Ficsor Márton 29 éves
film- és fotóművészet

Bemutatkozó

Budapesten születtem 1994-ben. A fotográfiával kisgyerekként ismerkedtem meg nagyapám lévén, aki szenvedélyes hobbifotós volt. Azonban komolyabb érdeklődést csupán tizennyolc éves koromban mutattam a fényképezés iránt. Ekkor döntöttem el, hogy ezt a hivatást választom. A dokumentarista fotográfia nyűgözött le leginkább. Az érettségi megszerzését követően 2016-ban elvégeztem a Práter utcai fotósiskolát (Budapesti Komplex SzC Kézművesipari Technikum), ahol OKJ-s képesítést szereztem. 2017-ben kezdtem el fotóriporterként dolgozni a Magyar Hírlapnál, majd két évvel később munkát kaptam a Mandiner hetilapnál, ahol jelenleg is dolgozom. 2018-ban és 2020-ban díjazott lettem a Magyar Sajtófotó Pályázaton. Munkám mellett a Budapesti Metropolitan Egyetem fotográfia szakos hallgatója vagyok.

Hívő keresztényként úgy gondolom, hogy az Istentől kapott tálentumot az Ő nevének hirdetésére kell fordínatom, így határoztam el, hogy munkásságom során erre törekedve olyan történeteket szeretnék bemutatni, melyek ezt a célt szolgálják. A következő hároméves munkámban a Magyarországon található nagyobb szerzetesrendek működését, és a magát a szerzetesti életet szeretném dokumentálni. 

Iskolák
Jelenleg: Budapesti Metropolitan Egyetem
Szakiskola, 2016. Budapesti Komplex SzC Kézművesipari Technikum
Jelenlegi munkahely
Mediaworks Hungary Zrt.
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Portfóliók (6)
  • Ferencesváros

    2023.03.27 04:25:40

    Ferencesváros, 2020 A koronavírus-járvány kitörése után lehetőségem nyílt a kiüresedett fővárost bejárni. Így keveredtem a Ferencvárosi...
  • Koszovó

    2023.03.27 04:27:55

    Koszovó, 2020 Az 1998-1999 között zajló albán-szerb háború alatt a híradóból hallottam először Koszovóról mindössze négy-öt évesen....
  • Erdélyi Tibor méhész

    2023.03.27 04:28:58

    Ménfőcsanak, 2022 A méhészetre mindig is úgy tekintettem, mint egy titokzatos és a maga nemében varázslatos hivatásra. Fotósként szerettem...
  • Válogatott portrék

    2023.03.27 04:35:34

    A portréválogatást az évek során készült és számomra fontos portréiból állítottam össze.
  • Kárpátalja

    2023.03.27 04:38:52

    Kárpátalja, 2022 A Katolikus Káritász csapatával márciusban bejártam Kárpátalját az országhatártól egészen a Kárpátok határáig. Önkéntesek...
  • Nyolc nap, ahogy én láttam

    2023.03.27 04:41:46

    Sziget Fesztivál, 2017 - 36. Magyar Sajtófotó Pályázat - Művészet (sorozat) 3. hely 2017-ben rendezték meg 25. alkalommal Budapesten a...