Farkas Imola Gabriella
Bemutatkozó
Farkas Imola vagyok, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kötő szakán végeztem 2005-ben és azóta is ruhatervező művészként dolgozom. Az egyetemi tanulmányaim során egy keresztfélévet töltöttem bőr szakon, illetve fél évig a Manchester Metropolitan University-n hímzést tanultam. Ez a félév meghatározó volt, mert itt ismerkedtem meg a gépi hímzések több fajtájával, amiket azóta is folyamatosan használok alkotásaimban. E mellett női szabó is vagyok. Az elmúlt években lehetőségem volt közel négy méter magas ruhaszobrok megalkotására, ahol a nagy felületek helyet adtak a képalkotásra is az öltözéktervezésen belül. Az alkotás során az egy-egy bonyolultabb részlet elkészítése ugyanolyan örömmel tölt el, mint maga a végeredmény. Munkáimra jellemző a különböző technikák ötvözése és az anyagtársítások. Az adott téma mellett maguk a felhasznált anyagok is inspirálnak. A színek különös jelentőséggel bírnak, hiszen lendületet, intenzitást, játékosságot adnak öltözékeimnek, és ami még fontosabb, hogy lehetőséget nyújtanak az önkifejezésre. Az alkotás öröme mellett fontos, hogy a ruhadarabjaim eljutnak az emberekhez. Számomra a ruhák tervezése és megalkotása nem csak munka, hanem sokkal inkább szerelem és játék, mely szabadságot és örömet ad.
Üzenet átlényegüléssel című pályázatomban a magyar népi öltözékek motívumainak, díszítőelemeinek felhasználásával, újragondolásával szeretném átmenteni azokat az öltözékeimbe, segítségükkel saját mondanivalómat is megfogalmazva. A képi megjelenítéseket idézetek és szöveges üzenetek kísérik. Kilenc öltözéken keresztül jut el az az üzenet, hogy először ismerjük és szeressük meg magunkat ahhoz, hogy másokat is tudjunk szeretni.
Iskolák
Egyetem (ma), 2005. MOME – Moholy-Nagy Művészeti EgyetemJelenlegi munkahely
Lakcím
Levelezési cím
Ösztöndíjak (3)
-
Korábbi művészeti ösztöndíj
Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti Ösztöndíj 2006/2007
2006, Képző- és Iparművészeti Lektorátus -
Korábbi művészeti ösztöndíj
Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti Ösztöndíj 2007/2008
2007, Képző- és Iparművészeti Lektorátus -
Korábbi művészeti ösztöndíj
Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti Ösztöndíj 2008/2009
2008, Képző- és Iparművészeti Lektorátus
Portfóliók (1)
-
2023.03.27 03:07:05
Portóliómban az elmúlt közel húsz évben készült legfontosabb munkáim, alkotásaim láthatók, az egyetemi évektől napjainkig.