Sikentánc Szilveszter
népművészet
Bemutatkozó

Sikentánc Szilveszter vagyok, Siófokon születtem, itt ismerkedtem meg a néptánc alapjaival a helyi Balaton Táncegyüttesben. Mestereim: Szigeti Angéla, Szabó Zsolt, Papp Károly.  A tanítás és néptánc pedagógia alapjait is itt tanulhattam meg, amikor korábbi mesterem mellett segíthettem az utánpótlás építésben. Az épületgépész technikum elvégzése után egy hónappal felvételt nyertem a Magyar Állami Népi Együttesbe, ahol módomban állt olyan kiváló táncművészekkel együtt táncolni, mint Végső Miklós, Kökény Richárd. Végig testközelből láthattam a kiváló koreográfus Mihályi Gábor alkotói metamorfózisát, amellyel meghatározója lett az együttes és az egyetemes magyar néptáncművészet innovációinak. A 11 éves hivatásos táncosi tevékenység közben diplomát szereztem, versenyekre jártam, illetve szakmai gyűjtő utakon, konferenciákon, találkozókon vettem részt. A hivatásos közeg álomszerű, inspiráló, örök fiatalságot, vagy legalábbis az ilyen irányú vágyat magában hordozó élethelyzet. Viszont a tudtosság nélküli álmodozás az egysíkú megragadás talaja, melyből minden energikus művész embernek kötelessége a továbblépés. Ezzel a továbblépéssel kezdtem 30 évesen új életet alapfokú, majd középfokú művészeti intézmények falai közt. Együttesvezetőként minden esetben példaértékű és újszerű tevékenységet folytatva, ösztönös erőtől duzzadva, tudatos módon a népi kultúra komplex kezelése és társadalmi elfogadottsága érdekében dolgoztam. Ennek eredményeként jutottam el oda, hogy a Kárpát-medence meghatározó, a világban egyedülálló szervezetnek az élén dolgozhatom, ami az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület. Emellett másik fő tevékenységemnek választottam a Kárpátalja magyar identitását és kulturális egységét megőrizni próbáló művészeti munkát, ez a tevékenység jelenkori szaktársaim között egyedülálló és irányt mutató. Mottóm az életen át tartó tanulás és szolgálat, mint pedagógus és alkotó.

Iskolák
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Jelenlegi munkahely
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.