Gábor Enikő
film- és fotóművészet

Bemutatkozó

1996-ban diplomáztam a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, majd a mesterképzés időszaka alatt, rajz- és művészettörténet tanári diplomát szereztem. Érdeklődésem középpontjában kezdetektől fogva a kamera nélküli fotográfia áll, munkáim a festészet és a fotográfia határterületén helyezkednek el. 2000-ben a Camera Reluxa című sorozatommal megnyertem az Esztergomi Fotográfiai Biennálé fődíját, 2019-ben Balogh Rudolf-díjban részesültem.

Alkotói pályám során a képzőművészet irányából, egyfajta kísérleti attitűddel, a médium sajátosságaira támaszkodva járom körbe a „fotó-objektum” fogalmát. Munkáim alapvetően kérdésfelvetések annak megvitatására, hogy a fényképezés digitalizálása miként ösztönözte a materialitás kulturális jelentőségének változását a világban.

Az ösztöndíjprogram keretén belül szeretném feltérképezni a hagyományos-, illetve a történeti fotográfiai eljárások mai szerepét. Meghatározott tematikán keresztül készítenék sorozatokat a fotográfia történetének kezdetét idéző eljárásokkal, ugyanakkor kifejezetten aktuális kérdéseket felszínre hozva az adott technikák által.

A hároméves alkotói folyamat eredménye - a médium abszolút jellegének vizuális elemzése mellett - egyfajta fotótechnikai tanulmány lenne, amely az utolsó szakaszban egy saját tervezésű könyvben nyerné el végső formáját.

Iskolák
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Jelenlegi munkahely
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Portfóliók (1)
Hírek, események
  • HUNGARIAN HORIZONS: Best of Best

    2023. 11. 10., 20:00:00 — 2023. 11. 24., 20:00:00
    képzőművészet
    A "HUNGARIAN HORIZONS: Best of Best" című online aukciójában a LAVOR először hozza el az érdeklődők számára a legjobb műalkotásokat a magyar szcéna legjavától.
  • HÍD – Az Artér Művészeti Egyesület csoportos kiállítása

    2023. 09. 02., 17:00:00 — 2023. 10. 07., 17:00:00
    képzőművészet
    Az Artér Művészeti Egyesület izgalmas tematikával - régi és új alkotások párhuzamba állításával - rendezett kiállítást a Magdolna Udvar Művészeti Galériában.
  • COLLAB - Nagy Zopán írása a Fotóművészet legújabb számában

    2023. 08. 10.
    film- és fotóművészet
    Az Artér Művészeti Egyesület és a Magyar Elektrográfiai Társaság fotóművészeinek kiállításáról Nagy Zopán költő, író, fotográfus benyomásait olvashatjuk a Fotóművészet hasábjain.
  • Kiállítás a Szent Gellért Emlékév alkalmából a MANK Galériában

    2023. 07. 20., 18:00:00 — 2023. 09. 10., 17:00:00
    képzőművészet
    Szent Gellért püspök lelkiségének megidézésére nyílik képzőművészeti kiállítás Szentendrén, a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében.
  • COLLAB - Az ARTÉR és a MET fotóművészeinek kiállítása

    2023. 04. 14., 18:00:00 — 2023. 05. 13., 18:00:00
    film- és fotóművészet
    A Budapest FotóFesztivál keretében megrendezett COLLAB című kiállítás két alkotócsoport, az Artér Művészeti Egyesület és az Elektrogáfiai Társaság fotóművészeit szólította meg a közös bemutatóra a Magdolna Udvar Művészeti Galériában.
  • A MŰ ÖTSZÖR - Csanádi-Bognár Szilvia írása a Fotóművészet legújabb számában

    2023. 02. 13.
    film- és fotóművészet
    Gábor Enikő egy egyedi fotókönyv sorozattal jelent meg a múlt évben. Csanádi-Bognár Szilvia írása ebbe a speciális, legalább ötszintű munkába kalauzolja el az olvasót.
  • „Sokáig nem gondoltam fotográfusként magamra” – Beszélgetés Gábor Enikővel a PUNKTon

    2022. 12. 03.
    film- és fotóművészet
    A Fehér Vera Interjúja a PUNKT online fotográfiai folyóiratban, a Fotóhanap2022 keretében megnyílt „Fényfogások” című kiállítás kapcsán.
  • Fényfogások | Tárlatvezetés és workshop a Hegyvidék Galériában

    2022. 11. 25., 18:00:00 — 2022. 11. 25., 20:00:00
    film- és fotóművészet
    Gábor Enikő fotóművész „Fényfogások” című kiállításának záróeseményén a kiállító művész mutatta be a tárlaton látható alkotásait, majd egy workshop keretében lehetőség volt megismerni és kipróbálni egy fotótechnikai eljárást, az argentotípiát.
  • Interjú a Hegyvidék Televízió Kultúrpont című műsorában

    2022. 11. 23.
    film- és fotóművészet
    Ismerjenek meg egy művészt, aki ecset helyett fénnyel fest. - Gábor Enikő alkotásaiból a Hegyvidék Galériában rendeztek kiállítást.
  • Fényfogások - Gábor Enikő kiállítása

    2022. 11. 05., 10:00:00 — 2022. 11. 26., 18:00:00
    film- és fotóművészet
    Gábor Enikő három évtizedes pályafutását felölelő retrospektív kiállítás nyílt november 4-én a budapesti Hegyvidék Galériában Fényfogások címmel. A kiállítást A. Fehér Vera fotográfus, a Hibaista csoport alapítója nyitotta meg.