Bemutatkozó
Szememben a fotográfia a szellemi élet, az olvasás, a szemlélődés, a gyűjtés egy formája. A képiség feltételei, a fény, az idő, a szerkezet érdekel, a látás, a fénykép archeológiája, az ábrázolás vakfoltjai. Munkáimban konceptuális, konstruktív és dokumentatív megközelítések ötvöződnek. Eleinte a Nessim Galéria, majd 2014 óta a Várfok Galéria művészköréhez tartozom. 2010-ben Lucien Hervé és Rodolf Hervé-díjban, 2020-ban Balogh Rudolf-díjban részesültem.
Az elmúlt másfél évtizedben több összefüggő képciklusban foglalkoztam az ember földi jelenlétének architektúrájával. Ezt Bet című albumom foglalta össze (Magyar Fotográfiai Múzeum, 2017), melynek anyaga jellemzően a városi környezetből merített. Ezzel párhuzamosan a vidéki táj bizonyos struktúrái is felkeltették a figyelmemet, és ez az érdeklődés szolgált mostani munkatervem kiindulópontjaként.
Szemhatár átfogó címmel olyan összetett fotográfiai anyagot tervezek kibontani, amely a kortárs hazai táj képleteit vizsgálja az ember alkotta gazdasági létesítmények és természeti-földrajzi pozíciójuk összefüggésében. Milyen állapotban van ma a táj? a vidék? a föld? az ország?
„Was ist die Befindlichkeit des Landes?” (Blixa Bargeld, Einstürzende Neubauten)
Iskolák
Jelenlegi munkahely
Lakcím
Levelezési cím
Portfóliók (3)
-
Czigány Ákos. Várfok Füzetek 23., Várfok Galéria, Budapest, 2017
2020.08.13 01:11:11
A Várfok Galéria fotóművészeti munkásságom legjavát bemutató magyar-angol kétnyelvű kiadványa. Betekintést kínál Darwin Online (2009–); Galéria: A művészet... -
"Dobozember": kiállítási katalógus (Néma Júlia DLA keramikus tervezőművésszel)
2020.08.13 01:12:49
2018-ban a csíkszeredai Új Kriterion Galériában megrendezett duett kiállításunk katalógusa. A kiállítás szorosan összefogott koncepcióra és geometrikus... -
Bet. Önálló albumom, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2017
2020.08.13 01:13:19
Első önálló albumom a Magyar Fotográfiai Múzeum kiadásában, bibliofil minőségben, közel 200 oldalon, magyar és angol nyelven, 100 példányban...
Hírek, események
-
2023. 04. 06., 18:00:00 — 2023. 04. 06., 20:00:00film- és fotóművészetReproductio: Regős Benedek kiállítása. Megnyitó: 2023. április 6. 18:00 óra. Kurátor: Kopin Katalin. A vendégeket üdvözli Prosek Zoltán. A kiállítást megnyitja: Czigány Ákos. PhotoLab, Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre
-
Csanádi-Bognár Szilvia esszéje Retina c. önálló kiállításomról a Fotóművészet szaklapban
2023. 02. 20.film- és fotóművészet"Czigány Ákos Retina című kiállítása ennek az önmagát szemlélő nézőnek szentelt eret, méghozzá úgy, hogy ez az alany mindvégig az aktuális látogató maradt." – Csanádi-Bognár Szilvia: A szem, amint önmagát nézi: Jegyzet Czigány Ákos Retina című kiállítához, Fotóművészet 2022/4, 4. o. -
Art Market Budapest 2022
2022. 10. 06., 11:00:00 — 2022. 10. 09., 19:00:00film- és fotóművészetA Várfok Galéria az Art Market Budapesttel egyidejű Retina című kiállításom anyagából önálló kivonatot rendezett be a művészeti vásáron szereplő standján. -
Czigány Ákos: Retina - önálló kiállítás
2022. 09. 16., 11:00:00 — 2022. 10. 29., 18:00:00film- és fotóművészetCzigány Ákos (1972, Budapest) művészetét a dokumentatív, konceptuális és absztrakt megközelítések ötvözése jellemzi. A Várfok Galériában most kiállításra kerülő anyag a látás határhelyzeteit járja körbe. -
Foton fórumestek XII. rész: Negatív terek – beszélgetés Czigány Ákossal és Kovács Krisztinával
2022. 06. 22., 18:00:00 — 2022. 06. 22., 20:00:00film- és fotóművészetAz FFS által szervezett fórumest-sorozat célja, hogy fiatal fotósok, illetve minden érdeklődő személyes példákon keresztül megismerkedhessen a kurátor-művész / galerista-művész együttműködések különböző formáival. -
RORSCHACH IMAGE: csoportos kiállítás Veszprémben, 2022. 04. 30 - 2022. 06. 12.
2022. 04. 14.film- és fotóművészetHárom munkám szerepel a veszprémi Művészetek Háza RORSCHACH IMAGE című kiállításán -
Új website: akosczigany.com
2022. 04. 14.film- és fotóművészetElindítottam alkotásaimat bemutató művészeti portfolio weboldalamat. -
TÉRFOGLALÁSOK – A Régi Műcsarnok történetei
2022. 02. 22.film- és fotóművészetKét képem szerepel a "TÉRFOGLALÁSOK – A Régi Műcsarnok történetei" című kiállításon. -
Mastercard – Könyves Magazin 20/21: kultúratámogató kampány novellákkal és fotókkal
2021. 12. 09.film- és fotóművészetKét fotóm kíséri Dragomán György novelláját a Mastercard és a Könyves Magazin 20/21 című kultúratámogató kampányában -
Art Market Budapest 2021
2021. 10. 07., 10:00:00 — 2021. 10. 10., 18:00:00film- és fotóművészetHárom munkám szerepelt az Art Market Budapest 2021 kortárs művészeti vásáron. -
Darwin pop-up
2021. 08. 08., 17:00:00 — 2021. 08. 19., 00:00:00film- és fotóművészetA Felsőörsi Fotóudvar központi kiállítása Darwin az érzelmek kifejeződéséről írott munkáját értelmezi. A tárlat fontos eleme Czigány Ákosnak a könyvet feldolgozó fotótárgya, mely a kötet üres lapjait mutatja fel. -
Munkám a "Más tájak jönnek" című kiállításon
2021. 04. 30.film- és fotóművészetGazdaság c. sorozatom egy darabja szerepel a Várfok Galéria "Más tájak jönnek" című csoportos tárlatán -
Részvétel a Műcsarnok "A fény képei | II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021" című tárlatán
2021. 04. 30.film- és fotóművészetHárom művem szerepel "A fény képei | II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021" című tárlaton a Műcsarnokban. -
Művem "A Legek: Várfok 30" című évfordulós tárlaton
2020. 12. 01., 11:00:00 — 2021. 02. 27., 18:00:00film- és fotóművészetNagyméretű fotómunkám a galéria főhelyén szerepel a Várfok 30 éves fennállását ünneplő csoportos kiállításon. -
Dobozember: Czigány Ákos és Néma Júlia kiállítása
2020. 09. 16., 16:00:00 — 2020. 11. 14., 18:00:00film- és fotóművészetCzigány Ákos fotóművész és Néma Júlia keramikus tervezőművész Dobozember című duett kiállítása Frankfurt am Main, Veszprém és Csíkszereda után Budapesten, a Várfok Project Roomban látható.