Haber Szilvia Adél
iparművészet és tervezőművészet
Bemutatkozó

Végzettségem szerint kerámia- és porcelánipari formatervező vagyok, de munkáim kivitelezésében használom a szilikátok csoportjába tartozó beton- és műkőkeverékeket is. Rendszeresen alkalmazom a terrazzó technológiát, mozaiklap-gyártó műhelyemben saját tervezésű és rekonstrukciós munkákhoz szükséges burkolólapokat állítunk elő. Iparművészként hazai és nemzetközi szimpóziumokon, tanárként a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium kerámia szakosztályán találkozom újabb és újabb szakmai kihívásokkal. A tárgykészítésben egyaránt fontosnak tartom az esztétikumot, a funkcionalitást és a praktikus, hatékony előállítási módokat. 

Munkáimat a természetben megtalálható fraktálminták ihletik. Felfedezésükkel, szabályrendszerük megértésével próbálom megfejteni a természet kódjait. Algoritmikus tervezéssel születnek természetazonos mintáim, porcelán és beton tárgyaim. 2014-től számítógépes tervezéssel a 3D nyomtatás lehetőségeit próbálom kihasználni. A parametrikus design az a tervezői hozzáállás, mely leképezi számomra a természet munkálkodását. Természetazonos lesz a tárgyak kialakulása is és olyan formai variációk megszületésére nyílik lehetőség, melyekre a hagyományos technológiák csak nagy energiabefektetéssel és időigénnyel tudnának megoldást találni.

Pályázati programommal célom, hogy a parametrikus formatervezéshez szükséges tudást minél jobban elsajátítsam, korszerű beton és műkőkeverékeket kísérletezzek ki munkáimhoz, hazai és nemzetközi szimpóziumokon vegyek részt. Mindezek eredményeképpen pedig meg tudjam alkotni "Digitális kövületek" című kisplasztika-sorozataimat. Szeretném egyéni kiállítás keretén belül bemutatni az ösztöndíjas időszakban készült munkáimat és elkészíteni első katalógusomat. Tapasztalataimat és megszerzett tudásomat továbbra is a tanítás során tudom kamatoztatni.

Iskolák
Egyetem (ma), 1997. Magyar Iparművészeti Főiskola Mesterképző Intézet Szilikát Tanszék
Jelenlegi munkahely
Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Ösztöndíjak (9)
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    1997, Magyar Formatervezési Tanács

    Az intarzia mintázatú terrazzolap gyártásának újraélesztése - formatervezői ösztöndíj
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2000, Budapest Bank Budapestért

    Terrazzo technológia újjáélesztése - alkotói támogatás
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2017, Nemzeti Kulturális Alap

    Beton kisplasztikasorozat parametrikus 3D nyomtatott zsalurendszerrel - alkotói támogatás
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2014, Nemzeti Kulturális Alap

    Origami jellegű, fraktál rendszerű világítótestek tervezése, 3D nyomtatása - alkotói támogatás
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2004, Budapest Bank Budapestért

    A magyar iparművészet terrazzo padlóburkolatot készítő hagyományának feldolgozása-alkotói támogatás
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2003, Nemzeti Kulturális Alap

    „Budapest terrazzo burkolatai a XIX. század közepétől napjainkig” könyv - alkotó támogatás
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2002, Nemzeti Kulturális Alap

    Terrazzo technológia 3D-ban való alkalmazása, madáritató készítése - alkotói támogatás
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2001, Fiatal Iparművészek Egyesülete

    Papírhajtogatással kialakított porcelánlámpák készítése - művészeti ösztöndíj
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2001, Magyar Alkotók Országos Egyesülete

    Papírhajtogatott formák megjelenítése porcelánból - alkotói támogatás
Portfóliók (1)
  • Haber Szilvia - Portfólió

    2020.08.15 09:34:57

    Portfóliómban 1996-tól 2018-ig bezárólag a legfontosabb munkáimat prezentálom. Kerámia- és porcelánipari formatervezőként pályám elején, az egyetemi...
Hírek, események
  • VIII. Hódmezővásárhelyi Kísérleti Beton Szimpózium

    2023. 07. 17., 14:00:00 — 2023. 07. 28., 11:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    Ez a szimpóziumsorozat nagyszerű lehetőség anyag- és formakísérleteim továbbfejlesztésére. A zárt formavilágú kisplasztikáim fokozatosan növekednek és nyitottabbá válnak. A betonban részlegesen, vagy teljesen áthaladó hiperbolikus negatív terek alkalmazásával könnyed héjszerkezetté alakulnak át.
  • ÁTFEDÉSEK

    2023. 05. 20., 10:00:00 — 2023. 06. 30., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    A Budafokon élő "kisképzős" művésztanárok közös gondolatkörök szellemében hívták meg kollégáikat a kiállításon való részvételre. A különböző műfajok és tematikák átfedésbe kerülnek az egyéni alkotói folyamatok mentén és így hoznak létre izgalmas, egymást inspiráló objektumokat.
  • Szólamok kerámiában: Kortárs magyar kerámiaművészet (1965–2022)

    2023. 04. 22., 10:00:00 — 2023. 07. 02., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    Április 22-től a kortárs magyar kerámiaművészetet bemutató kiállítás látható Japánban a szigetország kerámia-völgyének nevezett Gifu tartományban, Tadzsimi város modern kerámiaművészeti múzeumában.
  • A MODELL

    2023. 02. 08., 18:00:00 — 2023. 02. 28., 18:00:00
    képzőművészet
    A Nádor Galéria bemutatóterem és műterem, amely galéria-klubként is működik. A belvárosban élő, vagy alkotó hivatásos művészeknek - a Belvárosi Művészek Társaságának - különösen fontos, hogy tematikus kiállítások keretén belül meghívott művészkollégák műveit is bemutassák.
  • Hétköznapi ünnepek

    2022. 12. 02., 18:00:00 — 2023. 02. 04., 18:00:00
    képzőművészet
    Az ARTÉR tagjai közül többen tanultunk és jelenleg tanítunk a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban. Így a mi hétköznapi ünnepeink a "Kisképző" falai között zajlanak. 3D nyomtatott litofán lámpásaim kisképzős szuvenírek, felületein montázsképek jelenítik meg az épület homlokzatát és belső tereit
  • A FORMA EVOLÚCIÓJA ÉS REVOLÚCIÓJA

    2022. 11. 10., 18:00:00 — 2022. 11. 18., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    A Magyar Design Kulturális Alapítvány által szervezett kiállítás fókuszában a geometrikus transzformációs és generatív formaképzés áll. Design tárgyak (kerámia, lámpa, ékszer) és építészeti installációk kerülnek bemutatásra.
  • Haber Szilvia bemutatkozó kiállítása a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban

    2022. 11. 05., 10:00:00 — 2022. 12. 06., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    A Kisképző földszinti aulájában idén nekem is lehetőségem nyílt bemutatni az elmúlt években alkotott munkáimat. Ez egy nagyon jó felület arra, hogy tanulóink megismerhessék azoknak a művésztanároknak a munkásságát, akikkel nap mint nap együtt dolgoznak az iskola műhelyeiben.
  • FISE 40 - A Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület 40 éves jubileumi kiállítása

    2022. 10. 05., 18:00:00 — 2022. 10. 20., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    A FISE folyamatos működésének, sikerének titka, hogy a tagok között számos, a design élvonalába tartozó, nemzetközi szinten is kimagasló munkákkal rendelkező alkotó van, akik nem csak az egyesületben való jelenlétükkel növelik a FISE presztízsét, hanem tevékenyen részt is vesznek működtetésében.
  • A Nemzetközi Kerámia Stúdió 2021-es új műtárgyait bemutató kiállítás

    2022. 07. 07., 17:00:00 — 2022. 07. 22., 17:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    A 2021-es Nemzetközi Kerámia Szimpóziumon készített munkáimmal a Stúdió autonóm zárt világát, a szakmai párbeszédet támogató, közösségformáló erejét és az elmélyült alkotói munkának teret adó közegét öntöttem formákba. A kiállításra beválogatott tárgycsoport is ennek a koncepciónak a része.
  • Részleges hasonulás

    2022. 05. 20., 18:00:00 — 2022. 06. 07., 18:00:00
    képzőművészet
    A tárlaton keresztül elénk rajzolódik egy olyan sokrétű vizuális napló, amely a művészeti kérdésfeltevéseken túl erőteljes eszközökkel beszél arról a korszakról, amelyben mindennapjainkat éljük, és az alkotások által mutatott prizmán keresztül szembesülhetünk annak rejtett rétegeivel.
  • Memento mori - emlékkövek

    2022. 05. 11., 10:00:00 — 2022. 05. 24., 10:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    Kisképzős diákjaim kerámia ülőkövei a környezetünk védelmét szem előtt tartó emberi magatartás megváltoztatásának szükségességére hívják fel a figyelmet. Az ülőalkalmatosságok megpihenésre, elgondolkodtatásra szólítanak, megemlékeznek az orvvadászat, a környezetszennyezés miatt kihalt állatfajokról.
  • Közös tér | II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon 2022

    2022. 04. 09., 11:00:00 — 2022. 09. 04., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    A kerámia, az ötvösség, a belsőépítészet, a tervezőgrafika, a ipari formatervezés, az üvegművészet, a textiltervezés, a posztindusztriális dizájn, az animáció és az autonóm művészet területéről érkező alkotók a használati tárgyaktól a képzőművészeti kísérletekig széles spektrumot mutatnak be.
  • TÉR-FORMA SZALON Kisplasztikai és Térplasztika Kiállítás a Magdolna Művészeti Galériában

    2021. 12. 10., 18:00:00 — 2022. 01. 20., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    „Az agyag kolostora” című kisplasztikámmal a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióról szeretnék megemlékezni, mely az elmélyült alkotói munka, a közös szakmai párbeszéd nemzetközi hírű színtere, a keramikus szakma egyik legfontosabb értékteremtő, bemutatkozási lehetőségeket nyújtó helyszíne.
  • "EGY ÚJ BAUHAUS FELÉ"

    2021. 11. 26., 17:00:00 — 2021. 11. 30., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    Papírhajtogatott formák, porcelánból kivitelezett tárgyak; origami készletek, lámpák, tálak kivitelezése vezetett el a legújabb technológiák használatához. Számítógépes tervezői szoftverek, parametrikus design, 3D nyomtatás, azok az eszközök és módszerek, melyekkel jelenleg is dolgozom...
  • Nemzetközi Kerámia Szimpózium Kiállítása 2021

    2021. 11. 04., 17:00:00 — 2021. 11. 12., 17:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    Októberben Kecskeméten, a Nemzetközi Kerámia Stúdióban dolgozhattam egy szimpózium keretén belül. A kiállításon bemutatott tárgyakkal a stúdió autonóm világát, a szakmai párbeszédet támogató, közösségformáló erejét és az elmélyült alkotói munkának teret adó közegét szerettem volna megjeleníteni.
  • Hacettepe University International Macsabal Silk Road Symposium

    2021. 10. 06., 10:00:00 — 2021. 10. 10., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    Az ankarai Hacettepe University által szervezett Macsabal nemzetközi szimpóziumon második alkalommal veszek részt Törökországban. Az idén Isztambulban, az évente megrendezésre kerülő Nemzetközi Kézműves Vásár keretein belül nyílt lehetőség a szimpózium megszervezésére, a szakmai munka kivitelezésére
  • ÉRTÉKTEREMTÉS IPAR+MŰVÉSZET

    2021. 07. 30., 16:00:00 — 2021. 10. 10., 16:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    2017-ben a "Jubileum" címet viselő XX. Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon a Guy Degrenne porcelángyár színezett masszáit felhasználva születtek újjá a múlt évszázad elejétől máig kedvelt kannelúrázott edényformák. Terrazzóval feltöltve majd felcsiszolva, mint fosszilis zárványok, kaptak új jelentést.
  • VI. Hódmezővásárhelyi Kísérleti Beton Szimpózium

    2021. 07. 13., 14:00:00 — 2021. 07. 23., 11:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    Ez a szimpóziumsorozat lehetőséget ad a folyamatos kutatómunkára, anyag- és formakísérletek megvalósítására. A bemutatott tárgyak könnyűbetonból, a zsalu 3D nyomtatása során belső negatív üreg kialakításával készültek. Így születhettek meg az eddigieknél nagyobb, mégis könnyedebb kisplasztikák.
  • KÖRKÉP - Az ARTÉR Művészeti Egyesület csoportos kiállítása és a Magdolna Művészeti Galéria ünnepélyes megnyitója

    2021. 06. 19., 15:00:00 — 2021. 08. 19., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    Az ARTÉR Művészeti Egyesület 2004-ben alakult Budafokon. Az egyesület tagjai hivatásos képző- és iparművészek, akik valamilyen szálon kötődnek Budapest XXII. kerületéhez. Az egyesület célja a kulturális, szellemi életben való aktív részvállalás regionális és országos szinten.
  • HEREND KORTÁRS - "Egy öntörvényű anyag szolgálatában: alkotói energiák Herend kortárs alkotóitól"

    2021. 06. 10., 14:30:00 — 2021. 08. 17., 17:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    2008-ban, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. által szervezett „Terített asztal” című szimpóziumon készült a HEREND-KORTÁRS kiállításon bemutatott origami ihletésű porcelán csésze és alátét. A papírhajtogatással kialakított formák egyedi tervek alapján, kézi festéssel készültek.
  • Országos Kerámiaművészeti Biennálé - Egy hagyomány újraélesztése

    2021. 05. 22., 17:00:00 — 2021. 07. 01., 17:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    Az Országos Kerámiaművészeti Biennáléra benevezett "Digitális kövület" című kisplasztika színezett porcelán, műkő és beton felhasználásával készült. A különböző minőségű szilikát anyagok társítását számítógépes tervezés és a 3D nyomtatás technológiája segítette.
  • 7DESIGN kiállítás

    2020. 10. 05., 10:00:00 — 2020. 10. 15., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    Parametrikus formatervezés eredménye az a 3D nyomtatott lámpa, mely a 7DESIGN kiállításon bemutatásra került. A termékcsaládhoz tartozó lehetséges formaelemek érdekessége, hogy a tárgyalkotás folyamatában saját elképzeléseinknek megfelelően alakíthatjuk a világítótest végleges geometriáját.
  • SZIMMETRIA - XXIII. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium

    2020. 09. 07., 14:00:00 — 2020. 10. 10., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    Épített környezetünk digitális lenyomatai azok a kisplasztikák, melyek a "Szimmetria" című hódmezővásárhelyi kerámia szimpóziumon készültek. Térben tükröződő porcelánformák, és a felületükön megjelenő fotómontázsok együttesen alkotják civilizációnk fosszilis emlékeit.