Dr. Medgyesi Konstantin 48 éves
Bemutatkozó
Medgyesi Konstantin vagyok. 1975-ben születtem Szegeden. 1999 óta dolgozom muzeológusként. Több mint két évtizede foglalkozom fényképelemzéssel. Évek óta kutatom a kommunista diktatúra időszakának fotográfiáit. 2008-től kedve folyamatosan tanítok a felsőoktatásban a Szegedi Tudományegyetem oktatójaként. Jelenleg a szegedi Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgatóhelyetteseként is tevékenykedem.
1999-ben a József Attila Tudományegyetemen történelem szakos tanári és szociológusi diplomát szereztem. 2002-ben végeztem kommunikáció szakon és 2004-ben vehettem át a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán a doctor juris oklevelemet. Doktori fokozatomat szintén a Szegedi Tudományegyetem szereztem meg, 2017-ben lettem a történettudományok doktora (PhD).
2014-ben Balog Zoltán minisztertől Móra Ferenc-díjat vehettem át. 2019-2021 között az NKE Molnár Tamás Kutatóintézet kutatóösztöndíjasa voltam. 2022-től a Szegedért Alapítvány Társadalmi Kuratóriumának elnöke vagyok.
Pályázatom címe és témája: „A kommunista diktatúra időszakának vizuális kódjai a korszak fotóriporteri felvételein.” Kutatómunkám során azt vizsgálom, hogy a propaganda képi dimenziója miként jelenik meg az 1945 és 1989 közötti időszakban.
Iskolák
Phd / dla, 2017. Szegedi TudományegyetemJelenlegi munkahely
Szegedi Tudományegyetem - Móra Ferenc MúzeumLakcím
Levelezési cím
Ösztöndíjak (1)
-
Egyéb (nem művészeti) ösztöndíj
Kutatóösztöndíj
2019, NKE Molnár Tamás Kutatóintézet
Hírek, események
-
2023. 10. 04., 16:00:00 — 2023. 10. 05., 19:21:00irodalomA tatárjárásról és az ókorban alapított Split városáról szól Benedek Szabolcs legújabb történelmi regénye. A könyvben olvasható történet fikció, de valós történeti tényekre épül. Benedek Szabolccsal Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész és Medgyesi Konstantin történész-szociológus beszélget.