Gera Marina 39 éves
színházművészet
Bemutatkozó

Gera Marina vagyok, szegedi születésű. A Szegedi Nemzeti Színházban szereztem első színpadi gyakorlataim, majd a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatán folytattam tanulmányaim. Érettségi után a Keleti István Művészeti Szakgimnázium hallgatója voltam egy évig. Osztályvezető tanárom: Bezerédi Zoltán volt. 2004-ban felvételt nyertem a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakára. Osztályvezető tanáraim: Zsámbéki Gábor, Zsótér Sándor voltak. Mesterségtanáraim között volt Ács János, Hegedűs D Géza, Horváth Csaba. 2008-ban diplomáztam színművész szakon és  Bodó Viktor társulatába, a Szputnyik Hajózási Társasághoz szerződtem. Majd a szabadúszást választottam 2010-ben, mert klasszikus színházi előadásokban is szerettem volna résztvenni. Így dolgozhattam többek között Csiszár Imrével, Sopsits Árpáddal, Hegymegi Mátéval.

Eddigi pályám alatt közel 40 színházi előadásban játszottam.

Színházi munkáim mellett párhuzamosan építettem filmes karrierem. 19 filmben játszottam eddig, amely számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült. Köztük 2018-ban bemutatott Köbli Norbert által írt magyar történelmi film (Örök tél), ahol Szász Attila rendező a főszereppel bízott meg.

Az Örök télben nyújtott alakításomért öt nemzetközi díjat nyertem el. Kaliforniában, Kijevben, Portugáliában, és Párizsban is a legjobb színésznőnek járó díjat vehettem át 2019-ben. Első magyarként Nemzetközi Emmy-díjat vettem át 2019 év végén legjobb színésznő kategóriában. 2020 március 15-én Jászai Mari díjat kaptam.

Kutatási területem az írás és a színészet egymásra hatásából fakadó alkotófolyamat, melyben Maruszki Balázs író, forgatókönyvíró, egyetemi tanár lesz mentorom. A monodrámám, színházi tantermi előadássorozat, tervezett kisfilm, filmnovella és kisregény mind tematikusan épül egymásra. Az írás folyamatából személyes hangvételű alkotásokat várok, és színészként mélyebb karakterépítés lehetőségét.

Iskolák
Egyetem (ma), 2008. Színház- és Filmművészeti Egyetem
Jelenlegi munkahely
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Portfóliók (1)
  • Szakmai portfólió

    2020.09.07 11:41:53

    A portfólió tartalmazza eddigi színészi pályafutásom fontosabb állomásait. Jelentősebb színházi előadásaim és filmszerepeim kaptak helyet az audiovizuális...
Hírek, események
  • Sultanbeyli Rövidfilm Fesztivál

    2022. 12. 15., 00:00:00 — 2022. 12. 18., 00:00:00
    film- és fotóművészet
    Sultanbeyli Rövidfilm Fesztivál december 15-18 között kerül megrendezésre, ahol zsűritagként képviselem Magyarországot.
  • Robert Mckee forgatókönyvíró tanár Story Seminar című mesterkurzusa

    2022. 12. 14.
    film- és fotóművészet
    Robert Mckee világhírű forgatókönyvíró tanár 3 napos mesterkurzust tartott Budapesten. Szívből ajánlom a Story című könyvét, amely az ösztöndíjas időszakban az esetleges írói munkához nagyon nagy segítségül szolgálhat, akár forgatókönyvről, színházi anyagról, vagy regényről legyen szó!
  • "Úton kell lenni"

    2022. 04. 21.
    film- és fotóművészet
    A 8 és fél óra podcast vendége volt Gera Marina Jászai Mari-díjas magyar színésznő. Átfogó beszélgetés eddigi színészi pályájáról, gyerekkori szerepekről, a színészi munkamódszert átadó meghatározó mesterekről, színészetről színház és film vonatkozásában, új munkákról és tervekről.
  • Ez itt a kérdés- Gera Marinával

    2021. 12. 15.
    színházművészet
    Portré Gera Marinával, eddigi színészi pályájáról, gyerekkoráról, múltról, színházi karrierjéről, filmekről és tervekről
  • Zukor and Fox: The Hungarian Founders of Hollywood

    2021. 12. 14.
    film- és fotóművészet
    Takó Sándor és Kollarik Tamás producer interjúfilmje a Hollywoodot megálmodó magyarokról, Adolf Zukorról és William Foxról.
  • Nehéz Istennek lenni

    2021. 08. 26., 22:00:00 — 2021. 08. 26., 23:50:00
    színházművészet
    A Proton Színház Nehéz Istennek lenni előadása, amely egymást követő napokon 4 alkalommal látható utoljára Magyarországon.
  • Álmok álmodói- nőként a film, az építészet és a gasztronómia világában

    2021. 08. 05., 13:45:00 — 2021. 08. 05., 14:45:00
    film- és fotóművészet
    Az MMC Feszt keretein belül panelbeszélgetés valósul meg 3 sikeres nőről, akik különböző szakmából érkeznek.
  • Mire készül Gera Marina?

    2021. 08. 05.
    film- és fotóművészet
    Portré a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjas időszakáról, az elmúlt időszak munkáiról.
  • A Nemzetközi Emmy Akadémia tagjává választották Gera Marinát

    2021. 08. 05.
    film- és fotóművészet
    Gera Marina az első magyar nő, aki a világ legrangosabb televíziós akadémiájának tagja lett.