Blaskó Borbála 47 éves
színházművészet

Bemutatkozó

Művészcsaládból származom.Eleinte magam is a színpadon éltem meg a művészélet olykor sanyarú,olykor felemelő pillanatait.Ma már inkább a másik oldalról terelem és irányítom azokat a művészeket,akik partnereim tudnak lenni egy-egy színházi elképzelésem megvalósításában.Az utóbbi időben évente több alkotást hozok létre,vagy saját ötlettől vezérelve,vagy egy-egy művésztárs,társalkotó megkeresésének eleget téve.Ennek köszönhetően kezdem megtalálni egyéni alkotói utamat,amelynek folyamatos fejlesztése és gyakorlása,helyzetbe hozatala lenne mindenkori célom a jelen pályázati terv és program keretein belül is.20 évesen klasszikus balerinaként szereztem diplomát az akkori Magyar Táncművészeti Főiskolán.Ezt követően lehetőségem nyílt Pina Bauschtól tanulni és fejleszteni addigi klasszikus képességeimet immár a kortárs tánc műfajában az esseni Folkwang Hochschulen,Bausch világhírű Művészeti Akadémiáján.Itt 2002-ben végeztem,egy kortárs táncművészeti és egy táncpedagógusi diplomával a kezemben.Ezután a Színház- és Filmművészeti Egyetem koreográfus szakára nyertem felvételt,ahol 2007-ben fejeztem be tanulmányaimat.Most újra a Színház-és Filmművészeti Egyetemre járok,de immár a Doktori Iskola DLA hallgatója vagyok.A Magyar Táncművészetért Alapítvány egyetemi adjunktusaként tanítok a Koreográfus Tanszéken,valamint tanára vagyok a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium színművész szakirányú képzésének is.Töretlen célom a színházi kultúra éltetése,magas minőségű szolgálata és ennek széleskörű megismeretetése nemcsak az értő,színházrajongó embereket megszólítva,de bármilyen irányú,művészeti tevékenységet folytató fiatal művészhallgatók körében is.Ezirányú intenciómat kívánom az MMA Ösztöndíj 2022-2025 programon belül is megvalósítani.Alaptémája:Csontváry-Kosztka Tivadar képzőművészeti látásmódja és Isadora Duncan a táncművészet területén végzett munkássága;mindkét alkotói nagyság ikonikus művészetének fiktív találkozása.  

Iskolák
Jelenleg: Színház-és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola
Egyetem (ma), 2013. Színház-és Filmművészeti Egyetem
Jelenlegi munkahely
Magyar Táncművészeti Egyetem
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
1031 Budapest, Vizimolnár köz 7. 3.em.9.
Pest megye, Magyarország
Ösztöndíjak (4)
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2018, MMA-MMKI

    Színházművészet
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    1999, Fülöp Viktor Ösztöndíj

    Táncművészet
  • Egyéb (nem művészeti) ösztöndíj
    2018, Magyar Állami Kitüntetés

    Harangozó-díj
  • Egyéb (nem művészeti) ösztöndíj
    2014, Magyar Táncművészek Szövetsége

    Az Évad Legjobb Női Táncművésze
Portfóliók (2)
  • Napúton-a Cédrus tánca

    2022.08.27 09:06:26

    Megelőlegezendő készült egy képes anyag a Csontváry Kosztka Tivadar és Isadora Duncan művészi útját összekapcsoló tervemről. A portfólió ezt a képes anyagot...
  • Portfólió Blaskó Borbála szakmai

    2022.08.27 09:05:19

    Szakmai múltam, táncművészeti eredményeim, előadóművészként átélt előadások összefoglalója, valamint a színházművészet területén végzett alkotói,...
Hírek, események
  • Élve megégetve-Boszorkánytéboly kortárs színmű, ősbemutató

    2022. 12. 09., 19:00:00 — 2022. 12. 09., 22:00:00
    színházművészet
    A darab Lőrinczy Attila, Koltai M. Gábor és Zsigó Anna közös írói munkája. Színmű, ősbemutató.
  • Egy másik Róma kortárs kamaraopera

    2022. 11. 13., 19:00:00 — 2022. 11. 13., 20:00:00
    színházművészet
    Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs viharos kapcsolatának művészi és magánéleti parabolája kortárs miliőbe ágyazva.
  • Egy másik Róma kamaraopera

    2022. 10. 26., 18:00:00 — 2022. 10. 26., 20:00:00
    színházművészet
    Október 26-án 18 órától Fehérvár Hiemer-házába költözik Egy másik Róma. Dobri Dániel kamaraoperája Nemes Nagy Ágnes verseivel és Lengyel Balázs szövegeivel összefűzve, Blaskó Borbála rendezésében.Budapest, Róma, Nápoly, Szlovákia és Szerbia után a székesfehérvári közönségnek is bemutatkozik.
  • Macskajáték tragikomédia két részben

    2022. 10. 21.
    színházművészet
    "Ezt a darabot úgy kell eljátszani, mintha egyetlen mondat volna, hiszen elejétől a végéig nem más, mint zaklatott lelkű hősnőjének, Orbánnénak egyre zaklatottabb és feszültebb vitája önmagával, a nővérével, az egész világgal…" – írja Örkény István a darab elején.
  • Amadeus zenés életrajzi játék

    2022. 10. 19.
    színházművészet
    Peter Shaffer: Amadeus Fordította:Zöldi Gergely Zenés életrajzi játék, amely 2020.október óta van repertoáron a József Attila Színház műsorán.
  • Vadon Virágai című irodalmi összeállítás zenével és tánccal. Jókai Mór élete, levelezése, korai és kései művei nyomán

    2022. 10. 12., 14:30:00 — 2022. 10. 12., 16:00:00
    színházművészet
    Irodalom a főszerepben című előadássorozat egyik állomása lesz a tatabányai Jászai Mari Színházban, középiskolás csoportok számára összeállított műsor. Az előadás után színházi feldolgozó foglalkozás megvalósítása az előadást megtekintő fiataloknak és a résztvevő tanáraiknak.
  • Jó estét nyár, jó estét Szerelem zenész színmű

    2022. 09. 16.
    színházművészet
    Fejes Endre írása, Presser Gábor zenei szerzeményeivel.Egy igazi színpadi történet született, amelynek főhőse egy színészileg remekül eljátszható karaktert mutat. Szívfacsaró dráma, egy szánandó és a tragédiák ellenére is azonosságot, közös lelkiséget érzékeltetni tudó ember bukástörténete ez.