Bemutatkozó
1980-ban születtem Debrecenben. 1998-ban érettségiztem a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola szobrász szakán. 2004-ben szobrász diplomát szereztem a Képzőművészeti Egyetemen, ahol mesterem Jovánovics György volt. 1998 óta Budapesten élek és alkotok.
„Dorogi organikus szobrászata sok szempontból elbizonytalanít; sem időhöz, sem helyhez nem kötődik. Bizonyos szempontból időtlenek és néhány kivételt leszámítva meglehetősen nehezen illeszthetők szobrászati hagyományainkba. Az ebből következő bizonytalanság azonban kifejezetten üdítőleg hat, mert olyan szabadságérzetet közvetít, amely leginkább az alkotói folyamat szabadságából fakad, melyet mintha kizárólag a művész által választott anyag természetes tulajdonságai kötnének. Dorogi alapállása tehát a természet törvényeinek követésén nyugszik, ami megszabadítja a természet utánzásának, vagy egy örökölt formarend követésének kényszerétől, és rámutat az emberi szellem azon képességére, amely a természet törvényei által képes felismerni önmagát. Éppen ez, az időtlen törvényekhez való ragaszkodás teszi műveit örökérvényűvé, a formákat pedig a végtelen számú lehetőség miatt szabaddá.” Schneller János
Három éves ösztöndíjas pályázatom témája: Ars Naturae
Az elmúlt néhány évben alkotói munkám során egy témát jártam körül, melynek az Ars Naturae címet adtam. „Omnis ars naturae imitatio est.”– Minden művészet a természet utánzása vélekedett Seneca. Ennek ellenére arra teszek kísérletet, hogy ne imitáljak, hanem inkább, a természet (mint szobrászati nyersanyag) sajátos tulajdonságaival együttműködve egyfajta paralel természetiséget hozzak létre.
Iskolák
Főiskola (ba), 2004. Magyar Képzőművészeti EgyetemJelenlegi munkahely
Lakcím
Levelezési cím
Portfóliók (1)
Hírek, események
-
2023. 09. 06.képzőművészetSOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA, A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZEK ÉS IPARMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉS A SOPRONI MÚZEUM MEGHÍVJA ÖNT A XXIV. ORSZÁGOS ÉREMBIENNÁLE ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA, 2023. SZEPTEMBER 10-ÉN, VASÁRNAP 11 ÓRAKOR KÖSZÖNTÔT MOND: DR. FARKAS CIPRIÁN
-
RAF Resident Art Fair 2023 │ Nyári kortárs képzőművészeti vásár
2023. 07. 19., 08:39:00 — 2023. 07. 19., 08:39:00képzőművészetResident Art Fair, Helyszín: Resident Art galéria, JÚL. 13., 14:00 – JÚL. 22., 19:00, csoportos kiállítás és vásár, (1085 Budapest, Horánszky u. 5. I. emelet) -
Címlap fotó szoborról
2023. 03. 10.képzőművészetMagyar Művészet Folyóirat 2023/I. borítóján megjelent a Ars Naturae No.56. (2020. 40 x 40 x 10 cm, gipsz, kő) című munkám reprodukciója. -
Ki nyer a végén? – A Fine Art Hungary – Az év műtárgya 2022 díjátadóján jártunk
2022. 12. 20.képzőművészetA két kitüntetett alkotó az oklevél mellé Dorogi János Ars naturae című kisplasztikáját is átveheti. -
Dorogi János látens szakralitása
2022. 11. 29.képzőművészetOrszágút folyóirat III. évf. 22. szám, 2022. november 4. "Dorogi János látens szakralitása" Schneller János cikke https://orszagut.com/kepzomuveszet/article-3522 -
Dorogi János: Natura rei kiállítás
2022. 11. 03., 19:44:00 — 2022. 11. 03., 19:44:00képzőművészetDorogi János szobrászművész, Natura rei című kiállítása az Országút Galériában. A kiállítást Farkas Ádám Kossuth-díjas szobrászművész nyitja meg.