Kiss-Balbinat Ádám
művészetelmélet
Bemutatkozó

Kiss-Balbinat Ádám
Junior Prima díjas népzenész, hegedűművész, tanár

1987-ben született Sepsiszentgyörgyön, Romániában
Zenei tanulmányait klasszikus hegedűsként Kolozsváron kezdte, majd Budapesten folytatta a Szent István Király, illetve a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában
2007-ben felvételt nyer a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakára
2011 októberében Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság által szervezett zenetudományi konferencián vitaindító előadást tart Liszt Ferenc Magyar rapszódiáinak népzenei vonatkozásairól
2012-ben felvételt nyer a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi hegedű szakára, ahol 2015-ben előadóművészi diplomát szerez, két évvel később pedig befejezi népi hegedű MA tanulmányait, jelenleg tanári szakdolgozatát írja
2007-ben megalapítja a népzenét és világzenét játszó Góbé zenekart, amelynek 10 éven át dalszerzője, szövegírója, énekese és hegedűse
2015 óta prímása és énekese a népzenét játszó Erdőfű zenekarnak
2015-ben a XXXII. Országos Tanulmányi Diákköri Konferencián a művészeti és művészettudományi szekció népzene tagozatában I. díjat kap, előadásának címe: Népzene Bartók hegedűduóiban
2017-ben, Mérában, az I. Kalotaszegi prímásversenyen I. díjas lett.
2017 és 2019 között a Parasztok Atmoszférában nevű konceptuális zenekar hegedűse és énekese
Több oktatási intézménynek — tk. a szentendrei Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek, valamint az ürömi Nádor József Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek — volt hegedűtanára
2018-ban különdíjat nyer a balatonfüredi Prímásversenyen
2017 és 2020 között a csepeli Egressy Béni Református Művészeti Középiskola népi hegedű, népzeneelmélet, néprajz valamint népzenei lejegyzés tanára.

Iskolák
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Jelenlegi munkahely
Egressy Béni Református Művészeti Középiskola
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Hírek, események
  • Mi a táncház?

    2022. 08. 06.
    művészetelmélet
    Ezen a címen indult el a "Körülírás" YouTube csatorna pilot adása
  • Sárosi Bálint

    2022. 07. 18.
    művészetelmélet
    Életének 98. évében, mai napon elhunyt Sárosi Bálint (1925-2022) népzenegyűjtő, etnomuzikológus, ismeretterjesztő televíziós és rádiós személyiség, a magyar népi hangszerek, a kárpát-medencei hangszeres népzene, s a cigányzene elismert hazai kutatója
  • Előadás a Kőfeszt keretén belül

    2022. 06. 04., 14:00:00 — 2022. 06. 04., 14:00:00
    művészetelmélet
    Táncház és életreform mozgalom a XX. században
  • Martin 90

    2022. 04. 20.
    művészetelmélet
    90 éve született Martin György (1932-1983) tánctörténész, etnográfus, gyűjtő, a hazai néptánckutatás legkiemelkedőbb alakja, aki nem csupán a magyar tudományos tánckutatás doyenje, de az idén 50. évfordulóját ünneplő táncházmozgalomnak is szellemi vezére s egyik legelső ösztönzője volt.
  • Gönyei Sándor születési évfordulója

    2022. 04. 08.
    művészetelmélet
    136 éve ezen a napon született Gönyei (Gönyey) Ébner Sándor (1886-1963) néprajzkutató, néptáncgyűjtő, a magyar néprajzi filmezés atyja
  • Vass Lajos 95

    2022. 04. 05.
    művészetelmélet
    95 éve ezen a napon született Vass Lajos (1927-1992) zeneszerző, karnagy és műsorvezető; a magyar kórusmozgalom egyik kiemelkedő alakja, aki a magyar zenei élet országszerte ismert, lebilincselő hatású személyisége volt
  • Korb Flóra 120

    2022. 04. 02.
    művészetelmélet
    120 éve ezen a napon született Korb Flóra (1902-?), mozdulatművész, a magyar néptánc egyik első színpadi feldolgozója, a magyaros revü műfajának megteremtője
  • Kallós Zoltán születési évfordulója

    2022. 03. 26.
    művészetelmélet
    96 évvel ezelőtt ezen a napon született Kallós Zoltán (1926-2018) kétszeres Kossuth-díjas népzenegyűjtő, népzenekutató, az erdélyi és magyarországi táncházmozgalom kulcsfontosságú személyisége, a leglátogatottabb népzenei és néptánc táborok szervezője
  • Bartók Béla születésnapja

    2022. 02. 25.
    művészetelmélet
    141 évvel ezelőtt ezen a napon született Bartók Béla (1881-1945) népdalgyűjtő, zongoraművész, a 20. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású zeneszerzője és népzenekutatója
  • Az erdélyi táncházmozgalom kezdetei

    2022. 02. 24.
    művészetelmélet
    45 éves az erdélyi táncházmozgalom
  • Vujicsics Tihamér születési évfordulója

    2022. 02. 23.
    művészetelmélet
    93 évvel ezelőtt e napon született Vujicsics Tihamér (1929-1975) népdalgyűjtő és népzenekutató, zeneszerző, előadóművész, a magyarországi délszláv hangszeres és énekelt zenei hagyományok feltárója
  • World Scout Day

    2022. 02. 22.
    művészetelmélet
    165 évvel ezelőtt született lord Robert Stephenson Smyth Baden-Powell (1857-1941), a brit hadsereg altábornagya, a cserkészet megalapítója
  • Olsvai Imre halálozási évfordulója

    2022. 02. 19.
    művészetelmélet
    Nyolc évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Olsvai Imre (1938-2014) népzenekutató, zeneszerző, muzikológus, a Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa
  • Lajtha László halálozási évfordulója

    2022. 02. 16.
    művészetelmélet
    59 éve hunyt el Lajtha László, a XX. század első felének egyik legmeghatározóbb magyar népzene- és néptánckutatója; zeneszerző, egyházzenész, zongoraművész, karmester, hazai és európai tudományszervező, aki meghatározó tevékenységet fejtett ki a zenepedagógia és a nemzetközi kultúrdiplomácia terén.
  • Kaposi Edit születési évfordulója

    2022. 02. 16.
    művészetelmélet
    99 évvel ezelőtt ezen a napon született dr. Kaposi Edit (1923-2006) tánctörténész, etnológus, a II. világháború utáni tánckutató nemzedék egyik legsokoldalúbb, legtermékenyebb tagja.
  • Sebő Ferenc születési évfordulója

    2022. 02. 10.
    művészetelmélet
    75 évvel ezelőtt ezen a napon született Sebő Ferenc (1947- ) Kossuth-díjas népzenész, dalszerző, énekes és népzenekutató, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője.
  • Paksa Katalin születési évfordulója

    2022. 02. 08.
    művészetelmélet
    78 évvel ezelőtt ezen a napon született Paksa Katalin (1944-2021), Széchenyi-díjas népzenekutató, a magyar népzenetudomány meghatározó jelentőségű képviselője.
  • Csoóri Sándor születési évfordulója

    2022. 02. 03.
    művészetelmélet
    92 esztendeje ezen a napon született Csoóri Sándor (1930-2016) kétszeres Kossuth- és József Attila-díjas költő, esszé- és prózaíró, dramaturg és politikus, a népköltészetből és a szürrealizmusból összeállt új modern költészet megteremtője.
  • NSzH

    2022. 02. 02.
    művészetelmélet
    40 éves a Néptáncosok Szakmai Háza
  • Dobszay László születési évfordulója

    2022. 02. 02.
    művészetelmélet
    87 évvel ezelőtt ezen a napon született Dobszay László (1935-2011) nemzetközi hírű tudós, Széchenyi-díjas zenetörténész, népzenekutató, egyházzenész és pedagógus.
  • Vargyas Lajos születési évfordulója

    2022. 02. 01.
    művészetelmélet
    108 évvel ezelőtt ezen a napon született Vargyas Lajos (1914-2007) Széchenyi-díjas népzenekutató, etnográfus, a Bartók és Kodály utáni kutatónemzedék talán legkiemelkedőbb egyénisége.
  • Erdélyi Zsuzsanna születési évfordulója

    2022. 01. 10.
    művészetelmélet
    101 évvel ezelőtt ezen a napon született Erdélyi Zsuzsanna (1921-2015) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar néprajztudós, folklorista.
  • Karácsony Sándor születési évfordulója

    2022. 01. 10.
    művészetelmélet
    131 éve született Karácsony Sándor (1891-1952) református pedagógus, neveléstudós, filozófiai író, egyetemi tanár és cserkészvezető, a regöscserkészmozgalom szellemi atyja, aki a neveléstörténeti munkáival talán a legnagyobb hatással volt a két világháború közti közgondolkodásra
  • Kodály Zoltán születési évfordulója

    2021. 12. 16.
    művészetelmélet
    139 évvel ezelőtt ezen a napon született Kodály Zoltán (1882-1967) zeneszerző, zenetudós, népzenegyűjtő és pedagógus, a magyar népzenekutatás egyik legjelentősebb alakja.
  • Basilides Mária születési évfordulója

    2021. 11. 11.
    művészetelmélet
    135 évvel ezelőtt ezen a napon született Basilides Mária (1886-1946) világhírű dal-, oratórium- és operaénekesnő, kora egyik legnagyobb magyar énekművésze. Nevét mint a leghivatottabb Bartók és Kodály-énekesnő is megörökítette.
  • Jankó János születési évfordulója

    2021. 11. 03.
    művészetelmélet
    153 évvel ezelőtt ezen a napon született Jankó János (1868-1902), a magyar néprajztudomány rövid életű, de hatalmas munkásságú alakja, aki munkában eltöltött alig több mint egy évtizede alatt is többet kutatott, írt, szervezett, mint mások egy egész hosszú élet során.
  • Martin György halálozási évfordulója

    2021. 10. 31.
    művészetelmélet
    38 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Martin György (1932-1983) tánctörténész, etnográfus, gyűjtő, a magyar néptánckutatás egyik legkiemelkedőbb alakja.
  • Maácz László születési évfordulója

    2021. 10. 30.
    művészetelmélet
    92 évvel ezelőtt ezen a napon született Maácz László (1929-1998) néptánckutató, szakíró.
  • Kőrösfő-Kriesch Aladár születési évfordulója

    2021. 10. 29.
    művészetelmélet
    158 évvel ezelőtt ezen a napon született Kőrösfő-Kriesch Aladár (1863-1920), festő, szobrász, iparművész, a magyar szecessziós képzőművészet egyik kiemelkedő alakja, a gödöllői művésztelep alapító mestere.
  • Vargyas Lajos halálozási évfordulója

    2021. 10. 11.
    művészetelmélet
    14 évvel ezelőtt e napon hunyt el Vargyas Lajos Széchenyi-, Erkel-, Magyar Örökség-, és Prima–díjas népzenekutató, néprajztudós, a Bartók és Kodály utáni kutatónemzedék talán legkiemelkedőbb egyénisége.
  • Vikár Béla halálának évfordulója

    2021. 09. 22.
    művészetelmélet
    76 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Vikár Béla, nyelvész, etnográfus, műfordító, a magyar népzenekutatás talán legjelentősebb alakja, aki Kodály Zoltánt és Bartók Bélát is elindította első tudományos gyűjtőútjára.
  • Bibliográfia XIII.

    2021. 09. 13.
    művészetelmélet
    Az elmúlt időszakban az alábbi szakirodalmat dolgoztam fel:
  • Gyöngyösbokréta

    2021. 08. 20.
    művészetelmélet
    Háry János és a Magyar Bokréta Szövetség története
  • Interaktív előadás

    2021. 08. 02., 19:00:00 — 2021. 08. 02., 20:00:00
    művészetelmélet
    Századfordulós művészeti törekvések Európában. A népdal felfedezése.
  • Lajtha László születésének évfordulója

    2021. 06. 30.
    művészetelmélet
    129 évvel ezelőtt ezen a napon született Lajtha László (1892–1963)
  • Jagamas János születésének évfordulója

    2021. 06. 08.
    művészetelmélet
    108 éve ezen a napon született Jagamas János (1913-1997), erdélyi származású népzenegyűjtő, zeneszerző, pedagógus, a Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Folklór Intézetének tudományos főkutatója, aki élete során impozáns méretű, tartalmában felbecsülhetetlen értékű népzenei gyűjteményt hozott létre
  • Etiópiai gyűjtés

    2021. 06. 07.
    művészetelmélet
    1965-ben, ezen a napon indult etiópiai gyűjtőútjára Martin György és Sárosi Bálint
  • Halmos Béla születési évfordulója

    2021. 06. 04.
    művészetelmélet
    75 évvel ezelőtt ezen a napon született Halmos Béla (1946-2013) népzenész, népzenekutató, pedagógus; a magyarországi hangszeres népzenei mozgalom egyik elindítója, a táncházmozgalom első prímása
  • Molnár István halálozási évfordulója

    2021. 06. 02.
    művészetelmélet
    34 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Molnár István (1908-1987) táncművész, koreográfus, pedagógus, néptánckutató, a magyar színpadi néptáncművészet első koreográfus-nemzedékének kiemelkedő, iskolateremtő egyénisége
  • Borbély Jolán születési évfordulója

    2021. 05. 21.
    művészetelmélet
    93 évvel ezelőtt ezen a napon, május 21.-én született Borbély Jolán (1928-2018) etnográfus, pedagógus
  • Síppal, dobbal, nádihegedűvel (1972)

    2021. 05. 18.
    művészetelmélet
    Egy nagy hatású műsor lassan ötven éves fordulójára
  • MÁNE 70

    2021. 05. 14.
    művészetelmélet
    Egészen pontosan 70 évvel ezelőtt, ezen az estén (1951. május 14-én) volt a Magyar Állami Népi Együttes Ének-, Zene- és Tánckarának első önálló bemutatója a Városi Színházban (ma Erkel Színház)
  • Vikár László halálának évfordulója

    2021. 05. 12.
    művészetelmélet
    Négy évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Vikár László (1929-2017) zenetudós, népzenekutató
  • Az első budapesti táncház

    2021. 05. 06.
    művészetelmélet
    Az első budapesti táncház
  • Interjú IV.

    2021. 04. 07.
    művészetelmélet
    Beszélgetés Sztanó Hédivel
  • Interjú III.

    2021. 03. 31.
    művészetelmélet
    Beszélgetés Kiss Ferenccel
  • Interjú II.

    2021. 03. 10.
    művészetelmélet
    Beszélgetés Héra Évával
  • Interjú I.

    2021. 02. 13.
    művészetelmélet
    Beszélgetés Novák Ferenccel
  • Bibliográfia XII.

    2021. 01. 12.
    művészetelmélet
    Az elmúlt időszakban az alábbi szakirodalmat dolgoztam fel:
  • Bibliográfia XI.

    2020. 12. 20.
    művészetelmélet
    Az elmúlt időszakban az alábbi szakirodalmat dolgoztam fel:
  • Bibliográfia X.

    2020. 11. 28.
    művészetelmélet
    Az elmúlt időszakban az alábbi szakirodalmat dolgoztam fel:
  • Bibliográfia IX.

    2020. 09. 30.
    művészetelmélet
    Az elmúlt időszakban az alábbi szakirodalmat dolgoztam fel:
  • Bibliográfia VIII.

    2020. 07. 31.
    művészetelmélet
    Az elmúlt időszakban az alábbi szakirodalmat dolgoztam fel:
  • Bibliográfia VII.

    2020. 06. 30.
    művészetelmélet
    Az elmúlt időszakban az alábbi szakirodalmat dolgoztam fel:
  • Bibliográfia VI.

    2020. 05. 31.
    művészetelmélet
    Az elmúlt időszakban az alábbi szakirodalmat dolgoztam fel:
  • Bibliográfia V.

    2020. 04. 30.
    művészetelmélet
    Az elmúlt időszakban az alábbi szakirodalmat dolgoztam fel:
  • Bibliográfia IV.

    2020. 03. 30.
    művészetelmélet
    Az elmúlt időszakban az alábbi szakirodalmat dolgoztam fel:
  • A YouTube-on is tovább él a hagyomány

    2020. 03. 24.
    művészetelmélet
    Kiss-Balbinat Ádám egy Kárpát-medencei folklórt népszerűsítő csatornát indít, exkluzív tartalmakkal
  • Bibliográfia III.

    2020. 02. 29.
    művészetelmélet
    Az elmúlt időszakban az alábbi szakirodalmat dolgoztam fel:
  • Bibliográfia II.

    2020. 01. 30.
    művészetelmélet
    Az utóbbi időszakban az alábbi irodalmat dolgoztam fel:
  • Ismeretterjesztő népzenei csatorna indul a YouTube-on

    2019. 10. 09.
    művészetelmélet népművészet
    Mi a különbség népdal és magyar nóta között? Ki volt Bartók Béla? Mitől magyaros a Himnusz zenéje? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a hamarosan induló új YouTube csatorna
  • Bibliográfia I.

    2019. 09. 30.
    művészetelmélet
    Az elmúlt időszakban az alábbi szakirodalmat dolgoztam fel: