Kún Emese 30 éves
építőművészet
Bemutatkozó

Szülővárosomból, a felvidéki Somorjáról 2012-ben érkeztem Budapestre, ahol az ELTE szabad bölcsészet alapszakán kezdtem meg tanulmányaimat. A művészettörténet szakirány mellett a néderlandisztika minort teljesítettem, mely által közelebbi kapcsolatba kerülhettem a holland nyelvvel, a németalföldi művészettel, történelemmel és irodalommal. Alapszakos szakdolgozatom "A Magas-Tátra fürdőinek építészete a századfordulón" címet viseli. Mesterszakos tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folytattam 19-20. századi szakirányon, a műemlékvédelmi modul teljesítésével. 2017-ben lehetőségem volt részt venni az Erasmus+ programban, melynek során Párizsban az Institut Catholique de Paris intézményében töltöttem egy félévet. Mindenekelőtt a magyar és nemzetközi építészet és elmélete, valamint kortárs urbanisztikai, műemlékvédelmi és környezettudatosságot érintő kérdések érdekelnek, de szívesen foglalkozom nyelvekkel, irodalommal, zenével, filozófiával. Fontosnak tartom anyanyelvem és a magyar kultúra ápolását, valamint a határon túli magyarságnak és emlékanyagának képviseletét szakmai körökben is. 2018-tól Budapest Főváros Levéltrárának munkatársa vagyok, segédlevéltárosként építészeti tervekkel foglalkozom.

Diplomamunkámat "Kőbe folgalt ima. Medgyaszay István templomépítészete 1914 előtt" címmel írtam meg. Ennek folytatásaként pályáztam az MMA ösztöndíjára. Célom az építész tárgyi és szellemi hagyatékának minél alaposabb feldolgozása, a Medgyaszay Emlékház tervanyagának részletes dokumentálása, jegyzékbe foglalása, valamint ennek eredményeképpen egy monográfia megalkotása. Bár Medgyaszay a 20. század eleji magyar építészet jelentős alakja, sokáig mégis perifériára szorult személye a tudományos diskurzusban. Építészetének aktualitása azonban továbbra sem csökkent, és 2019-ben emlékezünk meg halálának 50. évfordulójáról, így kutatásommal szeretnék tisztelegni mind az életmű, mind az örökösök őrzőmunkája előtt. 

Iskolák
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Jelenlegi munkahely
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Portfóliók (1)
Hírek, események
  • Medgyaszay István bútorművészetéről hamarosan az Országépítőben

    2021. 04. 25.
    építőművészet
    Ösztöndíjas kutatásom keretében a Medgyaszay által tervezett bútorokról és enteriőrökről mesélek az Országépítő folyóirat hasábjain.
  • Tanulmány a Műemlékvédelem 2020/4. számában

    2020. 12. 20.
    építőművészet
    Megjelent a Műemlékvédelem c. tudományos folyóirat 2020/4. száma, melyben Kacziány Aladár és Márton Ferenc Medgyaszay Istvánhoz fűződő munkásságát mutatom be.
  • Medgyaszay mozgóképen

    2020. 08. 14.
    építőművészet
    Medgyaszay István az első magyar építészek egyike, akit mozgóképen is megörökítettek. A nyári hónapok folyamán a Medgyaszay-hagyaték feldolgozásának egyik mérföldkövéhez érkeztünk, melynek apropóján más izgalmas forrásokat is szeretnék megosztani.
  • Kiállítással tisztelgett a Soproni Petőfi Színház tervezője előtt

    2020. 04. 20.
    építőművészet
    A "Hűség városába" látogatott a Színházépítő c. vándortárlat, amely Medgyaszay István életművét mutatja be.
  • 90 éve engedélyezték Balatonalmádi templomának építését

    2020. 01. 14.
    építőművészet
    A Szent Imre templom építésének jubileumi évéhez érkeztünk - derül ki a ránk maradt iratokból.
  • Medgyaszay István kiállítás Mosonmagyaróváron

    2019. 11. 28.
    építőművészet
    A tablókiállítás, mely korábban Kassát és Erdélyt is megjárta, Mosonmagyaróvárra látogat.
  • Kutatók Éjszakája Budapest Főváros Levéltárában is

    2019. 09. 27., 16:00:00 — 2019. 09. 27., 23:00:00
    építőművészet
    2019. szeptember 27-én megnyílik a főváros levéltárának kapuja minden kedves érdeklődő, kutató és megismerésre szomjazó előtt.
  • Mi marad Medgyaszayból holnapra?

    2019. 09. 11.
    építőművészet
    Az Építészfórumon megjelent véleménycikkem "Mi marad Medgyaszayból holnapra? Gondolatok a Műcsarnok tárlata kapcsán" címmel.
  • Medgyaszay István a II. Építészeti Nemzeti Szalonon

    2019. 04. 25., 17:00:00 — 2019. 08. 25., 20:00:00
    építőművészet
    Emlékkiállítás nyílik a Műcsarnok apszisában az építész halálának 60. évfordulója alkalmából.
  • Medgyaszay épületei a Felvidéki Értéktárban

    2019. 01. 30.
    építőművészet
    A műemléki védettség mellett már a magyar vonatkozású emlékek tárában is helyet kaptak az építész művei.
  • Frissült a Medgyaszay Családi Emlékhely közösségi oldala

    2019. 01. 30.
    építőművészet
    Virtuális bepillantást nyerhetünk az építész otthonába és hagyatékába.