Szvetnyik Kata 33 éves
Bemutatkozó
A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatán érettségiztem 2008-ban, majd egy évig a Bárka Színház stúdiósa voltam. 2015-ben a Kaposvári Egyetem színművész szakán végeztem. A gyakorlati éveket a Pécsi Nemzeti Színházban, a KOMA bázison, az Átriumban és a kaposvári Csiky Gergely Színházban töltöttem.
2015-2021-ig a Csiky Gergely Színház társulatának tagja voltam. Szakmailag a legmeghatározóbb évek számomra, esélyt kaptam arra, hogy rengeteg műfajban kipróbáljam magam, mind zenés mind prózai irányban. A műfaji változatosság mellett tagja voltam a színész zenekarnak, valamint festményeimből önálló kiállítás nyílt a színház épületében 2015-ben.
Jelenleg szabadúszó színész vagyok. A színházi munkáim mellett kurzusadó tanárként dolgozom együtt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel, ahol kreatív- kommunikációs tréninget tartok egy végzős formatervező osztálynak. Továbbá színészmesterséget oktatok a Keleti István Művészeti Iskolában.
A festészet a színházi pályám elejétől kezdve párhuzamosan jelen van az életemben, eleinte terápiás jelleggel, balanszot teremtve a színházi munkák közti sodródásban, később pedig már önálló kiállítások formájában, új irányaként az önkifejezésnek. Szakdolgozatomban a színház és a festészet viszonyát vizsgáltam. Jelenleg a festményeim a Hungary L!ve Popup Studio kiállításain vesznek részt.
Művészként a célom egy olyan alkotói tér létrehozása, ahol különböző művészeti ágak együttes és szabad áramlásával jöhetnek létre előadások.
Az ösztöndíj lehetőséget ad egy olyan performansz- és kiállítás sorozat létrehozására, ahol ezeket az eddig külön szálon működő irányokat összefűzhetem és egy projektben megvalósíthatom.
Iskolák
Jelenlegi munkahely
Lakcím
Levelezési cím
Portfóliók (1)
Hírek, események
-
2023. 06. 15., 19:00:00 — 2023. 06. 18., 21:00:00színházművészetHa egy szórakoztató, de egyúttal gondolatokat ébresztő darabot kíván látni, amiben pont a megfelelő arányban van jelen dráma és humor, akkor váltson jegyet a Kartonpapára! Nem fogja megbánni.
-
Florian Zeller: Apa
2023. 05. 19., 12:59:00 — 2023. 05. 22., 22:00:00színházművészetMegrázó, könnyekre fakasztó, mélyen átélhető darab az Apa, ami megtekintése után még sokáig a nézővel marad. Megtekinthető május 19-től a Csiky Gergely Színház Kamaraszínpadán. -
Tasnádi István: Kartonpapa
2023. 04. 09., 13:25:00 — 2023. 04. 28., 13:25:00színházművészetNagyszínpadi bemutató: 2023. április 28. 19.00 -
Florian Zeller: Apa
2023. 04. 09.színházművészetA héten elindult Florian Zeller Apa című színművének próbaidőszaka! -
Mikó Csaba - Tóth Réka Ágnes: A hisztéria rövid és felkavaró története
2022. 12. 14., 19:00:00 — 2022. 12. 14., 21:00:00színházművészetA hisztériásokat vagy elmegyógyintézetbe zárták vagy fürdővárosokba küldték pihenni – ki vizes padlón, ki márványkádban kényszerült megoldást keresni problémájára, amíg meg nem jelent Freud, és szóra nem bírta a betegeket. Amíg fel nem ismerték, hogy a nők történelme nem egyezik meg a férfiakéval. -
Tasnádi István: Kartonpapa
2022. 12. 05., 20:00:00 — 2022. 12. 05., 22:00:00színházművészetTasnádi István fekete komédiája a veszteségélményt analizálja hol drámai, hol komikus eszközökkel. Éva, a darab egyik szereplője, nemrég veszítette el férjét, Miklóst, ám képtelen feldolgozni ezt a helyzetet, ezért úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, mintha a férfi még mindig élne.