Bemutatkozó
Lőrincz Hortenzia Szerényke vagyok, táncművész, néptáncpedagógus, a Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranygyöngyös táncos.
Székelykeresztúron születtem 1976-ban, Székelyudvarhelyen nőttem fel. Férjem Dresch Mihály Kossuth díjas, Érdemes Művész, a magyar jazz kiemelkedő képviselője. Fiam, Mohácsy Lőrinc Ágoston 2002-ben született. Magyarországon, Sóskúton élünk, de szülőföldemmel való kapcsolatom, kötődésem nem szakadt meg.
Középfokú tanulmányaimat a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban végeztem. 1998-ban a Magyar Állami Népi Együttes meghívására költöztem Budapestre, ahol hivatásos táncosként életem egyik legszebb időszakát élhettem meg.
2005-ben elvégeztem a Magyar Táncművészeti Főiskola néptáncpedagógusi alapképzését, majd 2012-ben a mesterképzést is.
Jelenleg a sóskúti Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola tanáraként dolgozom, ahol munkámat az Emberi Erőforrások Minisztériuma: Kiemelkedő szakmai tevékenység elismeréssel (2106) jutalmazta.
A tanításon kívül, együttesvezetőként, asszisztensként, amatőr és profi néptáncegyüttessel dolgoztam/dolgozom. Gyakran veszek részt zsűritagként különböző néptáncfesztiválokon és –versenyeken, így naprakész ismereteim vannak arról, merre halad ma a néptáncoktatás.
Elsősorban a székely és a cigány táncok specialistájának tartom magam. Pályafutásom alatt, sokat foglalkoztam szülőföldem táncaival, ezen belül is Udvarhelyszék, Sóvidék és a Kis-Küküllő vidékén élő cigányok, elsősorban pedig a cigány nők táncos kultúrájával.
Pályázatom választott témája éppen ezért az utóbbi 25 év tanítási tapasztalatainak módszertani szempontból történő összefoglalása, valamint tanítása, mesterkurzusok keretében.
Iskolák
Jelenlegi munkahely
Lakcím
Levelezési cím
Portfóliók (1)
-
2023.03.26 08:56:58
Szakmai portfóliómat a csatolt prezentácíóval és a külső hivatkozásokban szeretném bemutatni.