Bemutatkozó
1975 szeptember 25-én születtem. Családom generációk óta fazekassággal foglalkozik. A szakma fortélyait édesapámtól lestem el. 1993-ban ismertem meg feleségemet Mariettát, akivel közösen végeztük el a fazekas szakiskolát Szentgotthárdon és mindmáig alkotótársként dolgozunk együtt. Négy gyermekünk van Virág (2001), Anna (2004), Boldizsár (2008) és Attila (2012). Az őrségi fazekasság közel 700 éves múltra tekint vissza. Munkám során a kialakult formavilágot használom alapul. Fontosnak tartom, hogy a megújuló igényeknek megfelelő edényeket készítsünk. Törekednünk kell az ősi formák megőrzésére, új tartalommal való megtöltésükre. Ez lehetővé teszi a szakma tovább fejlődését, innovációját, a múlt megőrzése mellett. Ennek megfelelően dolgozok a hagyományos alacsony tűzön (1000 ᵒC alatt) is, de leginkább magastűzön (1200 ᵒC feletti hőfok tartományban) szeretek alkotni.Alkotói tevékenységem során olyan használati tárgyakat készítek, amelyek a Magyarszombatfai Fazekasság forma- és színvilágának megtartása mellett, a mai kor igényeinek és elvárásainak is képesek megfelelni. A magyarszombatfai Fazekas Napok szervezésében 2005 óta veszek részt, 2011-től mint főszervező irányítom a fesztivál előkészítését és lebonyolítását. 2015-től folyamatosan résztvevője vagyok spanyol- francia-olasz szakmai rendezvényeknek is, ahol saját tapasztalataimat próbálom bővíteni. Az utóbbi években egyre fontosabbnak érzem a tudásátadás folyamatában történő részvételt. 2015-től a HH-val közösen fazekas szakmai táborokat valósítok meg műhelyemben. 2021-től állandó szakkört is vezetek a helyi iskolával együttműködve. 2021 decemberétől a NESZ Fazekas Szakmai Bizottságának elnökeként képviselem a magyar fazekasok érdekeit.
Iskolák
Jelenlegi munkahely
Lakcím
9946 Magyarszombatfa, Fő u 26.Vas vármegye megye, Magyarország
Levelezési cím
9946 Magyarszombatfa, Fő u 26.Vas vármegye megye, Magyarország
Portfóliók (3)
-
2023.03.18 09:26:20
Albert Attila fazekas népi iparművész vagyok.1975 szeptember 25-én születtem Szentgotthárdon. Családom generációk óta fazekassággal foglalkozik. A szakma... -
"Tiszta Forrásból - Az Őrségi Fazekasság Múltja, Jelene és Jövője..."
2023.03.21 03:57:21
¨Az MMA támogatásával az őrségi fazekasok közös kiállítási lehetőséget kaptak a Pesti Vigadóban. Az előkészítő munka 2022 novemberében indult az archív...
Hírek, események
-
2023. 09. 15.népművészet"HAGYOMÁNY ÉS INNOVÁCIÓ AZ ŐRSÉGI FAZEKASSÁGBAN” címmel tartottam előadást a Vármegyeháza dísztermében megrendezett Érték Konferencián.
-
Kresz Mária-Díj,
2023. 09. 12.népművészet2023. szeptember 12-én a XXII. Országos Fazekas Pályázat kiállításának megnyitóján Kresz Mária- Díjban részesültem. -
XXII. Országos Fazekas Pályázat
2023. 09. 12.népművészetA XXII. Országos Fazekas Pályázat díjkiosztóján ünnepségén díjazásban részesültem, -
"Tűz kell nékem ..." - performansz Kisgyőr tiszteletére
2023. 09. 09.népművészetRedukciós látványégetésben készült el a kisgyőri Szent Korona-kilátó közel egy méteres másolata