Gergely Réka Erzsébet
képzőművészet

Bemutatkozó

1988-ban születtem Budapesten. 2013-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Szakán szereztem diplomát, mesterem Karmó Zoltán volt. Doktori (DLA) tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végeztem. Disszertációmat a kulturális tér megosztottságának és a szobrászati tér egységének kérdéseiről 2021-ben summa cum laude minősítéssel védtem meg. 2012-től tagja vagyok a Szolnoki Képzőművészeti Társaságnak, 2013-tól a Magyar Szobrász Társaságnak. 2013-ban megkaptam az év legjobb szobrász diplomázója számára alapított Vígh Tamás díjat, 2016-ban a Szolnoki Művésztelep Kert Galéria díjában részesültem.  2021-ben elnyertem a Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíjat, valamint az V. Szobrász Biennálén a Magyar Szobrász Társaság díját.

Az ösztöndíjas időszak alatt olyan szobrok létrehozására törekszem, melyekben egyszerre jelennek meg a hagyományos szobrászati megközelítés anyaghasználati és formaképző jegyei, valamint az installáció műfajának téralakítási lehetőségei. A tervezett munkák jelenségszintű megközelítése kerül előtérbe, amely a tárgy-szerűség kiemelése helyett inkább egy viszonylati mező megjelenítésére irányul. A felépítésben egyidejűleg kerülnek alkalmazásra olyan hagyományos szobrászati anyagok, mint a fa, az acél vagy a bronz, valamint különböző természeti, illetve természetes anyagok. Ez utóbbi csoportba tartoznak a természetes alapú textil-anyagok is. Doktori képzésem tapasztalatai megerősítettek abban, hogy elméleti és gyakorlati munka kölcsönösen segíthetik egymást. A szorosabban vett szobrászati munkálatokkal együtt, szeretném továbbvinni a kulturálisan jellemző művészeti preferenciákra, ezen belül a kulturálisan eltérő esztétikai feldolgozásra és értékelésre vonatkozó vizsgálódásaimat is.

Iskolák
Phd / dla, 2022. Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskola
Jelenlegi munkahely
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Ösztöndíjak (4)
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2021, Emberi Erőforrások Minisztériuma

    Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíj
  • Egyéb (nem művészeti) ösztöndíj
    2016, Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskola

    DLA ösztöndíj
  • Egyéb (nem művészeti) ösztöndíj
    2015, Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskola

    DLA ösztöndíj
  • Egyéb (nem művészeti) ösztöndíj
    2014, Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskola

    DLA ösztöndíj
Portfóliók (1)
  • Gergely Réka – Portfólió

    2023.09.25 09:02:17

    Portfólióm az elmúlt tizenöt év válogatott munkáit, kiállításait mutatja be, ezekhez fűzött szakmai értékelésekkel.
Hírek, események
  • X. Szolnoki Bronzszobrászati szimpózium

    2023. 10. 21., 13:30:00 — 2023. 12. 17., 16:00:00
    képzőművészet
    X. Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium kiállítása Helyszín: Damjanich János Múzeum Időszaki kiállítások terme (Kossuth tér 4.) Időpont: 2023. október 21. 13.30 óra Megnyitja: Polgár Botond szobrászművész Megtekinthető: 2023. december 17-ig
  • Mester és tanítványok

    2023. 10. 09., 18:00:00 — 2023. 11. 06., 20:00:00
    népművészet
    Landgráf Katalin vezetésével szövőszakkör működik Biatorbágyon. A biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési központban most Mester és tanítványok megmutatják magukat, munkáikat és ezen keresztül azt a sokszínű alkotóközösséget, mely itt egymásra talált.
  • Színes fémek

    2023. 10. 03., 18:00:00 — 2023. 10. 13., 18:00:00
    képzőművészet
    A X. Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium kiállítása.
  • X. Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium

    2023. 08. 01., 00:00:00 — 2023. 08. 12., 00:00:00
    képzőművészet
    Idén már tizedik alkalommal vesznek részt alkotók a Szolnoki Bronzszobrászati Szimpóziumon a Szolnoki Művésztelepen.
  • Frissítés elérhető

    2023. 06. 08., 17:00:00 — 2023. 09. 06., 17:00:00
    képzőművészet
    A kiállítás a 30 éve működő T-Art Alapítvány 5 évvel ezelőtt indított, fiatal művészeket támogató projektjének eredményeit mutatja be 21 fiatal alkotó munkájának kurátori válogatásában. A kiállítás egyben közös gondolkodásra hív a tradicionális műfajok relevanciájáról a kortárs képzőművészetben.
  • 2 MEG 2

    2023. 05. 31., 18:00:00 — 2023. 06. 30., 18:00:00
    képzőművészet
    A Graphisoft Park szeretettel meghívja Önt Kecső Kristóf szobrászművész 2MEG2 című szabadtéri kiállításának megnyitójára 2023. május 31.-én 18:00 órára, a Graphisoft Parkba. A kiállítást megnyitja Gergely Réka szobrászművész.
  • Equlibrium

    2023. 01. 15., 18:00:00 — 2023. 02. 24., 17:00:00
    képzőművészet
    Öt biatorbágyi szobrász kiállítása. Kiállító művészek: Gergely Réka, Gilly Tamás, Lelkes Márk, Mata Attila, Márffy Sebestyén. Megnyitja: Szabó Noémi művészettörténész.
  • Túl a mulandón

    2023. 01. 13., 18:00:00 — 2023. 02. 10., 18:00:00
    képzőművészet
    A 2022. évi "Searching for T-Art" díjasok Cservenka Edit, Gergely Réka és Csorba Simon István kiállítása. A kiállítást megynitja: Garami Gréta művészettörténész.
  • ARTREGISTER nyitókiállítás és vásár

    2022. 11. 24., 18:00:00 — 2022. 12. 17., 18:00:00
    képzőművészet
    A magyar kortárs képzőművészet kiemelkedő szereplőinek alkotásai a K Galériában. Megnyitó: 2022. november 24. csütörtök, 18:00 óra A kiállítást megnyitja: Szabó Noémi, művészettörténész
  • IX. Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium

    2022. 11. 19., 13:00:00 — 2023. 01. 29., 15:00:00
    képzőművészet
    IX. SZOLNOKI BRONZSZOBRÁSZATI SZIMPÓZIUM KIÁLLÍTÁSÁNAK megnyitója A kiállítást megnyitja: FAZAKAS RÉKA, a Műcsarnok kurátora Kiállító művészek: BARÁTH FÁBIÁN, BOROS MIKLÓS JÁNOS, GÁLHIDY PÉTER, GERGELY RÉKA, GILLY TAMÁS, KOTORMÁN LÁSZLÓ, KUTI LÁSZLÓ, RÉVI NORBERT, SZABÓ GYÖRGY
  • Searching for T-Art IV. – fiatal képzőművészek kiállítása a Magyar Festészet Napja alkalmából

    2022. 10. 19., 09:01:00 — 2022. 10. 19., 09:01:00
    képzőművészet
    A Searching for T-Art – fiatal képzőművészek kiállításán "Hai" című munkám is bemutatásra kerül. A kiállítást Révész Emese művészettörténész nyitja meg.
  • 68. Vásárhelyi Őszi Tárlat

    2022. 10. 09., 12:00:00 — 2022. 12. 04., 17:00:00
    képzőművészet
    A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban december 4-ig megtekinthető a 68. Vásárhelyi Őszi Tárlat.
  • Wagner Nándor 100 – A bölcselet szobrásza

    2022. 10. 07., 17:00:00 — 2023. 02. 05., 17:00:00
    képzőművészet
    Megtisztelő számomra, hogy Wagner Nándor születésének 100. évfordulója alklamából megrendezésre kerülő kiállítást megnyithatom.