Nagy Márton Kálmán 44 éves
építőművészet

Bemutatkozó

Építészmérnöki diplomámat a Lakóépülettervezési Tanszéken 2004-ben védtem meg, majd 2004 és 2007 között a tanszék doktorandusza voltam. 2007-től tanársegédként, majd 2014-től egyetemi adjunktusként, 2020-tól egyetemi docensként, 2020-tól tanszékvezetőként veszek részt a tanszék munkájában.

Az egyetmi jelenlét mellett tervező építészként dolgozom. A tervezőirodai munkát az egyetemi évek alatt, 2002-ben megkezdtem korábbi konzulensem, később mesterem Roth János műtermében. A Roth Építész Műteremben eltöltött hat év alatt számos pályázaton vettünk részt, melyek közül három pályaművünk díjazásban részesült. Több terv és megvalósult munka közül a Frangepán utcába tervezett társasház és a Váci Piarista Gimnázium felújítása voltak a legmeghatározóbbak.
Már hallgatóként több pályázati tervet készítettünk közösen Falvai Balázzsal és Török Dáviddal, akikkel 2008-ban megalapítottuk a dmb műtermet. Megvalósult munkáink közül legkedvesebbek az ürömi plébániaépüelet, az Újpesi Városgondnokság telephelye, a tatai Vakok Rehabilitációs Intézete, a nagykanizsai Boldog Donáti Celesztina Óvoda, Magyarország új Főkonzulátusa Lendván, a Magyar Szentek Plébánia bővítéseként elkészült közösségi tér, valamint az Újpestre tervezett Multifunkcionális Sportcsarnok. 

Munkáink elismeréséül a dmb műterem kft. vezető tervezőivel Falvai Balázzsal és Török Dáviddal 2019-ben a Molnár Péter díjban, majd 2020-ban Pro Architectura díjban részesültünk.

Pályázatom címe: Régiúj. A kifejezést Miroslav Siktől kölcsönzöm. A zürichi ETHn Sik által vezetett műtermet nevezték Oldnew architecture studio-nak. A szó siki értelmében az oldnew egy tervezési módszer, mely a kontextus megértésén alapul, a környezettel való kapcsolatot a kontraszt helyett a harmóniában határozza meg. A pályázati támogatással e munkamódszer gyakorlását különböző léptékű alkotások létrehozásával, és publikálásával kívánom folytatni.

Iskolák
Phd / dla, 2004. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Jelenlegi munkahely
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, Lakóépülettervezési Tanszék
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Portfóliók (1)
Hírek, események
  • Reflektív tárgyalkotás, konferenciaelőadás

    2023. 06. 21., 09:00:00 — 2023. 06. 24., 14:00:00
    építőművészet
    Konferenciaelőadás a ’A múlban gyökerező identitás jelene és jövője' című nemzetközi interdiszciplináris konferencián.
  • A Kraft Műhely kiállítása a FUGÁban

    2023. 04. 25., 18:00:00 — 2023. 05. 02., 18:00:00
    építőművészet
    A Lakóépülettervezési Tanszék Kraft Műhelye a Fugában tartott tematikus hónap lezárásaként kiállítást tart a Fugában.
  • Kerekasztal beszélgetés a FUGA Építészati Központban

    2023. 04. 25., 16:00:00 — 2023. 04. 25., 18:00:00
    építőművészet
    A BME Lakó Tanszékén működő KRAFT műhely április folyamán a FUGA-ban tartott workshopok és kerekasztal-beszélgetések keretében vizsgálta egy kézműves építészeti megközelítés lehetőségeit. A tematikus hónap zárásaként a workshopok eredményeit bemutató kiállítással és beszélgetéssel készültünk.
  • A Lakóépülettervezési Tanszék Tatabányán cikk megjelenése

    2023. 03. 28.
    építőművészet
    A Lakóépülettervezési Tanszék és Tatabánya város együttműködésének keretében megvalósult kutatómunka és tervezési feladatok eredményeit bemutató cikk.
  • Konferenciaelőadás

    2023. 03. 03., 17:00:00 — 2023. 03. 03., 17:30:00
    építőművészet
    A Lakőépülettervezési Tanszék 2022 őszi szemeszterében született hallgatói tervek és kutatási eredmények bemutatása.
  • A Lakóépülettervezési Tanszék kiállítása Tatabányán

    2023. 03. 03., 16:00:00 — 2023. 03. 10., 16:00:00
    építőművészet
    A kiállításon a Lakóépülettervezési Tanszék másodéves hallgatóinak Felsőgallára készített tervei és a negyed éves hallgatók Bánhidára készített tervei tekinthetők meg.
  • Tatabánya című könyv megjelenése

    2023. 03. 03.
    építőművészet
    A Lakóépülettervezési Tanszék és Tatabánya város együttműködésének keretében megvalósult kutatómunka és tervezési feladatok eredményeit bemutató könyv.
  • A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE 2022 - „BME A FENNTARTHATÓSÁGÉRT” KONFERENCIA

    2022. 11. 25., 08:30:00 — 2022. 11. 25., 13:00:00
    építőművészet
    2022. november 25-én – tudomány hónapjában – megrendezésre kerül a „BME a fenntarthatóságért” című konferencia, amelyben több mint 50 előadás foglalkozik a fenntarthatóság tudományos kérdéseivel.
  • BME - KARI TDK KONFERENCIA

    2022. 11. 17.
    építőművészet
    Az Építészmérnöki kar TDK konferenciájának két szekciójában első díjat nyert alkotások konzulense Nagy Márton DLA.
  • RACIONÁILIS = FENNTARTHATÓ (CIKK)

    2022. 10. 21.
    építőművészet
    Slow-life otthonok a BME Lakóépülettervezési Tanszékének másodéves kurzusán.
  • WORKSHOP A SIPEKI-VILLÁBAN

    2022. 10. 15., 09:00:00 — 2022. 10. 15., 16:00:00
    építőművészet
    A Lakóépülettervezési Tanszék ÉPÍTŐ IPAR kurzusán a Sipeki villában tartottunk workshopot.