Bemutatkozó
Budapesten születtem 1978 áprilisában. Édesanyám közgazdász-matematikus, édesapám gépészmérnök, tanár. Feleségemmel három gyermeket nevelünk Verőcén.
Középiskolámat speciális matematika tagozatos osztályban végeztem, majd 2003-ban az ELTE Természettudományi Karának matematika szakán szereztem MSc diplomát.
Hét éves koromban kezdtem csellón tanulni Metzger Magdánál a Járdányi Pál Zeneiskolában, majd egyetemi éveim alatt az Erkel Ferenc Zeneiskola jazzének szakára jártam Lakatos Ágneshez és Hunyadi Lászlóhoz. Ebben az időszakban tanultam a Dévai Nagy Kamilla által alapított Krónikásének Zeneiskolában is többek között Huzella Pétertől (exKaláka), Radványi Balázstól (Kaláka) és Wacha Imrétől.
1997-ben Heinczinger Miklóssal és Tóbisz Tinelli Tamással közösen alapítottuk meg a verséneklő Misztrál együttest, melynek a mai napig aktív tagja és egyik szerzője vagyok.
A fotózás hobbi szinten kamaszkorom óta jelen volt az életemben, 2004 és 2012 között az Országos Széchényi Könyvtárban eredeti műtárgyak, kódexek fotózása, a digitalizáló eszközök megismerése és tesztelése volt az egyik feladatom. 2012 óta a zene mellett számos tanulmányúton lehettem jelen dokumentarista fotósként.
A pályázatom témája: Mai énekmondók és verséneklők bemutatása fényképek és riportok segítségével egy mai verséneklő szemszögéből
Pályázatom szoros kapcsolatban van azzal a ténnyel is, hogy – noha a verséneklés kötődik az irodalomhoz, a néphagyományhoz, a zeneművészethez, az előadóművészethez és a színházi világhoz is – a verséneklést egyik kategóriába sem lehet maradéktalanul besorolni.
A fényképeket és a riportokat egy olyan kötetbe szeretném rendezni, amiben számos művészeti ág jelenik meg egyszerre (fotó, irodalom, zene, színház), s az ismeretterjesztés mellett rögzíti a jelent, s azokat a tapasztalatokat, melyeket többek között a Kaláka, a Szélkiáltó, a Sebő-együttes tagjai szereztek az elmúlt fél évszázadban.
Iskolák
Jelenlegi munkahely
Lakcím
Levelezési cím
Portfóliók (1)
-
Török Máté fotós, grafikai és zenei munkásságából
2020.06.30 05:27:36
Több mint húsz éve éneklek és zenésítek meg verseket. Gyermekkorom óta foglalkozom fotózással, középiskolában ismerkedtem meg a fekete-fehér...
Hírek, események
-
2023. 09. 28.film- és fotóművészetTörök Máté, a Misztrál együttes alapító tagjaként, fotográfusként és a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasaként 2020 őszétől 2023 tavaszáig felkereste azokat, a hatvan évnél idősebb énekmondókat és verséneklőket, akik évtizedek óta ezt a hivatást választották.
-
Versénekmondó II. fotókiállítás Nagymaroson
2023. 07. 15.film- és fotóművészetTörök Máté portréfotóiból nyílik kiállítás Nagymaroson a Sigil Galériában -
Együtt, Értük! Segélykoncert a földrengések károsultjainak támogatására
2023. 03. 22., 19:00:00 — 2023. 03. 22., 23:00:00zeneművészetA világzene, énekelt versek, régi zene képviselői jótékonysági koncertet adnak a károsultak, sokat szenvedők javára. -
Újabb beszélgetések olvashatók a versénekmondó.hu-n!
2023. 03. 21.művészetelméletA fényképekkel illusztrált írásokban megismerhetjük az 1960-as '70-es '80-as években indult verséneklők, énekmondók életútjait. -
A várakozás zsoltára
2022. 11. 27., 19:00:00 — 2022. 11. 27., 20:30:00zeneművészetSudár Annamária és a Misztrál együttes adventi estje -
Fénykék címmel cianotípia kiállítás nyílik Budapesten a Józsa Judit Galériában
2022. 10. 28., 18:00:00 — 2022. 11. 15., 17:00:00film- és fotóművészet2022. október 26-án 18 órakor nyílik Török Máté Fénykék című cianotípia fotókiállítása a Józsa Judit Galériában, Budapesten. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők! -
Fénykék - Török Máté cianotípia kiállítása Nagymaroson
2022. 07. 15.film- és fotóművészetA XXI. Regejáró Misztrál fesztivál keretében nyílik meg 2022. július 15-én Nagymaroson, a SIGIL Galériában Török Máté cianotípia kiállítása. -
XXI. Regejáró Misztrál fesztivál, Nagymaros
2022. 07. 15., 16:00:00 — 2022. 07. 17., 01:00:00zeneművészet21. alkalommal kerül megrendezésre a Regejáró Misztrál fesztivál Nagymaroson 2022. július 15-16. között. -
Megjelent a Misztrál együttes ARJ című, új albuma!
2022. 06. 12.zeneművészetMegjelent a Misztrál együttes ARJ című, új zenei albuma, melyen Ady Endre, Radnóti Miklós és József Attila verseit énekli az öttagú formáció. -
Irodalmi est & Versmuzsika
2022. 06. 08., 17:30:00 — 2022. 06. 08., 17:30:00irodalomAdy és a Nyugat - Dr. Boka László és a Misztrál együttes előadása -
Fénykék - fények, (l)élek, kékek - Török Máté cianotípia kiállítása
2022. 05. 14., 12:00:00 — 2022. 06. 30., 12:00:00film- és fotóművészetAz Emlékhelyek Ünnepe alkalmából nyílik meg 2022. május 14-én a Vizsolyi református templomban Török Máté cianotípia kiállítása. -
Felhívás az Énekelt Versek XXVI. Zentai Fesztiválján való részvételre
2022. 05. 13., 16:00:00 — 2022. 05. 13., 19:00:00irodalomA zentai Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és Zenta Önkormányzata közreműködésével, XXVI. alkalommal rendezi meg az Énekelt Versek Zentai Fesztiválját 2022. május 9-e és 14-e között -
Újabb beszélgetések olvashatók a versénekmondó.hu-n!
2022. 03. 22.művészetelméletHuzella Péter, Kiss Ferenc és Krulik Zoltán vall verséneklésről, népzenéről és pályájukról. A fényképekkel illusztrált írásokban megismerhetjük az 1960-as '70-es '80-as években indult művészi életutakat a verséneklés műfajából nézve. -
Adventi Misztrál koncertek
2021. 12. 03.zeneművészetA Misztrál együttes az idei adventben is több koncertre invitálja hallgatóit -
Ködmének között - Török Máté verséneklő szerzői estje
2021. 11. 11., 18:00:00 — 2021. 11. 11., 20:00:00zeneművészetTörök Máté verséneklő, a Misztrál együttes egyik alapítója. Ködmének között ködbe kódolt énekek szólalnak meg az est folyamán. -
Versénekmondó I. - Török Máté fotókiállítása
2021. 07. 15., 18:00:00 — 2021. 07. 19., 12:58:00film- és fotóművészetA kiállítás a 2020-ban elindult ösztöndíjprogram keretein belül eddig elkészült fotókból és beszélgetésekből válogat. -
XX. Regejáró Misztrál fesztivál, Nagymaros
2021. 07. 15., 18:00:00 — 2021. 07. 18., 13:30:00zeneművészet20. alkalommal kerül megrendezésre a Regejáró Misztrál fesztivál Nagymaroson 2021. július 15-18. között. -
Újabb beszélgetések olvashatók a versénekmondó.hu-n!
2021. 03. 02.film- és fotóművészetHárom újabb beszélgetés olvasható a versénekmondó.hu honlapon! -
Megjelent a „Pálos hangok" című kiadvány!
2021. 02. 22.zeneművészetPálos hangok (könyv + 2 CD): A remeték fohásza - énekelt versek pálosokról, pálosoktól Ordo sanctorum militum - gregorián énekek és többszólamú kanciók középkori pálos forrásokból -
Elindult a Versénekmondó.hu honlap!
2020. 11. 25.film- és fotóművészetAz MMA ösztöndíjasaként azt a feladatot vállaltam, hogy verséneklőként feltérképezem, s lefényképezem az énekmondók és verséneklők nagy családjának egy részét. A most induló honlapon folyamatosan fogom közzétenni az elkészült beszélgetések kivonatait, illetve néhányat az elkészült fényképekből. -
Ködmének között - Török Máté verséneklő estje
2020. 11. 12., 19:00:00 — 2020. 11. 12., 21:00:00irodalomKödmének között ködbe kódolt dallamokra lelhetünk. Verséneklő este a Lánchíd tövében.