Bokányi Nóra 31 éves
iparművészet és tervezőművészet
Bemutatkozó

Textil és az ebből kialakított tárgyak, ruhák, formák iránti érdeklődésemet már gyermekkoromban, a nagymamám ösztönzőleg ható munkássága keltette fel bennem. Több munkájában az egyedi tervezés mellett a kivitelezés minden fázisát is végig kísérhettem. Innen ered a szakma iránti tiszteletem és elkötelezettségem. Ez a háttér ösztönzött arra a döntésre, hogy egy művészeti középiskolát, majd egyetemet válasszak magamnak. Alkotói munkásságomat a recycling elv jellemzi. Számos projektem a cirkularitásra épül, így a diplomamunkám is egy újrahasznosított textilkísérleti folyamat volt. 2019-ben végeztem a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mester fokozatán. Alkotói munkáimban fontos szempontnak tekintem a körforgást, felhalmozott elhasznált textilek visszaépítését és az ökológiai lábnyom csökkentését. A hétköznapok egyszerűsége, praktikuma alap kiindulópontjai az újraértelmező alkotói folyamataimnak: visszaforgatni, végletekig „széthasználni” mindent, amit csak lehet - így az elhasznált, jelentéktelennek vélt dolgainkat újra átjárhatja az élet és a lélek.

Iskolák
Egyetem (ma), 2019. Moholy- Nagy Művészeti Egyetem
Jelenlegi munkahely
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Portfóliók (1)
  • szakmai portfólió

    2020.03.17 10:04:21

    Szakmai portfóliómban hét munkámat mutatom be, képekkel illusztrálva. Projektjeim az egyetemi éveim alatt és az egyetemen kívül készültek. Haladva...
Hírek, események
  • Bagossy Brothers Company 10. Jubileumi koncert fellépő ruhái

    2023. 03. 11., 20:00:00 — 2023. 03. 11., 22:44:00
    iparművészet és tervezőművészet
    A 10 éves Bagossy Brothers Company az MVM Dome-ban ünnepel. A hosszú műsor mellett a nézőket egyedi vizuál és számos meglepetés várja.
  • S/ALON 2022 Lakástrend kiállítás

    2022. 09. 23., 10:00:00 — 2022. 12. 14., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    A S/ALON BUDAPEST lakástrend kiállítás az ország legnagyobb enteriőrdesign eseménye.
  • Közös Tér/ II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon 2022

    2022. 04. 09., 21:18:00 — 2022. 09. 04., 21:18:00
    iparművészet és tervezőművészet
    Közös tér címmel nyílt meg a II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon.
  • Construma- Nemzetközi építőipari szakkiállítás 2022

    2022. 04. 06., 10:00:00 — 2022. 04. 10., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    40. CONSTRUMA Nemzetközi építőipari szakkiállítás , 10. OTTHONDesign Otthonteremtési szakkiállítás
  • Rug Art Fest

    2021. 08. 27., 19:06:00 — 2021. 09. 05., 19:06:00
    iparművészet és tervezőművészet
    Rug Art Fest 2021-szőnyegre hangolva
  • Syoss Fashion Show

    2021. 06. 24., 19:00:00 — 2021. 06. 24., 19:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    10 tervező, 30 különböző öltözék a fenntarthatóság jegyében.
  • Textilek egy fényképész szemszögéből

    2021. 03. 17.
    iparművészet és tervezőművészet
    Alkotóterületek összekapcsolódásai- Bokányi Nóra textilek X Krulix
  • Otthon Design- Construma 2020

    2020. 10. 07., 17:00:00 — 2020. 10. 11., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    A Szett standja az Otthon Design kiállításon