Adamovich Ferenc
színházművészet
Bemutatkozó

Adamovich Ferenc vagyok, 6 éves koromban kerültem kapcsolatba a táncművészettel. 10 év néptáncolás után elvégeztem a Magyar Táncművészeti Egyetem néptánc-színházi tánc tagozatát, majd a néptánc pedagógus mester szakát, végül a gyakorlatvezető mentor tanár képzését is. Nemrég sikeresen befejeztem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Doktori Iskolájának képzését színháztudomány területen, ezzel PhD. fokozatot szereztem. A képzés keretein belül kutatási témámnak egy mozgáspedagógiai rendszer: az affektív mozgáspedagógia létrehozását tűztem ki. A témával kapcsolatban elkészítettem Jacques Lecoq: A költői test című könyvének nyersfordítását, amely a Magyar Táncművészeti Egyetem gondozásában jelent meg és a könyvbemutató előtt áll. Ismereteimet jógaoktatóként a jóga terminológiájában és a pszichológia területén is folyamatosan bővítem. Küldetéstudatom. Az elméleti és gyakorlati eredményeket a szakterületet meghatározó Tánctudományi és Színháztudományi konferenciákon publikálom. Eközben már 16 éve magyarországi és nemzetközi színházi produkciókban veszek részt táncművészként, jelenleg a Vígszínházban dolgozom. Küldetésemnek tűztem ki a mozgástanulás kongnitív és affektív hátterének kutatását.

Iskolák
Phd / dla, 2021. Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Jelenlegi munkahely
Vígszínház
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.