Krulik Eszter
zeneművészet
Bemutatkozó

Krulik Eszter Artisjus-díjas hegedűművész. Felsőfokú tanulmányait a bécsi, a budapesti és a glasgowi zeneakadémián végezte. 2018-ban "cum laude" minősítéssel szerezte meg doktori fokozatát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Disszertációja Ligeti György vonóshangszerekre komponált műveivel foglalkozik. Élete fő tevékenysége a koncertezés, szabadúszó művészként a világ számos országában fellépett. Rengeteg kortárs bemutató fűződik nevéhez, ennek megfelelően több nemzetközi kortárs-zenei együttes tagja. 2011-ben alapította vonósnégyesét, a Krulik Kvarettet. 2017 óta a váci Bartók-Piktéthy Zeneművészeti Szakgimnázium tanára.

Jelen pályázat témája a pedagógusként immár másfél éve elkezdett hegedűetűd társszerzői munka: “a váci konziban szerzett tapasztalataim alapján a klasszikus és népzene szakon tanuló diákok között az az alapvető különbség figyelhető meg, hogy míg a népzenészek a tanárukkal való folyamatos együttmuzsikálásból és az állandó színpadon levésből profitálva, ezáltal a lámpalázat a helyén kezelve kerülnek ki intézményünk falai közül, addig a klassszikus zenészek méltatlanul kevés anyagot végezve, szorongva a szólóban való megmérettetéstől, ezáltal kedvüket vesztve, sajnálatosan nagy arányban lesznek pályamódosítókká. Ezt orvosolandó, olyan újításokat eszközöltem a klasszikus hegedű tanszakon, hogy a kötelezően elvégzendő etűdökhöz eleinte zongorakíséretet komponáltam, amiket előadtunk tanítványaimmal közösen. A hatás nem várt sikereket hozott a diákjaim szakmai előmenetelében.A következőkben annak felismerése volt a feladatom, hogy a zongorakíséretnél is többet jelentene, ha ezeket a második szólamokat hegedűn adnám elő velük. Pályázati tervemben a három legfontosabb és legnépszerűbb hegedű-etűdszerző, Rodolphe Kreutzer, Jacob Dont és Pierre Rode etűd-gyűjteményeihez szeretném megkomponálni a második hegedű kíséretet."

Iskolák
Phd / dla, 2018. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Jelenlegi munkahely
Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, AMI
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Ösztöndíjak (4)
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2003, Oktatási Minisztérium, Budapest

    Köztársasági Ösztöndíj
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2004, Royal Scottish Academy of Music, Glasgow

    RSAMD Trust International Scholarship
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2011, Artisjus Zenei Alapítvány

    Artisjus Díj
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2012, Nemzetközi Ravel Akadémia

    Ravel díj a Krulik Kvartettnek
Portfóliók (1)
Hírek, események
  • Nyomdában a Dont: 24 előkészítő gyakorlata alapján komponált új etűd-duó kötet

    2022. 04. 14.
    zeneművészet
    Nyomdában a Dont: 24 előkészítő gyakorlata alapján komponált új etűd-duó kötet
  • Technikai hegedűvizsga - duóban felállásban

    2021. 12. 30.
    zeneművészet
    A covid jelenléte óta ismét jelenléti etűd-vizsga a váci konziban
  • Elkészült Dont op. 37-es kötetéhez a 2. hegedű kíséret

    2021. 09. 06.
    zeneművészet
    Dont op. 37-es 24 előkészítő gyakorlatához elkészült a második hegedű kíséret, az Editio Musica Budapest kottakiadóval zajlanak az egyeztetések a kiadáshoz.
  • Krulik Eszter: „Az ösztönös előadók nem nagyon tévednek” - Illés Szabolcs interjúja a Papagenon

    2021. 04. 13.
    zeneművészet
    Krulik Eszter Artisjus-díjas hegedűművész. Művészként és tanárként a repertoár két szélét feszegeti, azt, ahol még lehet érdekességeket találni. Barokkon innen és túl – Kalandozások a keskeny ösvény mentén című sorozatunkban hegedűjátékról, szabadúszásról, kortárs- és régizenéről beszélgettünk.
  • Intézmények közötti országos együttműködés az Etűd-duók tesztelésére

    2020. 11. 30.
    zeneművészet
    Elindult a konzik és egyetemek közötti együttműködés az Etűd-duók tesztelésére
  • Etűd-duó workshop a Váci Konzi Szakmai Hetében

    2020. 08. 04.
    zeneművészet
    A pandémiának köszönhetően rengeteg kontakt-óra elmaradt a diákokkal, aminek eredményeképpen az etűd-duókat nem tudtuk alkalmazni a második félévben. Ezt bepótlandó az augusztus 24-én induló Szakmai Hét keretén belül egy etűd-duó workshopot rendezünk tanítványaimmal, aminek záróeseménye egy koncert.
  • Elkészült a zeneakadémiai hegedű felvételire kiírt kötelező etűd kísérete

    2020. 03. 05.
    zeneművészet
    Elkészült a zeneakadémiai hegedű felvételire kiírt kötelező etűd kísérete
  • Etűd vizsga duóban

    2019. 12. 10.
    zeneművészet
    Lezajlott az első kísérleti jellegű hegedű vizsga, duó felállásban
  • A készülő hegedűetűd-kíséretek hatása a konzis korosztályra

    2019. 11. 30.
    zeneművészet
    A készülő hegedűetűd-kíséretek hatása a konzis korosztályra