Nagy V. Gergő
Bemutatkozó
Nagy V. Gergő forgatókönyvíró, dramaturg, filmkritikus. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szociológiát és esztétikát, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen forgatókönyvírást és dramaturgiát tanult, majd az utóbbi intézményben végezte doktori tanulmányait. Társforgatókönyvíróként jegyzett nagyjátékfilmjei (Virágvölgy, Déva, Az Úr hangja, Larry) és kisjátékfilmjei (A kivégzés, Az ezredes a vörös nőért sír) Cannes, Velence, Karlovy Vary, Tallinn és Tokió filmfesztiváljain szerepeltek, dramaturgként dokumentumfilmben (A báró hazatér) és nagyjátékfilmben (Kilakoltatás, Hat hét) is közreműködött. Forgatókönyvírást, kreatív írást és filmtörténetet tanított többek között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Werk Akadémián, a Lumiére filmiskolában és a KREA Művészeti Iskolában, korábban a Prizma filmművészeti folyóirat szerkesztőjeként dolgozott. Filmes tárgyú írásai többek között a Filmvilág, a Filmtett, az Apertúra, a Prizma, a Revizor vagy a Recorder oldalain jelentek meg.
Az MMA ösztöndíjprogramja révén a dokumentarista játékfilmek forgatókönyvírásának elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik - többek között Erdőss Pál és Dárday István filmjei, valamint Pedro Costa és Paz Encina gyakorlata alapján.
Iskolák
Jelenlegi munkahely
Lakcím
Levelezési cím
Portfóliók (1)
-
2022.09.01 11:58:25
Nagy V. Gergő PORTFÓLIÓ Forgatókönyvírás: - Virágvölgy (2018) - Déva (2018 - Az Úr hangja (2018) - Larry (2022)
Hírek, események
-
2023. 08. 15.film- és fotóművészetAz amerikai fekete mozi nemzeti klasszikusa az elnyomás elleni harc hőseként híresült el, de valódi nagysága stílusában rejlik. Még a legkomorabb, legfeketébb Burnett-filmek is gyermeki játékossággal, a nyelvi formák és a gesztusok bőségével ellenpontozzák a nyomasztó szegénységet.
-
A filmbefejezés dramaturgiája - workshop
2023. 08. 15., 23:11:00 — 2023. 08. 15., 23:11:00film- és fotóművészetHogyan lehet jól befejezni egy filmet? A kétnapos kurzus a befejezés írói és rendezői problémáját, illetve a hatásos filmlezárás feltételeit járja körül, és a filmvégi hatáskeltés néhány lehetséges stratégiáját mutatja be – többek között a filmtörténet egy-egy hírneves fináléjának elemzésével. -
Cinema Niche Zine Launch
2023. 04. 02., 16:00:00 — 2023. 04. 15., 18:21:00film- és fotóművészetA Cinema Niche zine első száma Albert Serra filmjeit és pályáját járja körül. -
Cinema Niche bemutatja: Pacifiction / Albert Serra
2023. 03. 25., 20:00:00 — 2023. 04. 15., 18:13:00film- és fotóművészetMárcius végén visszatér a Cinema Niche, hogy két budapesti, illetve egy pécsi vetítésen bemutassa Albert Serra grandiózus új filmjét. -
Műcsarnok Filmkör előadás - Caj Ming-liang: Viszlát, Sárkány fogadó
2022. 12. 15., 23:38:00 — 2022. 12. 15., 23:38:00film- és fotóművészetA Műcsarnok Filmkör tematikus sorozatának vetítése és előadása -
Műcsarnok Filmkör előadás - Mervyn LeRoy: Megtalált évek
2022. 12. 15., 18:00:00 — 2022. 12. 15., 23:50:00film- és fotóművészetA Műcsarnok Filmkör tematikus sorozatában előadás Mervyn Leroy Megtatált évek című filmjéről. -
Larry című film premierje
2022. 12. 01., 20:00:00 — 2022. 12. 15., 23:55:00film- és fotóművészetA Larry című nagyjátékfilmet - melyet társíróként és dramaturgként jegyzek - 2022 december 1-én mutatták be.