Harangi Attila 31 éves
építőművészet

Bemutatkozó

Debreceni építészmérnökként már több mint két éve kutatom szülővárosom építészeti örökségét, a cívis lakóházakat. A Debreceni Egyetem mesterképzésén diplomamunkámnak választottam a történeti belváros cívis lakóházainak megőrzését. Hogyan maradhatnak meg a történeti földszintes lakóházak az átalakuló városszövetben? 2019 júniusában a diplomatervemben egy konkrét ház és környezetének az újragondolására készítettem tervet. A hozzá készített tanulmányomban pedig többek között elkészítettem a megmaradt házak kataszterét. Azóta pedig a több mint 1500 ház tipológiájának elkészítése által teljesedett ki a kutatásom.

2019. novemberében létrehoztam a www.debrecenhazai.hu honlapot a kataszterem és a kutatásom bemutatására, illetve a hozzá kapcsolódó közösségi oldalakon naponta osztok meg tartalmakat a témában. Rendszeresen tartok előadásokat, beszélgetéseket a házak megőrzési lehetőségeiről. Folyamatosan dokumentálom, fotózom, felmérem nemcsak a házakat, de idén már a lakók történeteit is. Közösségi és közéleti szerepvállalásaim mellett, sok emberrel és intézménnyel együttműködve számos projekten dolgozom a házak megmaradásáért.

Az ösztöndíjas időszak első évében az eddigi kutatásom kiteljesítésén és bemutatásán dolgoznék, egy könyv és kiállítás formájában, ami elsősorban helyi viszonylatban, Debrecen számára fontos. A második és harmadik évben pedig a századforduló polgárházainak, a lakóház építészet interregionális vizsgálatával szeretném továbbvinni a helyi kutatásom és országos szintre emelni. Három terület polgárházait kutatnám és fotóznám: Hajdú-Bihar megye, alföldi városok, valamint Nagyvárad és erdélyi városok. Szintén egy könyv és vándorkiállítás formájában összegezném az ösztöndíjas kutatásom. 

Iskolák
Egyetem (ma), 2019. Debreceni Egyetem
Jelenlegi munkahely
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Portfóliók (1)
  • Portfólió

    2020.07.20 10:16:16

    Építészmérnöki tanulmányaim alatt készített építészeti munkásságomat bemutató portfólió.
Hírek, események
  • Egykori lakóházak a Püspöki palota helyén és környékén

    2023. 08. 03.
    építőművészet
    2023 májusában megjelent A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXXVIII., amelyben Egykori lakóházak a Püspöki palota helyén és környékén címmel írtam egy tanulmányt.
  • Nyíregyháza, Szeged és Hajdúböszörmény polgárházai

    2023. 08. 03.
    építőművészet
    2023. március és május között elkészítettem Nyíregyháza, Szeged és Hajdúböszörmény földszintes polgárházainak kataszterét és helyszíni fotódokumentációját.
  • Cívisház fakapuk kirakatkiállítás

    2023. 03. 09.
    építőművészet
    Cívisházak rejtett kincsei címmel indított innovatív projektet a Cívis Ház Zrt. és a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület.
  • Debreceni cívisházak és lakóik nyomában - FUGA könyvbemutató

    2022. 12. 13., 17:00:00 — 2022. 12. 13., 19:00:00
    építőművészet
    Harangi Attila és Löki Viktor Debreceni cívisházak és lakóik nyomában című könyve 2022. szeptember 16-án jelent meg Debrecenben, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár kiadásában.
  • Debreceni cívisházak és lakóik nyomában könyvbemutató

    2022. 09. 16., 15:00:00 — 2022. 09. 16., 16:00:00
    építőművészet
    Harangi Attila és Löki Viktor Debreceni cívisházak és lakóik nyomában című könyvének bemutatója, 2022. szeptember 16-án (pénteken) 15:00 órától a Déri Múzeum Dísztermében. (4026 Debrecen, Déri tér 1.)
  • Debreceni cívisházak Nagyvárad főterén - kiállítás és beszélgetés

    2022. 05. 17.
    építőművészet
    A Debreceni cívisházak egykor és most című kiállítás május 29-ig tekinthető meg Nagyváradon a Szent László téren, a Festum Varadinum programjaként.
  • Debrecen és Kecskemét cívisházai konferencia előadás

    2022. 04. 29.
    építőművészet
    2022. április 22-én a X. Interdiszciplinaritás a régiókutatásban nemzetközi tudományos konferencián a Történeti megközelítések szekcióban Debrecen és Kecskemét cívisházai címmel tarottam előadást az MMA Művészeti ösztöndíjas kutatásomról a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karon.
  • Nagyvárad, Szatmárnémeti és Kecskemét cívisházai

    2022. 04. 12.
    építőművészet
    2022. január és március között elkészítettem Nagyvárad, Szatmárnémeti és Kecskemét földszintes polgárházainak kataszterét és helyszíni fotódokumentációját.
  • Kisfilm a debreceni cívisházakról

    2022. 01. 05.
    építőművészet
    A debreceni cívisházak és az egykori Debrecenfalva környékén egy cívis negyed bemutatása
  • Egy kulissza és ami mögötte van – Hét lakásos társasház Debrecenben cikk

    2021. 12. 17.
    építőművészet
    Harangi Attila Egy kulissza és ami mögötte van – Hét lakásos társasház Debrecenben című cikke megjelent az Építészfórumon
  • Debreceni cívisházak egykor és most kiállítás a Fugában

    2021. 11. 17., 18:00:00 — 2021. 11. 28., 19:00:00
    építőművészet
    Debreceni cívisházak egykor és most című kiállításunk a debreceni bemutató után vándorútra indult, amelynek első állomása Budapesten a FUGA Budapesti Építészeti Központ.
  • Debreceni cívisházak egykor és most kiállítás megnyitó

    2021. 10. 06., 17:00:00 — 2021. 10. 27., 16:00:00
    építőművészet
    A Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara kiállításán Harangi Attila építészmérnök és Löki Viktor fotós mutatják be a debreceni cívisházakat.
  • A város határai Építészeti - urbanisztikai beszélgetések

    2021. 07. 10.
    építőművészet
    Egy építész, egy fotós, egy turisztikai szakember és egy irodalomtörténész beszélgetése Debrecen épített örökségének a megőrzési lehetőségeiről
  • Helyi védelemre javasolt épületek Debrecen belvárosában

    2021. 04. 18.
    építőművészet
    A Műemlékvédelmi világnap alkalmából 50 + 200 db történeti épület és 31 db terület helyi védelmére tettünk javaslatot Debrecen belvárosában.
  • Építészet világnapi séta

    2020. 10. 04.
    építőművészet
    Építészet világnapi séta Debrecen cívis lakóházainak nyomában
  • Kulturális Örökség Napjai építészeti előadás

    2020. 09. 20.
    építőművészet
    A debreceni századfordulós polgárházak homlokzatának helyi karaktere című előadás a Déri Múzeumban.