után végre fedett helyen és az eredeti munkákkal találkozhatunk. Nézze meg kedvcsináló videónkat!
  • Kiút c. kiállítás

    2022. 06. 08., 18:00:00 — 2022. 06. 30., 18:00:00
    képzőművészet
    A jövő hét szerdán a Pintér Galéria és Aukciósházban nyíló két utcai tárlat képeit vegyítő csoportos kiállítás a Standby Projekt szervezőinek leírása szerint mozaik képeket ad a jelen viszontagságaiban megrázott emberről, de előre tekint.
  • Kövek, emlékek, érintések

    2022. 05. 27., 18:00:00 — 2022. 06. 17., 18:00:00
    képzőművészet
    VEREBICS KATALIN FESTŐMŰVÉSZ Kövek, emlékek, érintések című kiállításának megnyitója 2022. május 26-án 18 órakor az Újbuda Galériában A kiállítást megnyitja: Németh Bori egyiptológus Megtekinthető 2022. május 27-től 2022. június 17-ig hivatali időben.
  • Fine Art Hungary- Az év műtárgy aukció

    2022. 04. 01., 18:00:00 — 2022. 04. 30., 18:00:00
    képzőművészet
    Aukciós műtárgyak kortárs képzőművészek munkáiból. A kiállítás megtekinthető az anyagból április 3o-ig.
  • Torzult és horrorisztikus alakjaink a szépségdiktatúrával szemben / Szilléry Éva

    2022. 02. 26.
    képzőművészet
    Fejér megyei kortárs művészeket mutat be a kápolnásnyéki, néhány éve felújított Halász-kastély. L. Simon László kurátorként négy kortárs alkotót rendezett a tágas galériába, olyan alkotókat, akik ha különböző módokon is, de visszatérnek a klasszikus értelemben vett figurativitáshoz.
  • Dante, a kiapadhatatlan forrás

    2022. 02. 03.
    képzőművészet
    A Dante emlékév nem zárult le a naptári év befejeztével. A Dante univerzuma c. kiállítás a szegedi Reök-palotában folytatja útját, március 16-án pedig a pesterzsébeti Gaál Imre Galériában Sárkány Győző Végtelen színjáték című tárlata tiszteleg Dante Alighieri munkássága előtt. D. Udvary Ildikó írása
  • Szubjektív Fejér

    2022. 01. 08., 18:00:00 — 2022. 01. 20., 18:00:00
    képzőművészet
    Csoportos kiállítás megnyitó január elején. Szeretettel ajánlom!
  • Szubjektív Fejér2 kiállíás képanyag

    2022. 01. 08.
    képzőművészet
    Négy Fejér megyéhez kötődő alkotó munkái. Várnai Gyula, Verebics Ágnes, Verebics Kati, Bondor Csilla. Megtekinthető Január 8-tól Március 2o-ig. Kápolnásnyék, Halász-Kastély
  • Ő c. kötet / Illusztrációk

    2021. 12. 28.
    képzőművészet
    Az Ő az Alibi 25. jubileumi száma. Kerek, mint a betű, amely fölött két vessző áll. A téma lehet közeli és kézzelfogható, de el is távolíthatja magától a mindenkori beszélő...Illusztrációkként megjelennek a munkáim e kitűnő irodalmi kiadványban...
  • Dégről Budapestre és Kairóba – interjú Verebics Katalin festőnővel

    2021. 12. 14.
    képzőművészet
    A művészet hozta össze egyiptomi férjével... A két kultúra elegye sokszor megjelenik a képein, csakúgy, mint az emberi test. Hogyan születik meg egy mű, mi köze Dégnek a Szíva-oázishoz és mik azok a szerencsepárnák?
  • Dante Univerzuma

    2021. 12. 08., 18:00:00 — 2021. 12. 23., 18:00:00
    képzőművészet
    Vizuális interpretációk Végtelen, változó, örök színjáték/ 5o alkotó munkája Dante Univerzumának hatására.
  • Dante Univerzuma/ Szakmai elismerés

    2021. 12. 08.
    képzőművészet
    Aknay János festőművész, Sárkány Győző képzőművész, Nátyi Róbert művészettörténész átadta a Dante Univerzuma kiállítás Szakmai elismeréseit.
  • Frissítés most / Searching for T-Art harmadik tárlata

    2021. 11. 11.
    képzőművészet
    A szépség teljességét megsértő fragmentáltság jellemzi Verebics Katalin itt kiállított kompozícióját is, amelyen a kőtöredékek közé vegyült testtorzók az antik-akadémikus testideál képzeteit idézik fel.
  • Verebics Katalin és M. Abouelnaga kiállítása

    2021. 10. 20., 17:00:00 — 2021. 11. 03., 18:00:00
    képzőművészet
    A magyar és egyiptomi képzőművész házaspár képeinek kiállítása, párbeszéde, technikai sokszínűségének bemutatása az Astórián található Párisi Galériában. A kiállítást L.Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum Főigazgatója nyitotta meg.
  • Élő Magyar Festészet

    2021. 10. 16., 18:00:00 — 2021. 11. 13., 18:00:00
    képzőművészet
    Magyar Festészet Napja alkalmából Csoportos kiállítás, a középgeneráció alkotói között található a munkám, a Hermelines maszk c. kép.
  • Túl-Beyond

    2021. 09. 03., 00:00:00 — 2021. 11. 29., 20:36:00
    képzőművészet
    4o kortárs művész pandémia utáni munkáiból látható másfél hónapig válogatás a körönd kerítésén. A munkák printek az eredeti alkotásokból....Sturcz János és Hannawati Raden kurátori munkája a válogatott anyag.
  • Alsóörsön megfordul a világ a tengelye körül

    2021. 08. 13.
    képzőművészet
    360° – képzőművészet és színház Alsóörsön címmel programsorozat kezdődik augusztus 13-án. A kortárs kiállítás a balatoni település domboldalának emblematikus műemlék épületében, a Török-házban látható. A szervezők itt állítják ki a Covid-reflexiókból épült Standby tárlat néhány darabját...
  • Ezerarcú festészetem / Takáts Fábián írása

    2021. 07. 02.
    képzőművészet
    Kollázsszerű, kezükkel orcájukat takaró, egzotikusan szép női fejek, torzók fogadnak Verebics Kati új tárlatának otthont adó Karinthy Szalonban. A kiállítás fókuszába – mint korábbi munkáinál – ezúttal is az arcot, a testet helyezte az alkotó, akit afrikai utazása inspirált.
  • Hölgymenyét Interjú Verebics Kati festővel

    2021. 06. 10.
    képzőművészet
    Az arcok, kezek, testkivágások, emberi torzók mellett egyre hangsúlyosabbak számomra az épített környezet fontos elemei és attribútumai, ezeket fordítom át az emberi testbe...
  • Verebics Kati Oázis / kiállítás

    2021. 05. 18., 00:00:00 — 2021. 06. 18., 00:00:00
    képzőművészet
    Online megnyitó: 2021. május 20., 18.00 Karinthy Szalon Facebook-oldala. A kiállítást megnyitja: Antalffy Péter történész A kiállítás megtekinthető 2021. június 18-ig.
  • 2021.április 12. Live Online Festmény és műtárgy árverés

    2021. 04. 12., 00:17:00 — 2021. 04. 12., 00:17:00
    képzőművészet
    A Párisi Galéria (1053 Budapest, Múzeum körút 3.) – továbbiakban: árverező – előre meghirdetett időpontban és helyszínen az árverési tárgyak – továbbiakban árverési tételek – tulajdonosai vagy eladásra jogosultjai – továbbiakban: árvereztetők – megbízása alapján árverést rendez és vezet.
  • Standby3

    2021. 03. 08., 01:10:00 — 2021. 03. 08., 01:10:00
    képzőművészet
    A Pandémia időszakát bemutató szabadtéri kiállítás, 3. helyszínén látható jelenleg, a Károlyi-kert kapuján...
  • Női (ir)Realitások

    2020. 12. 14., 22:31:00 — 2020. 12. 28., 21:22:00
    képzőművészet
    20 kortárs festő és szobrász művésznő munkái/
  • Európai Sokszínűségi Karta Magyarország aláírási ceremónia

    2020. 11. 18.
    képzőművészet
    Edina Koltai művészettörténész támogatásával a Nagykövetség kiállítást nyitott meg, mely 11 kortárs magyar művész 20 alkotását gyűjtötte össze.
  • Artmarket 2020 Budapest

    2020. 10. 22., 18:28:00 — 2020. 10. 25., 18:28:00
    képzőművészet
    A BlonardStudio egyik résztvevőjeként kiállítási lehetőség( Szőke Péter Jakab, Aljona Shapovalova és Verebics Kati), a covid idején is élőben megtekinthető kiállítás 4 napig.
  • Supka Manna emlékkiállítás

    2020. 10. 02.
    képzőművészet
    Csoportos Kiállítás a Searching for T-Art 2. meghívottaival és Supka Magda emlékiállítás egyben a Józsefvárosi galériában.
  • A polémia ereje

    2020. 09. 30.
    képzőművészet
    Műveik szuggesztívek és dinamikusak, talán ebben rejlik a vonzerejük. Hogy erről ők maguk mit gondolnak, aktuális kiállításuk kapcsán mondták el. Interjú Verebics Katalinnal és Verebics Ágnessel.
  • Animalia/Anomalia

    2020. 09. 22., 19:00:00 — 2020. 09. 28., 03:11:00
    képzőművészet
    Kiállítók névsora: Baksai József Drégely Imre Gallai Judit Ágnes Király Gábor Lak Róbert Lantos Csenge Szöllősi Géza Verebics Ágnes Verebics Katalin Kiállítást megnyitja: Smid Róbert irodalom- és kultúratudós, kritikus A kiállítás kurátorai: Lak Róbert és Lantos Csenge
  • Nem festenek egymás tenyeréből a Verebics lányok

    2020. 09. 17.
    képzőművészet
    Gáll András írása a szentendrei galériák helyzetéről, illetve a cikk második felében egy éppen megnyíló kiállítás pillanatairól, vagyis a Permanens konfliktus címet viselő Verebics testvérek Új Műhely Galéria beli kiállításáról...
  • Permanens Konfliktus

    2020. 09. 16., 18:00:00 — 2020. 10. 11., 01:36:00
    képzőművészet
    A sors egészen különös játéka, mikor egy testvérpár mindkét tagja festőművész. Verebics Kati 2005-ben, Verebics Ági 2006-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. A szakmai elismerések, a hazai és nemzetközi művésztelep-meghívások egymást követték mindkét művész életében...
  • Stand by

    2020. 09. 16.
    képzőművészet
    Budapest, Kodály körönd 2020. 09. 04. 18:00 — 2020. 09. 04. 21:00 (A kiállítás valószínűleg október közepéig tekinthető meg) A helyszín telitalálat. Az Andrássy út, mint a világörökség része, egyik legszebb sugárutunk, ide beágyazva a Kodály körönd, a jelenlegi állapotában...
  • After art fair/ karantén kiállítás és vásár a művészek és alapítványok javára

    2020. 06. 02., 10:35:00 — 2020. 06. 03., 10:35:00
    képzőművészet
    Képzőművészek kiállítása az elmúlt időszakra reflektálva, a galéria 95%-os támogatása irányukban minden értékesített kép után illetve a fennmaradó 5%-Minden egyes eladott műtárgy árának 5%-át jótékony célra lehet fordítani. Az egyes alkotások vásárlói döntenek, kinek adják.
  • Kultúra a fotelből

    2020. 05. 27.
    képzőművészet
    Kultúra a fotelből – Verebics Kati Verebics Katalin festőművész kislányával fest és rajzol, elmaradt és tervezett kiállításokra készül, oktat a virtuális térben..
  • Online Kiállítás a Yi Galériában

    2020. 05. 10.
    képzőművészet
    A galéria által prezentált művészek alkotásaiban bár különböző a tematika, az eszköztár, azonban mindegyikük anya is a művészeti munka mellett. A kiállítás apropója az Anyák napja. Betekinthetünk a művészek műtermeibe, munkafolyamatába is...
  • Hír / esemény :: PORTRÉ, Archeologikus festészet Verebics Kati legújabb képeiről /Schneller János

    2020. 04. 08.
    képzőművészet
    Ösztöndíjas interjú, új munkák bemutatásának folyamata, elemzése... Részlet : " Ókori héroszok és istenségek, személyes ismerősök archetipikus karakterekké formált portréi, a Közel-Kelet hiedelemvilága kortárs arcok mögött, Egyiptom kultúrája és a Kárpát- medence történetei....."
  • Hír / esemény :: Szabadjáték/ II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kiállítása

    2020. 03. 28., 12:00:00 — 2020. 06. 28., 18:00:00
    képzőművészet
    Szabadjáték/ II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon csoportos kiállítása kurátora: Szurcsik József
  • Hír / esemény :: Kiállítás a bécsi Art Project Paulus Galériában február 28-ig

    2020. 02. 15.
    képzőművészet
    Szilléry Éva írása kiállításunkról, ami egyben a bécsi Art Project Paulus galéria nyitó eseménye is volt. Kiállító művészek Kabar Vivien, Verebics Ágnes és Verebics Katalin
  • Titkos Kert

    2019. 10. 29., 20:27:00 — 2020. 11. 30., 20:27:00
    képzőművészet
    Ez a Titkos Kert itt és most nem egy város parkja. Nem is kolostor falaival övezett liget. Nem rejtett természet, mégis rejtve van. Belső világunk kertje az.
  • Hír / esemény :: Szüret c. kiállítás, valamint képek közgyűjteményekbe való bekerülése

    2019. 10. 22.
    képzőművészet
    Nyolc fővárosi és vidéki kortársművészeti gyűjtemény összesen hétmillió forint értékben vehetett át a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. nevében Fekete Péter kultúráért felelős államtitkártól október 22-én, a Szüret című kiállítás megnyitásán.
  • Hír / esemény :: Searching for T-Art Alapítvány díj

    2019. 10. 15.
    képzőművészet
    Searching for T-Art Alapítvány díja, csoportos kiállítás
  • Hír / esemény :: Dimenziók kiállítás, szakmai elismerés

    2019. 10. 05.
    képzőművészet
    Dimenziók c. kiállítás szakmai elismerés
  • Hír / esemény :: Verebics Katalin kiállítása a Semmelweis Szalonban

    2019. 09. 19., 18:00:00 — 2019. 10. 21., 14:33:00
    képzőművészet
    A Semmelweis Egyetem rektora tisztelettel meghívja Önt a Semmelweis Szalonba, ahol Verebics Kati 2o19-ben készült képeit is lehet látni az eddigiek válogatásával. Házigazda: Dr. Merkely Béla rektor Megnyitja: Kővári Orsolya Közreműködik: Tóth Viktor zongoraművész