Kis-Baraksó Alexandra 30 éves
Bemutatkozó
Formatervező mérnökként végeztem 2016-ban az Óbudai Egyetemen, majd 2018-ban okleveles belsőépítész tervezőművészként a Budapesti Metropolitan Egyetemen. 2018 óta tanítok formatervezést az Óbudai Egyetemen óraadóként.
Tervezőként a kísérleti, ismeretlen, kiaknázatlan területek érdekelnek leginkább, ezek is a környezeti és társadalmi felelősségvállalás radikális, kritikus megközelítésében. Az alapszakos diplomamunkám, illetve ezzel egy időben egy ettől független Tudományos Diákköri dolgozat és tervezés már ebben a szellemben készült el, amelyekben azt vizsgáltam, milyen kísérleti kapcsolódási pontok hozhatók létre bútor és felhasználó között. Az intézet profiljából következett, hogy a textil volt az az anyag, melynek széles spektrumát mélyebben tanulmányozhattuk. Ez azóta alapjaiban határozza meg munkáimat és odáig vezetett, hogy 2017-ban megalapítottam saját márkám Manera – studio – néven.
A mesterszakos diplomatervem azzal az intencióval hoztam létre, hogy reflektáljak a tárgytervezői attitűdömre, amely az anyagot tartja a legmélyebb inspirációs forrásnak. Ez idő alatt kerültem kapcsolatba a növesztett alapanyagok, tárgyak topikjával, amely itthon szinte ismeretlen, és külföldön is csekély platformmal rendelkezik. 2017 óta vagyok jelen kísérleti, mikroorganizmusokból növesztett tárgyaimmal különböző fenntartható tervezést bemutató kiállításokon itthon és Európa több nagyvárosában. Az eljárás előremutató mivoltát a gyors megújulásban, olcsó és alacsony igényű, környezet- és emberkímélő előállításban, illetve gazdag megmunkálhatóságban látom.
Alkotói programom annak szentelném, hogy ezt a tervezési irányt magas szintre fejlesszem, a jelenleg róla rendelkezésre álló információkat összegyűjtsem és saját kísérletekkel egészítsem ki. A három éves ciklus harmadik felében pedig a tudásanyag átadási lehetőségeire teszek javaslatot illetve egy bemutató kiállítással zárom a folyamatot.
Iskolák
Egyetem (ma), 2018. Budapesti Metropolitan EgyetemJelenlegi munkahely
Óbudai Egyetem, szabadúszó tervezőLakcím
Levelezési cím
Ösztöndíjak (3)
-
Egyéb (nem művészeti) ösztöndíj
Országos Tudományos Diákköri Konferencia Különdíj
2017, Országos Tudományos Diákköri Tanács -
Egyéb (nem művészeti) ösztöndíj
Tudományos Diákköri Konferencia I. díj
2016, Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács - Óbudai Egyetem -
Egyéb (nem művészeti) ösztöndíj
Erasmus+ Ösztöndíj, Málta
2015, Tempus Közalapítvány
Portfóliók (1)
-
2020.03.17 12:38:51
Tervezői és egyetemi munkáimból összeállított, a pályázat szempontjából releváns kivonat.
Hírek, események
-
2023. 04. 10.iparművészet és tervezőművészetAz Európai Szolidaritási Testület és a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület nemzetközi pályázaton résztvevő Szimbio Lab záró beszámolója itt olvasható.
-
Szimbio Lab bemutatkozó kiállítás beszámoló
2022. 12. 01.iparművészet és tervezőművészetAz októberi Design Héten a Szimbio Lab csoport első, bemutatkozó kiállítását tekinthették meg az érdeklődők, ami tematikus workshopsorozattal egészült ki. -
Szimbio Lab: Európai Szolidaritási Testület és a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület pályázati beszámoló
2022. 08. 15.iparművészet és tervezőművészetAz Európai Szolidaritási Testület és a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület támogatásával valósul meg a 2022-es évet felölelő edukációs programunk. Célunk, hogy a biodesignnal és a fenntartható, organikus tervezéssel kapcsolatos ismereteket, tapasztalatokat hozzáférhetővé tegyük... -
Sustainable Materials - Woven Futures Bootcamp - Fablab Budapest
2022. 06. 06.iparművészet és tervezőművészetA Woven Futures egyhetes textilinnovációs kurzus során a résztvevők megismerkedhetnek a különböző biodesign módszerekkel, növeszthető bioanyagokkal és digitális megmunkálási folyamatokkal. -
A Szimbio Lab és a TMTE közös workshopsorozata biodesign témában
2022. 04. 13., 16:00:00 — 2022. 05. 30., 17:59:00iparművészet és tervezőművészetA Szimbio Lab és a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület bioedukációs workshop sorozatot szervez hátrányos helyzetű érdeklődőknek az Európai Szolidaritási Testület támogatásával. -
Very Important Planet cikk - Újabb alternatíva a műanyagok helyettesítésére: a növeszthető bioanyag
2021. 12. 08.iparművészet és tervezőművészetTótváradi Zsolt cikke a thevip.hu magazinban. -
Woven Futures Bootcamp - Fablab Budapest
2021. 08. 09.iparművészet és tervezőművészetAz egy hetes textilinnovációs kurzus keretében 8 kiválasztott tervező a digitális gyártástechnológiák, az intelligens textilek és a bioalapanyagok témaköreiben elméleti és gyakorlati képzésen vehetett részt. -
Romanian Design Week - A jövő most kezdődik
2021. 06. 04., 21:38:00 — 2021. 06. 13., 21:38:00iparművészet és tervezőművészet"A Bukaresti Magyar Kulturális Intézet 2021-ben is több jelentős kiállítás keretében mutatja be a a magyar dizájn alkotóit, intézményeit a román fővárosban. " -
Variációk gombabőrre - Fenntarthatodivat.hu
2021. 06. 03.iparművészet és tervezőművészetKísérletek színekkel és textúrákkal egy budapesti lakásműhelyben -
A gombabőr „romantikája” – A jövő alapanyaga egy budapesti lakásműhelyben
2021. 02. 07.iparművészet és tervezőművészetCikk a Fenntarthatodivat.hu magazinban a mikroorganizmusokról, mint a slow designhoz kapcsolódó alapanyagokról. -
A bőr alapanyag cruely-free alternatívái - Greendex
2020. 11. 14.iparművészet és tervezőművészetRészletes cikk a Greendex online magazinban a bőr alapanyag lehetséges alternatíváiról.