Karakó Zsana 48 éves
iparművészet és tervezőművészet

Bemutatkozó

Egerben (EKTF) végeztem rajz és vizuális kommunikáció szakon, majd a diploma után kis kitérőkkel reklámgrafikus lettem. Szerencsés időszakban tanulhattam. Teljes szabadságban alkothattunk, amihez tanáraink minden akkor elérhető feltételt megteremtettek, és megadták azokat az alapokat, amiből azóta is táplálkozom. Kipróbálhattam magam a festészetben, a sokszorosító grafikában, tűzzománcon, animáción, fotón át a szobrászatig, ami egy csodálatos sodródás volt, motiváló környezetben és inspiráló társakkal. Talán ezért is van, hogy számomra az alkotás, a felfedezés és az ebben való feloldódás egy alapvető igény. Ebből az igényből született meg a Lampala. A Lampalák nagyrészt trópusi fa gyűrűk és ékszerek, ezüsttel és egyéb anyagokkal kombinálva. Az ötletek „firkálás” során, a vonalakkal való játékból születnek, de sokszor természeti formák adják az ihletet, így a természetesség, organikusság magától értetődő jellemzője a Lampaláknak. Kísérletezések során kialakult a technológia. Színes gyantával kiöntött belső rész, olajos áztatás és viaszolás teszi tartóssá a gyűrűket. A látványon túl számomra fontos, hogy minél több érzékszervet bevonjon az ékszer élvezete. Lényeges a tapintás, a kéz végigfuttatása a formák kitüremkedésein és bemélyedésein, de ugyanilyen nyugtató hatással bírnak a mozgatható árvány- vagy üveggömb elemek. Izgat még a szaglás, a fa saját, vagy a használt olajok illata, de ezt erősíti a krémparfümöt tartalmazó medálok ötlete is. Fontos még a szín, az üvegen átszűrődő és vetülő fény esztétikája is. A fa, fém, kő és porcelán után az új elem, a 3D nyomtatás. Fontos számomra, hogy az új technológiák alkalmazásakor is megmaradjon a ékszerek könnyedsége, lendületessége. Itt az alkotás számítógéppel történik, de a nyomtatás során, és után még rengeteg lehetőség rejlik az anyagok megmunkálásában, kombinálásában. A 3D nyomtatás kitágította a lehetőségeket, a formatervezés és design felé. Készülnek Lampala táskák, lámpák, medálok, gyűrűk…

Iskolák
Főiskola (ba), 1997. Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola
Jelenlegi munkahely
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Portfóliók (1)
  • Funkcionális és szerethető „miniszobrok”

    2023.08.21 02:42:47

    Karakó Zsana vagyok a Lampala brand létrehozója. A Lampalák különféle anyagokkal kombinált kemény- és trópusi fa ékszerek. A Lampala tárgyak és ékszerek...