Művészként megadatott nekem az a szerencse, hogy gyermeki játékossággal és nyitottsággal tekinthetek a világra. Az alkotás teljesen átszővi az életemet, bárhol és bármikor tudok dolgozni, akár fejben is.
Ugyanakkor nem csak „játszom” a művészet segítségével, hanem önterápiás eszközként is hat rám. 2014-ben, a diplomamunkám készítése során találtam rá Anna Freud, elhárító mechanizmusokat tárgyaló elméletére, mely segített őszintén szembe néznem, és megjelenítenem a démonjaimat.
Bár azóta formanyelvem redukálódott, és többnyire geometrikus, absztrakt vizuális elemeket használok, a felismerés, hogy a művészeti tevékenység belső munka is egyben, a mai napig segítségemre van. Alkotásaim így általában a mindennapjaimból, a megőrzendő pozitív, és megdolgozandó negatív emlékekből, pillanatokból táplálkoznak. Bár a személyes inspiráció választása önzőnek tűnhet, a fent említett diplomamunka óta tudom, hogy én így tudok energiát „beledolgozni” a munkáimba, így tudok többet adni egy jól kimért vizuális kompozíciónál, párbeszédet indítani a befogadó, az alkotás és az alkotó között.
Az inspirációként szolgáló történeteket, látványokat, érzéseket, gondolatokat átengedem a saját szűrőimen, hogy aztán geometrikus és színes formanyelvemmel, átírva, absztrahálva szülessenek újjá egy festmény, formázott vászon, vagy akár objekt képében.
Emellett szeretek a két- és három dimenzió közti mezsgyén lavírozni, a szemet becsapó és az agyat megdolgoztató perspektivikus és trompe l’oeil hatások segítségével.