Bemutatkozó

György Attila József-Attila díjas író, szerkesztő, újságíró vagyok. 1971-ben születtem Csíkszeredában. Gyimesközéplokon nőttem fel, középiskoláimat az előbb említett városban végeztem el. 1991–1997 között az Ifi Fórum, IF, Zabhegyező ifjúsági folyóiratok főszerkesztője, valamint az Erdélyi Napló munkatársa voltam. 1997 óta a Székelyföld kulturális folyóirat alapító szerkesztőjeként dolgozom. Publicisztikáim, jegyzeteim, novelláim rendszeresen megjelennek erdélyi és magyarországi napi- és hetilapokban, folyóiratokban. Rendszeresen jelentek, illetve jelennek meg írásaim a Magyar Nemzetben, a Magyar Időkben, az erdélyi Háromszék napilapban, az Előretolt Helyőrség című irodalmi mellékletben.

Alkotói díjaim: József Attila-díj, Méhes György Nagydíj, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának nagydíja, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíja, Tokaji Írótábor nagydíja. A Magyar Írószövetség Választmányának és a Fiatal Írók Szövetségének tagja, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának egykori intendánsa vagyok.

Mindeddig 15 önálló kötetem jelent meg, ezek között a Harminchárom című regényem, valamint a Harcosok könyve és a Boszorkányok feltámadása 2-2 alkalommal. Ez utóbbiak a három legismertebb műveim közé tartoznak. 

Iskolák
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Jelenlegi munkahely
Hargita Kiadóhivatal
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
530194 Csíkszereda, Hunyadi János u. 45/A/39
Hargita megye, Románia
Portfóliók (1)
  • Írói portfólió

    2020.02.08 06:12:54

    Az anyagban szerepelnek: - mérvadó interjúk internetes elérhetőségei (linkjei), amelyek a bemutatkozás és a szakmai önéletrajz mellett kiegészítik a...
Hírek, események
  • Kell és lehet - publicisták kerekasztala Tusványoson

    2022. 07. 19., 19:06:00 — 2022. 07. 24., 19:06:00
    irodalom
    Pár éve hagyománynak számít ez a kerekasztal, mely az én kezdeményezésemre jött létre Tusványoson.
  • A Gasztroördög ajánlása a SepsiBook könyvvásáron

    2022. 05. 26., 18:50:00 — 2022. 05. 29., 18:50:00
    irodalom
    Az első ízben megszervezett sepsiszentgyörgyi könyvvásáron az ArtPrinter Kiadó standjánál dedikáltam
  • Emlékezés Bogdán Lászlóra

    2022. 05. 26., 18:36:00 — 2022. 05. 29., 18:36:00
    irodalom
    SepsiBook nevű könyvvásárt és irodalmi fesztivált szerveztek első ízben Sepsiszentgyörgyön idén májusban, ahol a nemrég elhunyt Bogdán László íróra, újságíróra emlékeztünk.
  • Portréfilm bemutatója az Urániában

    2022. 05. 05., 11:45:00 — 2022. 05. 05., 11:45:00
    irodalom
    Portréfilmet rólam - bemutató május 5-én Budapesten
  • György Attila kerek világa

    2022. 01. 26.
    irodalom
    A Székelyhon Hangadó podcast-sorozatban készült egy interjú György Attilával
  • A Székelyföld folyóirat idei díjainak átadása

    2021. 10. 05., 20:11:00 — 2021. 10. 05., 20:11:00
    irodalom
    Idén huszonnegyedik alkalommal adta át díjait a Székelyföld folyóirat Csíkszeredában, a lap szerkesztőségében. A díjazottak a lap azon szerzői közül kerültek ki, akik az elmúlt években hozzájárultak annak tartalmához.
  • Részvétel a 6. Csíkszeredai Könyvvásáron

    2021. 09. 16., 19:45:00 — 2021. 09. 19., 19:45:00
    irodalom
    Szeptember 16-19. között 6. alkalommal szervezték meg a Csíkszeredai Könyvvásárt, ahol felvonultatták a kortárs magyar irodalom legfrissebb alkotásait, írókat, költőket láttak vendégül, könyvbemutatókat, koncerteket, közönségtalálkozókat, gyermekprogramokat szerveztek.
  • Pro Urbe díjban részesültem Csíkszereda városától

    2021. 08. 20.
    irodalom
    Első alkalommal szervezett ünnepi rendezvénysorozatot augusztus 20-a alkalmából a csíkszeredai önkormányzat, melynek keretében Pro Urbe-díjat vehettem át
  • Portréfilm a Magyarság Házának

    2021. 08. 11.
    irodalom
    A Magyarság Háza megkeresésére augusztus közepén portréfilm készült rólam
  • Timur kapitány levelei Tekirdağból, nevezett Rodostóból - novella

    2021. 07. 08.
    irodalom
    Timur kapitány levelei Tekirdağból, nevezett Rodostóból címmel több részletben jelent meg egy novellám az Előretolt Helyőrség irodalmi lap erdélyi havi lapszámában, valamint annak online változatában.
  • Timur kapitány levelei Tekirdağból, nevezett Rodostóból - novella

    2021. 03. 25.
    irodalom
    Timur kapitány levelei Tekirdağból, nevezett Rodostóból címmel több részletben jelent megy egy novellám az Előretolt Helyőrségben.
  • Könyvkritika

    2021. 03. 08.
    irodalom
    2021. március 7-én a dehir.hu online portálon megjelent egy könyvkritika a Kerek a világ című kötetemről.
  • Könyvajánló

    2021. 01. 21.
    irodalom
    Idén januárban egy könyvajánló jelent meg a dehir.hu internetes portálon, amelyben az .aetriuxa - avagy Macskalauz haladóknak című könyvemet ismertetik.
  • Tárcám az Előretolt Helyőrségben

    2020. 10. 17.
    irodalom
    Az Előretolt Helyőrség októberi, erdélyi lapszámában megjelent egy tárcám.
  • I. Székely Sajtmustra Csíkszeredában, irodalommal

    2020. 10. 03., 10:00:00 — 2020. 10. 04., 22:00:00
    irodalom
    Sajt és irodalom Csíkszeredában
  • Átadták a Székelyföld folyóirat idei díjait

    2020. 10. 02., 11:00:00 — 2020. 10. 02., 13:11:00
    irodalom
    2020. október 2-án a Székelyföld csíkszeredai szerkesztőségében átadták a folyóirat idei díjait.
  • Alkotói naplórészlet 2.

    2020. 09. 28.
    irodalom
    Önéletrajzi regényemmel szépen haladok, jelenleg éppen a kilencvenes évek pályakezdésénél tartok.
  • Részvétel a Debreceni ünnepi könyvhéten

    2020. 09. 12., 13:35:00 — 2020. 09. 13., 13:35:00
    irodalom
    2020. szeptember 12-13-án részt vettem a Debreceni Ünnepi Könyvhéten, a Partium Ház meghívására.
  • Regényrészlet

    2020. 06. 08.
    irodalom
    Az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. áprilisi számában megjelent egy regényrészlet, a készülő, női változatban megírandó Harminchárom című regényemből.
  • Regényírás és publicisztikák a járvány idején

    2020. 06. 03.
    irodalom
    A járvány okozta helyzetben többet ültem otthon, és hozzáláttam egy új regény megírásához. Emellett több közéleti és gasztronómiai témájú cikket is írtam, különböző lapoknak és a legnagyobb közösségi oldal olvasóinak.
  • Alkotói naplórészlet

    2020. 04. 22.
    irodalom
    Az elmúlt időszakban az önéletrajzi regényem megírása mellett (amelyből hamarosan mellékelek), két újabb munkába fogtam.
  • A Bestiarium Siculorum csíkszeredai bemutatója

    2019. 10. 02., 18:00:00 — 2019. 10. 02., 19:51:00
    irodalom
    A Bestiarium Siculorum legújabb, bővített kiadását október 2-án mutatták be Csíkszeredában, amelynek keretében Muszka Sándor költő beszélt a kötetről, a Csíki Játékszín művészei pedig felolvastak belőle.
  • Az Erdélyi Magyar Írók Ligája XVIII. írótábora

    2019. 09. 05., 15:39:00 — 2019. 09. 08., 15:39:00
    irodalom
    Serényen, Kelettől Nyugatig címmel, szeptember 5-8- között XVIII. alkalommal szervezte meg írótáborát az Erdélyi Magyar Írók Ligája Kalotaszentkirályon, az Ady Endre Általános Iskolában. A tábor központi témája a múlt század utolsó évtizedének erdélyi folyóirat-irodalma volt.