Szokos Augustin 31 éves
Bemutatkozó
-
1992-ben születtem Békéscsabán.
-
2012-ben a budapesti Bartók Konzervatórium zeneszerzés tanszakán végeztem, majd a Zeneakadémia hallgatójaként, 2015-ben szereztem meg bachelor karmesteri diplomám, Brahms Német Requiemjének előadásával, Gál Tamás, Ligeti András és Medveczky Ádám osztályában.
-
17 évesen alapítottam első együttesem, a korabeli hangszereken játszó Budapest Bach Consort-ot, melynek koncertjein 2019-től kezdődően - Magyarországon teljesen egyedülálló módon - egy eredeti, 1785-ben épített csembalót használunk.
-
Csembalistaként és orgonistaként 2013-tól vagyok tagja a budapesti Orfeo Zenekarnak, valamint a Musica Profana régizene együttesnek, emellett rendszeresen játszom különböző korhű hangszeres együttesek és modern szimfonikus zenekarok koncertjein.
-
2015-ben a Zeneakadémia régizene szakcsoportjának korrepetítora voltam.
-
2015-től kezdődően készítek kéziratos forrásokból modern partitúrákat és előadási anyagokat a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar számára, mely munkámhoz több újkori világbemutató és lemezfelvétel köthető.
-
2017-ben a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megalapítottam a Budapest Bach Consort “Zenekari Akadémiáját”, amely egy Debretzeni Kati (EBS, Gardiner) által vezetett zenekari mesterkurzus, fiatal barokk vonós hangszeresek számára.
-
Karmesterként dolgoztam már az Orfeo Zenekarral, a Purcell Kórussal, a Capella Savaria-val, és a Concerto Budapesttel.
-
Jelenleg a Zeneakadémia csembaló szakos végzős hallgatója vagyok.
Iskolák
Jelenlegi munkahely
Orfeo Zenekar (2013-)Lakcím
Levelezési cím
Ösztöndíjak (1)
-
Korábbi művészeti ösztöndíj
Tagozati ösztöndíj, 2018. június - 2019. május
2018, Magyar Művészeti Akadémia
Portfóliók (1)
-
Szokos Augustin - kottagrafika
2019.11.14 10:54:58
Szokos Augustin kottaszedői munkáját bemutató reprezentatív anyag. (Részletes leírás a pdf-fájlban.)
Hírek, események
-
2022. 01. 26., 19:30:00 — 2022. 01. 26., 21:30:00zeneművészetWerner: Der verlorne Sohn (magyarországi bemutató) SZÜNET Rameau: Adonis (Les surprises de l’Amour)
-
Haydneum Nyitófesztivál – “Új generáció”
2021. 10. 06., 16:00:00 — 2021. 10. 06., 17:00:00zeneművészetA Purcell Kórus és a Budapest Bach Consort koncertje -
Harmónia a vizek felett – Bencés zenei ünnep
2021. 08. 19., 20:30:00 — 2021. 08. 19., 21:30:00zeneművészetFőszervező: Tihanyi Bencés Apátság, együttműködő partner: Haydneum -
Mozart-est (Purcell Kórus és Orfeo Zenekar)
2021. 05. 18., 19:30:00 — 2021. 05. 18., 22:00:00zeneművészetA koncert a "Bartók Tavasz" fesztivál része. -
"A Grand Concert of Musick" - hangverseny a Budapest Bach Consorttal
2020. 11. 07., 00:00:00 — 2020. 11. 08., 23:59:00zeneművészetA Szokos Augustin által alapított Budapest Bach Consort ezúttal az 1780-as évek Londonjának izgalmas hangversenyéletébe kalauzolja el a hallgatóságot, amelyhez egy eredeti, 1785-ben Londonban épült csembalót is segítségül hívnak. -
Werner: Der gute Hirt - oratórium (Purcell Kórus, Capella Savaria, vezényel: Szokos Augustin)
2020. 07. 04., 20:00:00 — 2020. 07. 04., 20:00:00zeneművészetGregor Joseph WERNER (1693-1766): Der Gute Hirt Előadók Purcell Kórus Capella Savaria Kovács Ágnes - szoprán Kalafszky Adriána - szoprán Bárány Péter - kontratenor Megyesi Zoltán - tenor Najbauer Lóránt - basszus vezényel: Szokos Augustin -
Culliford-koncertek No. 3
2020. 02. 23., 19:00:00 — 2020. 02. 23., 20:00:00zeneművészetElső magyarországi koncertsorozat, eredeti 18. századi csembalóval. -
Culliford-koncertek No. 2
2019. 11. 13., 19:30:00 — 2019. 11. 13., 20:30:00zeneművészetElső magyarországi koncertsorozat, eredeti 18. századi csembalóval. -
Culliford-koncertek No.1
2019. 10. 21., 19:30:00 — 2019. 10. 21., 20:30:00zeneművészetEgyedülálló koncertsorozat, melynek keretében Magyarországon először szólal meg eredeti, 18. századi csembaló.