Bemutatkozó
1978. június 11-én születtem Nagykanizsán. Családommal 1983-ban költöztünk Keszthelyre, ott nőttem fel. 2009-óta Budapesten élek. Édesapám műgyűjtőként és restaurátorként vezetett be a magyar néprajz világába. Öt éve kezdtem el foglalkozni fafaragással, azon belül a dunántúli pásztorművészettel. 2018-ban készítettem első faragott munkáimat, amikkel 2019-ben az Id. Kapoli Antal Országos fafaragó triennálén III. helyezést értem el. 2022-ben megkaptam a Kapoli-díjat, és a népi iparművész címet. 2018 és 2023 között, öt alkalommal nyertem el az MKIK Magyar Kézműves Remek címet. Alkotói és kutatói munkám elsődleges célja, a dunántúli pásztorművészet díszítő technikáinak, a spanyolozásnak és karcolozásnak az életben tartása, amivel a XIX.-XX. sz-i pásztorélet egyedülálló szellemiségét próbálom visszaemelni a kortárs alkotók világába. Részt veszek táborokban, foglalkozásokon, ahol prezentációk és bemutatók mellett adom át tudásomat. Szakmai felületeken rendszeresen teszek közzé tanulmányokat.
Pályázati programom szerint, a spanyolozás és a karcolozás folyamatainak módszertani vizsgálata mellett, a tárgyalkotás részletes bemutatására, azok dokumentálására, ezekről egy komplex ismeretanyag elkészítésére teszek vállalást, támpontokat, és ösztönzést nyújtva ezzel azoknak, akik tanulnák és tanítanák is ezeket a hagyományos, szaru, fa, csont, és tökfélék díszítésére alkalmas, különleges díszítő technikákat.
Iskolák
Jelenlegi munkahely
Lakcím
1132 Budapest, 1132 Bp., Kresz Géza u. 18. Fsz. 4.Pest vármegye megye, Magyarország
Levelezési cím
1132 Budapest, 1132 Bp., Kresz Géza u. 18. Fsz. 4.Pest vármegye megye, Magyarország
Portfóliók (1)
-
2023.08.19 07:02:18
Fehér Vilmos, fafaragó Népi Iparművész 5-éves alkotói és kutatói munkájának, képes ismertetése.