Balog Alexandra Gabriella
zeneművészet
Bemutatkozó

Hitem szerint a zenész hivatás egy különleges ötvözete az elmélyült alkotásnak és az egyszeri és megismételhetetlen piallanat művészetének. Ez az együtthatás az, ami magával ragadott, ami újabb-és újabb inspirációként szolgál.

Pályázati munkaterv: 

A magyar zene hatása az európai zenére

A magyar zene vonásai és jellegzetessége számos zeneszerzőt ragadott magával a történelem során. Van, ahol a cigányzene és a népzene hatásai csak részletekben mutatkoznak meg, és van, ahol teljes műveket ihlettek meg. Ennek a továbbkutatásával, majd ismereteim megosztásával és - főként a diákok körében való - terjesztésével szeretném tölteni az ösztöndíjas éveimet.

Szakmai önléletrajz: 

Balog Alexandra 2019-ben kitüntetéssel diplomázott a londoni Royal Academy of Music növendékeként, 2021-től a grazi Kunst Universität hallgatójaként folytat posztgraduális tanulmányokat. Versenyeredményei közül kiemelkedik a 2017-es a grazi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen aratott győzelme.

Múltbeli tanárai Kőrösiné Belák Erzsébet, Fejérvári Zoltán, Ian Fountain, jelenlegi pedig Markus Schirmer. Legfrissebb eredményei a 2022 áprilisában elnyert 1. díj, melyet a Franz Liszt Centre International Piano Competition spanyol zenei versenyen szerzett, valamint az MMA három éves alkotói ösztöndíja. Magyarország jelentős helyszínei mellett Európa számos országéban, valamint Kínában és Dél Amerikában lép fel. 2020-ban az amerikai-kínai Bard College program egyik kiemelkedő művészének választották. Alexandra Berecz Mihály partnereként jelenleg az Altalena művészeti vezetője. 

Iskolák
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Jelenlegi munkahely
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Portfóliók (1)
Hírek, események
  • Koncert Dolfin Balázzsal a Művészetek völgyében

    2023. 08. 21.
    zeneművészet
    Schumann, Bartók, Brahms, Kodály és Rachmaninov művei hangzanak el
  • Szóló koncert a Murlo-i Zenei Napok-on, és Colle di val d'Elsa-ban (Toszkána)

    2023. 08. 05.
    zeneművészet
    Liszt, Kodály, Bartók és Schubert művei hangzanak el
  • Altalena Zenei Fesztivál és Nyári Akadémia

    2023. 07. 24., 18:00:00 — 2023. 08. 04., 11:00:00
    zeneművészet
    10. alkalommal rendezzük meg az eseményt, a professzorok Budapest, London, Berlin, Bécs, München, Weimar, Madrid és Párizs zenei egyetemeiről érkeznek, és diákokat is várunk Európa legtöbb országából, de Shanghaiból, Szingapúrból, Japánból és Amerikából is.
  • Koncertek Mexikóvárosban Adrian Justus hegedűművésszel

    2023. 07. 08.
    zeneművészet
    Magyar program, valamint Mozart, Schubert és Leclair művei is elhangoznak a koncerteken
  • Szóló koncert a cancúni Magyar Zenei Napok-on

    2023. 05. 19.
    zeneművészet
    Schubert, Liszt, Bartók és Kodály művei hangzanak el
  • Felvétel készítése a Panónia Stúdióban

    2023. 05. 19.
    zeneművészet
    Beethoven Op. 109-es szonátájának rögzítése a Talentum Hungaricum program egykori ösztöndíjasaként
  • Felvétel készítése a Dán Királyi Akadémián

    2023. 05. 13.
    zeneművészet
    Bach és Beethoven műveinek felvétele CD minőségben
  • 'Magyar motívumok Beethoven zenéjében' Zenés előadás – Beethoven korabeli zongorák ismertetése

    2023. 04. 27., 12:30:00 — 2023. 04. 27., 14:00:00
    zeneművészet
    'Rendhagyó Zeneóra' az iskola diákjainak
  • Klasskonzert a Palais Meran-ban

    2023. 04. 20., 19:00:00 — 2023. 04. 20., 20:25:00
    zeneművészet
    Prof. Markus Schirmer osztályának koncertje
  • Beethoven 32 szonáta sorozat Bécsben és Grazban

    2023. 02. 26., 19:00:00 — 2023. 02. 26., 20:00:00
    zeneművészet
    Beethoven 32 szonátáját foglalja sorozatba a bécsi-grazi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny szervezése a verseny egykori díjazottjainak előadásaival
  • Beethoven 32 sorozat a bécsi Bartók Gesellschaft szervezésében

    2023. 02. 26., 19:00:00 — 2023. 02. 26., 20:30:00
    zeneművészet
    Az osztrák Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny díjnyerteseinek sorozata
  • Beethoven 32 szonáta sorozat Bécsben és Grazban

    2023. 02. 24., 19:00:00 — 2023. 02. 24., 19:00:00
    zeneművészet
    Beethoven 32 szonátáját foglalja sorozatba a bécsi-grazi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny szervezése a verseny egykori díjazottjainak előadásaival
  • Beethoven 32 sorozat a bécsi Bartók Gesellschaft szervezésében

    2023. 02. 24., 19:00:00 — 2023. 02. 24., 20:40:00
    zeneművészet
    A Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny díjnyerteseinek Beethoven szonáta sorozata
  • Beethoven 32 szonáta sorozat Bécsben és Grazban

    2023. 01. 28., 19:00:00 — 2023. 01. 28., 19:00:00
    zeneművészet
    A Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny egykori díjazottjainak Beethoven sorozata
  • Beethoven 32 sorozat

    2023. 01. 28., 19:00:00 — 2023. 01. 28., 20:30:00
    zeneművészet
    A Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny díjnyerteseinek Beethoven szonáta sorozata
  • Beethoven 32 szonáta sorozat Bécsben és Grazban

    2023. 01. 27., 19:00:00 — 2023. 01. 27., 19:00:00
    zeneművészet
    A Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny egykori díjazottjainak Beethoven sorozata
  • Beethoven 32 sorozat a bécsi Bartók Gesellschaft szervezésében

    2023. 01. 27., 19:00:00 — 2023. 01. 27., 20:30:00
    zeneművészet
    A Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny díjnyerteseinek Beethoven szonáta sorozata
  • Az Altalena Zenei Fesztivál és Nyári Akadémia meghirdetése

    2023. 01. 16.
    zeneművészet
    Nemzetközi mesterkurzus a zenei élet vezető egyéniségeivel - https://www.altalena.eu/hu/
  • Balog Alexandra és Kenny Fu zongora koncertje

    2023. 01. 13.
    zeneművészet
    Balog Alexandra, a Royal Academy of Music egykori diákja, és Kenny Fu, az intézmény jelenkori diákja mutatkozik be egy közös koncerttel Londonban.
  • Szóló koncert a new york-i magyar Konzulátuson

    2023. 01. 13.
    zeneművészet
    Beethoven, Schubert, Bartók és Kodály művei hangzanak el
  • Klassenabend a Grazi Zeneművészeti Egyetemen

    2023. 01. 10., 19:00:00 — 2023. 01. 10., 19:00:00
    zeneművészet
    Prof. Markus Schirmer osztályának zongorakoncertje a Palais Meran-ban
  • Koncert a grazi Florentiner Saal-ban

    2023. 01. 10., 19:00:00 — 2023. 01. 10., 20:00:00
    zeneművészet
    Markus Schirmer osztályának koncertje
  • Chopin és a magányunk - Balog Alexandra és Vecsei H. Miklós estje

    2022. 12. 23.
    színházművészet
    Közös elcsendesülés Chopin legmegrázóbb darabjai és a magyar irodalomtörténet monumentális verseivel.
  • Klassenabend a Grazi Zeneművészeti Egyetemen

    2022. 12. 14.
    zeneművészet
    Prof. Markus Schirmer osztályának semester záró koncertje
  • Balog Alexandra a Bartók Rádió Arckép című műsorának vendége

    2022. 12. 02.
    zeneművészet
    Fellegi Lénárd Balog Alexandrával beszélget
  • Bartók hétvége a Babel Campben

    2022. 11. 27., 16:00:00 — 2022. 11. 27., 17:00:00
    zeneművészet
    Három nap, három műfaj, három koncert BB háromszor Bartók Béla / Balatonboglár / Volt BB Udvar (Babel Camp)
  • Magyar vonatkozású szolóest a Katowicei Zeneművészeti Egyetemen

    2022. 11. 25., 19:00:00 — 2022. 12. 04., 20:00:00
    zeneművészet
    Kodály, Bartók, Liszt és Chopin műveit mutatja be Balog Alexandra Katowicében.
  • Balog Alexandra zongorestje

    2022. 11. 21., 19:00:00 — 2022. 12. 04., 21:00:00
    zeneművészet
    Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt 2022. november 21-én 19 órakor a Zeneakadémia Solti termébe, Balog Alexandra zongoraművésznő hangversenyére!
  • Balog Alexandra és Diószegi Benjámin koncertje a Három Hollóban

    2022. 11. 15., 19:00:00 — 2022. 11. 15., 20:20:00
    zeneművészet
    Schubert és Liszt
  • Balog Alexandra zongorestje Münchenben

    2022. 11. 12., 18:30:00 — 2022. 11. 12., 20:00:00
    zeneművészet
    Schubert, Chopin és Bartók művei
  • Balog Alexandra zongorestje -- Házimuzsika koncertsorozat

    2022. 11. 04., 19:00:00 — 2022. 11. 04., 21:00:00
    zeneművészet
    A koncertprogram Franz Schubert és Fryderyk Chopin munkássága köré épül. Vendégművészek: Kolbe Ilona és Lakatos János
  • 'Magyar Modern' VIP kiállítás megynyitó a Berlinische Galerie-ben

    2022. 11. 02., 19:00:00 — 2022. 11. 02., 20:00:00
    zeneművészet
    A Berlinische Galerie kiállítása először mutatja be átfogó módon az 1910 és 1933 közötti időszakban hosszabb-rövidebb ideig Berlinben élő magyar művészeket és az itt készült vagy kiállított műveiket.
  • Romantic notes -- Ricercando tra Schubert e Chopin

    2022. 10. 30., 19:00:00 — 2022. 10. 30., 21:00:00
    zeneművészet
    Schubert, Chopin és Bartók műveit játssza Balog Alexandra első toscánai szólóestjén
  • Skupi Kamerfest -- Hungarian Evening Piano Concert

    2022. 10. 25., 19:00:00 — 2022. 10. 25., 20:30:00
    zeneművészet
    Elhangzanak: Bartók, Schubert, Chopin és Kolarivski művei
  • A Törös Alapítvány jótékonysági koncertje 'Debussy 160'

    2022. 10. 14., 18:00:00 — 2022. 10. 14., 20:00:00
    zeneművészet
    A Törös Alapítvány 2011., amely évről évre jótékonysági koncertet rendez a kerületi egészségügy javára, idén sem tesz másképp. Balog Alexandra Beethoven c-moll zongoraversenyét adja elő a Duna Szimfonikusokkal és Toshifumi Kanai-val.
  • Saját szólóesttel mutatkozik be Balog Alexandra a Zeneakadémián - Papageno.hu

    2022. 10. 03.
    zeneművészet
    Balog Alexandra zongoraművész, az Altalena Zenei Közösség alapítója és művészeti vezetője 2022. november 21-én szóló zongoraesttel mutatkozik be a Zeneakadémia Solti termének színpadán. A közönség Chopin és Schubert műveit hallhatja egy különleges műsorszerkesztésben.