Bemutatkozó

Magamról:

2005-től oktatok belső tér építészetét, arculattervezést, tárgyalkotást, felvételi előkészítőt a BME Építészmérnöki karán, ahol 2017-ben doktoráltam a Rajz-Építészet-Tánc, avagy építészet gyermekeknek disszertációmmal, amely azóta könyv formájában is kiadásra került.

Az építészet mellett képeztem magam a táncművészetek, képzőművészet, kalligráfia, harcművészetek és egyéb művészeti területeken is.

2006-ban az első önálló kiállításomon stációsorozatot, grafikákat, táncvideót mutattam be, 2007-ben, a második önálló kiállításon egy 365 képből álló rajzos napló-sorozat lett kiállítva a Monostori Erődben, később a Velencei tavi Galériában és a Műcsarnokban is szerepeltek munkáim.

Mivel foglalkoztatott a küllönböző művészeti ágak egymásra hatása és együttdolgozása, 2002-ben tartottam az első kísérleti rajz és táncműhelyt (RÉT) az Artus stúdióban, később a Trafóban.

A tárgyalkotások terén is a különböző szakterületek együttdolgozása foglalkoztatott, ezért 2008-ban megalapítottam a MAAK design csoportot. Különleges bútoraink 2008-ban a Monostori Erődben, 2009-ben a MÉSZ székházban kerültek kiállításra.

2010-től, vidékre költözve létrehoztam a Napházat, ahol integrált művészeti foglalkozásokat tartok. Fontos számomra a legkisebb korosztály művészettel való nevelése, az alkotás megszerettetése, az építészeti látásmód megismertetése velük.

ÉPÍTETT MESÉK szakmai programról:

A művészettel való nevelés során a gyermek ismereteit egy tapasztalati, felismerést adó esemény-sorozaton keresztül szerzi meg.

Az integrált művészeti foglalkozásokon alkalmazom a rajz, az építészet, a táncművészet elemeit és alkotásmódszertanát, amely még szobrászati, zenei, irodalmi, természetismereti területekkel is kiegészül. A program során 12 mesét alkotok meg a hozzájuk rendelhető alkotó és fejlesztő játékokkal. Mindezt képekkel illusztrált könyv formájában véglegesíteném.

Iskolák
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Jelenlegi munkahely
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Portfóliók (1)
  • Szakmai portfólió

    2021.10.10 09:01:21

    A portfólió saját tervezésű és készítésű bútorokat, építészeti tervpályázatokat, megépült családi házat, képzőművészeti alkotásokat, és a diplomamunkát...
Hírek, események
  • Gyakorlati ismeretek - pozitív-negatív formák

    2022. 05. 25., 14:00:00 — 2022. 05. 25., 16:00:00
    építőművészet
    A gyakorlati foglalkozáson agyaggal és gipsszel ismerkednek meg a résztvevők - egy fali domborművet hozva létre.
  • Gyakorlati ismeretek - modellezés

    2022. 05. 18., 14:00:00 — 2022. 05. 18., 16:00:00
    építőművészet
    "Technikaóra helyett" egy igazán izgalmas építő játékkal ismerkednek meg a résztvevők egy különleges anyag - a balsafa felhasználásával.
  • Előadás alkotói módszerekről, technikákról, eszközökről az Építészet gyermekeknek témakörben

    2022. 04. 29., 17:00:00 — 2022. 04. 29., 18:00:00
    építőművészet
    Az előadás - A Fehér bolygó lakói - című mesén keresztül mutat be egy összetett alkotási folyamatot.
  • Előadás-sorozat és gyakorlati ismeretek

    2022. 04. 22., 17:00:00 — 2022. 04. 22., 18:00:00
    építőművészet
    Elméleti és gyakorlati foglalkozások kerülnek megrendezésre Velencén az Építészet gyermekeknek témakörben
  • Építészet gyermekeknek foglalkozások – játékos településtervezés - I rész

    2021. 12. 17.
    építőművészet
    Az építészet gyermekeknek foglalkozásokon számtalan művészeti ág és alkotási technika jelenik meg. A cikksorozatban témákra bontva mutatok be olyan alkotási technikákat, amelyek sikeresen alkalmazhatók hasonló témákban bárki számára.
  • Képes beszámoló - építészet gyermekeknek foglalkozások - játékos településtervezés

    2021. 12. 08.
    építőművészet
    Az építészet gyermekeknek elnevezésű programokon általában egy-egy mesét járunk körbe a gyermekekkel, ahol a mese és annak szereplői, helyszíne, története adja meg a tervezés tárgyát, okát, léptékét.
  • Évzáró program

    2021. 11. 26., 17:00:00 — 2021. 11. 26., 18:30:00
    építőművészet
    Szeretettel meghívjuk az érdeklődőket november 26-án, pénteken 17.00-tól kezdődő évzáró programunkra. Az előadással egybekötött vetítés az idei programokról, alkotásokról, nyári műhelyekről szól majd, amelyet egy kötetlen beszélgetés követ. A program előzetes telefonos regisztrációhoz kötött!