Hermann Zsófia 37 éves
képzőművészet

Bemutatkozó

    (Keszthely, 1986.) akril és akvarell alapú festészetét mind a technikából fakadóan, mind a megjelenített témák vonatkozásában érzékenység jellemzi. A festékhasználatból adódó, már-már áttetsző színmezők foltszerűen terülnek el a vásznon és a papíron. A festett felületeken található finom átmenetek, és a festék folyásából születő erezet, illetve a szolid, természetes egyenetlenségű kontúrok az első ránézésre redukáltnak tűnő ábrázolást megdöbbentően részletgazdaggá teszik, amelynek finomsága csak a képekhez egyre inkább közelítve bontakozik ki. A festmények homogén, semleges, legtöbb esetben fehér háttérrel rendelkeznek, amely még inkább kihangsúlyozza az ábrázolt figurákat és egy meghatározhatatlan, éteri, űr-hatású térbe helyezi azokat, teret engedve a visszafogott színek érvényesülésének. A festmények témája a művész végtelenül személyes belső vízióiból bontakozik ki, amelyben egyaránt helye van a múltfeldolgozásnak, az önreflexiónak és a jelen közegében tapasztalt külső eseményekre való reagálásnak. Hermann Zsófia mindezt olyan képnyelvvel teszi, amely egyéni módon fejleszti tovább a metafizikus festészet hagyományát, megtartva az egyensúlyt a transzcendentális és az emberi vonatkozások között. Legyen az ábrázolt figura akár ember, akár állat, a szimbolikus jelentésréteg, a szellemi tartalmak mindig jelen vannak művein.

Iskolák
Egyetem (ma), 2015. Magyar Képzőművészti Egyetem
Jelenlegi munkahely
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Ösztöndíjak (3)
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2018, Nemzeti Kultúrális Alap

    képzőművészeti ösztöndíj
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2013, Magyar Képzőművészeti Egyetem

    Erasmus ösztöndíj
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2019, Godot Galéria

    Godot Young Generation Art Fair II.helyezet
Portfóliók (2)
  • Portfólió 2020

    2020.07.22 12:15:02

    Válogatas az installációimból és festményeiből.
  • Portfolió 2023

    2023.07.13 09:38:23

    Az utóbbi hónapokban készített munkák válogatása, pár régebbi művel kiegészítve.
Hírek, események
  • ZERO

    2023. 07. 13.
    képzőművészet
    Beszélgetés dr. Farkas Levenete András ügyvéddel, akinek TikTok csatornája robbanásszerűen került be a köztudatba
  • Kitörés//Outbreak

    2023. 04. 17., 18:30:00 — 2023. 05. 11., 20:00:00
    képzőművészet
    Hermann Zsófia, Kaszás Konrád és Tétényi Gabriella csoportos kiállítása nyílik április 20-án 18:30-kor a Nyolcésfél Galéria hetedik emeleti Nagytermében.
  • Visszatérés - Szemelvények a Zselicről

    2023. 04. 10.
    képzőművészet
    Visszatérés - Szemelvények a Zselicről című kiállítással nyitotta meg kapuit a megújult Vaszary Képtár szerda délután. Az ünnepélyes megnyitó díszvendége L. Simon László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója volt.
  • Fél éve indították a Taurus Cornu Petit podcastet a keszthelyi művészek

    2023. 03. 23.
    képzőművészet
    Olvasóink talán még emlékeznek, amikor tavaly augusztusban beszámoltunk arról, hogy két keszthelyi származású alkotó, a jelenleg Budapesten élő Hermann Zsófia festőművész és Tóth Xénia képzőművész elindították a GreenMosuse Recording Stúdióban rögzített podcast sorozatukat.
  • Hermann Zsófia festményei életre kelnek a térben

    2023. 03. 23.
    képzőművészet
    Negyedévente más-más enteriőr fogadja a budapesti M.11 Galériába betérőket. A február elején nyílt Impresszió című csoportos tárlat egyik résztvevője a keszthelyi származású Hermann Zsófia festőművész.
  • Impresszió

    2023. 02. 17.
    képzőművészet
    2023. február 23-án nyílik Hermann Zsófia festőművész, Kovács Móni textilművész és Meska képzőművész közös kiállítása az M.11 Galériában.
  • Taurus Cornu Petit Múvszeti Podcast Csatorna

    2022. 12. 09.
    képzőművészet
    Podcast csatorna művészekkel művészetről
  • Beszélgetés Hermann Zsófia, festőművésszel

    2022. 08. 15.
    képzőművészet
    Interjú beszélgetés Hermann Zsófia festőművésszel, Testmetaforák című önálló kiállítása kapcsán
  • TAURUS CORNU PETIT

    2022. 08. 04.
    képzőművészet
    Podcast csatorna művészekkel művészetről
  • Az Andrássy úttól a Múzeum utcáig: Finissage

    2022. 04. 02., 16:00:00 — 2022. 04. 02., 20:00:00
    képzőművészet
    A kiállítás záró rendezvénye: az Alkotók INGYENES és SZEMÉLYES tárlatvezetésével.
  • Kérdezz_felelek

    2022. 03. 31., 17:00:00 — 2022. 03. 31., 20:00:00
    képzőművészet
    Kerekasztal beszélgetés Az Andrássy úttól a Múzeum utcáig című keszthelyi kiállítás kapcsán.
  • Az Andrássy úttól a Múzeum utcáig

    2022. 02. 04., 17:00:00 — 2022. 04. 02., 17:00:00
    képzőművészet
    Hét keszthelyi Képzős első közös kiállítása
  • Kísérletek

    2021. 11. 30., 19:00:00 — 2021. 12. 31., 19:00:00
    képzőművészet
    A Korszakváltó Művészek Egyesületének legújabb kiállítása
  • 6. Godot Art Fair 2021

    2021. 10. 06., 11:00:00 — 2021. 10. 17., 19:00:00
    képzőművészet
    Idén is megrendezére került a Godot Art Fair, ahol már 150 művész műalkotásaival találkozhatunk
  • KOL-LABOR'21

    2021. 09. 22., 19:00:00 — 2021. 10. 31., 19:00:00
    képzőművészet
    Csoportos kiállítás a Godot Labor Galéria állandó művészeivel
  • Interjú Hermann Zsófia festőművésszel a Godot Labor podcast csatornáján

    2021. 09. 01.
    képzőművészet
    Podcast beszélgetés Hermann Zsófia festőművésszel, Testmetaforák című kiállítása kapcsán...
  • Valóságok arcai válnak láthatóvá a Godot Labor kiállításán

    2021. 08. 18.
    képzőművészet
    A Godot Labor tizenegy alkotójának munkái izgalmas diskurzusokat folytatnak a valóságról és annak sokféle lehetséges észleléséről.
  • Hermann Zsófia Az öngyógyítás vásznai

    2021. 07. 28.
    képzőművészet
    Kolle Gabriella írása a Kortárs Művészeti Kérdések oldalán Hermann Zsófia Testmetaforák című kiállításáról.
  • Belső víziók akvarelleken - Hermann Zsófia keszthelyi kiállításon szerepel

    2021. 07. 16.
    képzőművészet
    Keszthelyen született, jelenleg Budapesten él Hermann Zsófia, akinek munkái ugyancsak szerepelnek a Balatoni Múzeum időszaki csoportos képzőművészeti kiállításán. Már gyermekkorától fogva szívesen festett, rajzolt, de komolyabban csak 20 éves korától kezdett el művészettel foglalkozni.
  • Hermann Zsófi testmetaforái és Tétényi Gabi szexbabái

    2021. 07. 16.
    képzőművészet
    Hermann Zsófia Testmetaforák és Tétényi Gabriella Erotic Center című kiállítása a Godot Laborban egyaránt a női test tapasztalairól beszél egyéni és társadalmi szinten.
  • Testmetaforák

    2021. 05. 19., 19:00:00 — 2021. 07. 19., 18:00:00
    képzőművészet
    Hermann Zsófia önálló kiállítása a Godot Laborban
  • II. Godot Kortárs Aukció 2021

    2021. 04. 21., 06:00:00 — 2021. 05. 03., 19:00:00
    képzőművészet
    A Godot Galéria második alkalommal rendezi meg aukcióját.
  • Nézőpontok – Kételyeink hálójában

    2021. 04. 06.
    képzőművészet
    Újabb izgalmas elemzés jelent meg a Godot Labor művészeinek Fiktív Kiállítás című tárlatperformansz projektjéről a kepzo.art oldalon
  • Láthatóvá tett láthatatlan? – Avagy a császár új ruhája

    2021. 03. 12.
    képzőművészet
    A Prae Magazin cikke a Godot Labor „Fiktív Kiállításáról”
  • Fiktív kiállítás

    2021. 02. 24., 21:00:00 — 2021. 03. 03., 21:00:00
    képzőművészet
    A Godot Labor 11 művésze pár perces, különálló, a megvalósítás szempontjából egymástól független videókban mutatja be saját, fiktív műalkotását
  • Egy másik asszony

    2021. 01. 29., 18:00:00 — 2021. 02. 28., 23:55:00
    képzőművészet
    A Korszakváltó Művészek Egyesülete 2021-es évnyitó online kiállításán öt nő művésztől mutat be összeállítást.
  • Akt festmények online- interjú a Godot Labor művészével

    2020. 12. 11.
    képzőművészet
    Mircse Andrea beszélgetése a Hamu és Gyémánt online magazintól Hermann Zsófia festőművésszel
  • byGodot - Az online karácsonyi vásár

    2020. 11. 18.
    képzőművészet
    Az online karácsonyi vásáron 300 művész - 600 műalkotása közül lehet válogatni a Godot Kortárs Művészeti Intézet weboldalán.
  • Esztergomi Kálváriák - Az Eurohíd Alapítvány pályázati kiállítása

    2020. 11. 07.
    képzőművészet
    2020. november 7-én nyílt meg a Rondella Galériában, az Eurohíd Alapítvány által meghirdetett Esztergomi kálváriák összművészeti pályázat kiállítása.
  • Godot Art Fair 2020

    2020. 10. 20., 14:00:00 — 2020. 11. 02., 19:00:00
    képzőművészet
    A Godot Art Fair az ország legifjabb művészeit felvonultató kortárs képzőművészeti vásár, 2016 óta évente 400 művész közel 5000 alkotásából válogatják ki az adott év legkiemelkedőbb alkotásait..
  • Kurátori tárlatvezetés a Kol-Labor című kiállításon a Budapest Art Week keretein bellül

    2020. 10. 17., 17:00:00 — 2020. 10. 17., 18:00:00
    képzőművészet
    Cserhalmi Luca tárlatvezetése a Godot-Labor bemutatkozó kiállításán
  • Kol-Labor galérianyitó kiállítás

    2020. 09. 30., 17:00:00 — 2020. 11. 29., 18:00:00
    képzőművészet
    Godot Labor a hazai kortárs képzőművészeti élet legújabb színtere, mely a galéria állandó 11 fiatal képzőművészével mutatkozik be...