Mayer Hella 47 éves
Bemutatkozó
Kolozsváron születtem. Tizenegy éves voltam, amikor családommal Magyarországra költöztünk. Már gyerekkoromban szenvedélyesen rajzoltam. Tizenkilenc évesen Stockholmban tanultam meg az olajfestés alapjait, majd festészeti tanulmányaimat a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytattam, ahol mesterem, Szabados Árpád volt.
Mióta befejeztem az egyetemet rendszeresen kiállítok Magyarországon és külföldön. Éveken át az OctogonArt, majd a Várfok Galéria Spiritusz szekciójának művésze voltam.
Láthatóvá kívánom tenni azt, amit nem látok, – mindezt festői eszközökkel.
Az a határ érdekel, ami a tudattalan és a tudatos között húzódik: különösképpen ezen a határmezsgyén való egyensúlyozás, átmenet, átlépés. Térből térbe vándorolok a képeken. Belső tér lehet egy falak közé zárt helyszín vagy a lélek bugyraiban elképzelt világ. Külső tér lehet a szabad ég alatti tág táj vagy az, ami szemmel látható. A belső, a külső, és a kettő képi megjelenítése egyszerre váltakozik: sejtet és feltár. Ha van egy kapu, képzeletben áthaladok rajta és elrévedezem azon, mi lehet mögötte. Egy mélyedés a földben vezethet fénybe, egy fekete árnyékba nyíló alagút új ösvények labirintusához. Az elbújó, szövődő utak hálóját kutatom. Enteriőrök festésekor a formák és figurák egymáshoz való kapcsolódása és távolsága érdekel. Emberek lenyomatát hordozó tárgyakat szeretek festeni: egy ruhadarabot, amit valaki leejtett; egy függönyt, amit elhúztak, finom falatot egy tányéron. Ha megjelenik élőlény a képen, nem néz a festő szemébe, hanem el van foglalva a maga ügyeivel: járkál, ül, babrál, lebeg.
A következő három év folyamán (valószínű a későbbiekben is) kiválasztott terekben helyzeteket, benyomásokat, sejtéseket kívánok leleplezni, rétegek alá fedni, rétegek alól feltárni.
Iskolák
Egyetem (ma), 2006. Magyar Képzőművészeti EgyetemJelenlegi munkahely
Lakcím
Levelezési cím
Ösztöndíjak (4)
-
Korábbi művészeti ösztöndíj
Képzőművészet
1998, Konstens Vänner i Djursholm, Svédország -
Korábbi művészeti ösztöndíj
Képzőművészet
2000, Konstens Vänner i Djursholm, Svédország -
Korábbi művészeti ösztöndíj
Képzőművészet
1999, Konstens Vänner i Djursholm, Svédország -
Korábbi művészeti ösztöndíj
Képzőművészet
1999, Gerlesborgsskolan i Stockholm, Svédország
Portfóliók (2)
-
2022.03.17 10:33:01
2019 decemberében jelent meg a Fekete Sas kiadónál a művészetemet bemutató katalógus magyar és angol nyelven Átmenetek, avagy a közlekedő edények... -
Mayer Hella Térből térbe Portfólió
2022.03.17 10:38:10
Ez a képi válogatás az utóbbi évek képanyagát mutatja be, mely szorosan kapcsolódik a munkatervben leírtakhoz. Ezt a képi világot kívánom tovább alakítani...
Hírek, események
-
2023. 08. 16., 17:00:00 — 2023. 09. 10., 17:00:00képzőművészetMayer Hella, MMA ösztöndíjas festőművész, Csend a hegyen túl című kiállítása a kolozsvári Kányafő Galériában
-
Abafáy-Deák Csillag, Kölüs Lajos cikke az Irodalmi Jelenben
2023. 08. 02.képzőművészetAbafáy-Deák Csillag és Kölüs Lajos Lenn az ég; Hová tűnt az álom a nappalimból című cikke az Irodalmi Jelenben Zsombori Erzsébet és Mayer Hella, MMA ösztöndíjas, kiállításáról a Román Nemzetiségi Önkormányzatnál -
Vissza-visszatérő vándor
2023. 06. 22.képzőművészetTakáts Fábián Mayer Hellával készült interjúja az Országút 89. számában -
Zsombori Erzsébet és Mayer Hella kiállítása
2023. 06. 03., 17:00:00 — 2023. 06. 30., 18:00:00képzőművészetZsombori Erzsébet és Mayer Hella kiállítása a Belváros-Lipótvárosi Nemzetiségek Házában -
Abafáy-Deák Csillag Ördögszekér című novelláskötete
2023. 05. 29.irodalomAbafáy-Deák Csillag Ördögszekér című novelláskötete -
A Katolikus Rádióban Mayer Hella A hegyen túl című tárlatáról
2023. 04. 08.képzőművészetA Katolikus Rádióban a Meghívó műsorában Mayer Hella, MMA ösztöndíjas festőművészt A hegyen túl című tárlatáról Kékesi Enikő interjúvolta -
Mayer Hella A hegyen túl című kiállítása
2023. 04. 03., 18:00:00 — 2023. 04. 17., 18:00:00képzőművészetA Nádor Galériában 2023. április 3 és 17 között látható Mayer Hella, MMA ösztöndíjas képzőművész A hegyen túl című kiállítása. -
Megjelent Fellinger Károly Vajdasági gólyafészkek című verseskötete Mayer Hella illusztrációival
2023. 03. 03.képzőművészetMegjelent Fellinger Károly Vajdasági gólyafészkek című verseskötete Mayer Hella, MMA ösztöndíjas képzőművész illusztrációival -
A modell című csoportos kiállítás a Nádor galériában
2023. 02. 08., 18:00:00 — 2023. 02. 28., 18:00:00képzőművészetA Belvárosi Művészek Társaságának A modell című csoportos kiállítása a Nádor galériában -
Lassan halad a lélek
2022. 12. 14.képzőművészetA kiállítás reflektál az ősz melankóliájára, a test és a lélek elcsendesülésére. -
Art Regiszter nyitókiállítás
2022. 11. 24., 18:00:00 — 2022. 12. 17., 00:00:00képzőművészetA magyar kortárs képzőművészet 60 kiemelkedő alkotójának kiállítása -
Megkérdeztük Mayer Hella Képzőművészt
2022. 11. 14.képzőművészetAbafáy-Deák Csillag és Kölüs Lajos átfogó interjúja Mayer Hellával a Bárka Online-on -
Absztrakt vs Konkrét
2022. 11. 10., 18:00:00 — 2022. 12. 21., 00:00:00képzőművészetBelvárosi művészek absztrakt és konkrét művei tekinthetők meg a Nádor Galériában -
youngart x-mas art fair
2022. 10. 27., 10:00:00 — 2022. 12. 23., 20:00:00képzőművészetKortárs művészeti karácsonyi vásár a MOM Parkban