Mihó Attila László
népművészet

Bemutatkozó

        1992. november 19-én születtem Kerepestarcsán. Öt éves korom óta foglalkozom népzenével és néptánccal, 2016-ban végeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene szakán, Népi hegedű tanár szakirányon, majd 2017-ben felvételt nyertem, ugyancsak az LFZE Doktori Iskolájának DLA képzésére, Népzene programon. Fontosnak tartom, hogy népzenénket, népi kultúránkat a leghitelesebben sajátítsam el, ismertessem meg és adjam tovább határainkon belül, illetve kívül. 2014 és 2018 között a budapesti Bartók Béla Zenei Szakgimnázium népi hegedű tanára voltam. 2017 januárjától a Magyar Állami Népi Együttes hegedűseként, valamint valamint 2017 szeptemberétől 2019 szeptemberéig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének óraadó tanáraként dolgoztam, ugyanezen év októberétől ugyanebben az intézményben egyetemi tanársegédeként népi hegedű főtárgyat oktatok.

Zenekarommal (Mihó Attila és barátai) első saját lemezünk 2017-ben jelent meg.

2015-ben „Magyar népművészet és Közművelődés” kategóriában Junior Príma díjas lettem. 2015 decemberében Ráckeve Város Művészeti díját, 2018-ban a Halmos Béla Vándordíjat, valamit a Népművészet Ifjú Mestere elismerést vehettem át.

Iskolák
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Jelenlegi munkahely
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Portfóliók (1)
  • Mihó Attila László - népzenész

    2020.09.01 03:07:26

    Mihó Attila László - népzenész 1992. november 19-én születtem Kerepestarcsán. Öt éves korom óta foglalkozom népzenével és néptánccal, 2016-ban végeztem...
Hírek, események
  • Táncháztalálkozó 2023 - Tánchagyományaink I. - Tánctanítás és táncház - Gyergyói táncok

    2023. 04. 15., 15:00:00 — 2023. 04. 15., 15:30:00
    népművészet
    Gyergyói táncokkal és zenével ismerkedhetnek meg a 2023-as Táncháztalálkozó látogatói.
  • Együtt-Értük!

    2023. 03. 22., 19:00:00 — 2023. 03. 22., 22:00:00
    népművészet
    Nagykoncert a földrengések károsultjainak támogatására
  • Hetedhét táncház - Rétközi táncok és a cimbalom

    2023. 03. 12., 12:00:00 — 2023. 03. 12., 13:00:00
    népművészet
    Zenés, táncos, énekes foglalkozás mesével - gyerekeknek
  • Katica, az örökké síró királykisasszony

    2023. 03. 10., 11:00:00 — 2023. 03. 10., 13:00:00
    népművészet
    A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes új műsora fordulatos, izgalmas mesejáték, amelyben az együttestől megszokott magas színvonalú néptánc mellett merőben új, színházi fordulatokkal is találkozhat a közönség.
  • Hetedhét táncház - Gyimesi héjszák és az ütőgardon

    2023. 02. 12., 12:00:00 — 2023. 02. 12., 13:00:00
    népművészet
    Zenés, táncos, énekes foglalkozás mesével - gyerekeknek
  • Hagyományok Háza táncház

    2023. 01. 21., 19:00:00 — 2023. 01. 22., 02:00:00
    népművészet
    A Hagyományok Háza rendszeres táncházában Felcsíki táncok tanulhatók kezdő és haladó szinten.
  • Fonó Szerda - Méhkeréki táncok

    2023. 01. 18., 19:00:00 — 2023. 03. 30., 01:00:00
    népművészet
    Tíz alkalmas méhkeréki tanfolyam és táncház a Fonóban
  • 2023 Újév-köszöntő: „Szabadítsd meg, Uram, néped, – Áldd meg a te örökséged.”

    2023. 01. 06., 19:00:00 — 2023. 01. 06., 22:00:00
    népművészet
    Az ünnepi műsor mottója a „Téged Isten, dicsérünk” ének huszonegyedik, ma különösen időszerű sora: „Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged!”
  • Útfélen - Mihó Attila és barátai

    2022. 12. 15.
    népművészet
    Megjelent Mihó Atila és barátai legújabb lemeze Útfélen címmel.
  • "Éljenek a táncosok!" - Felcsíki népzene néptáncoktatáshoz

    2022. 12. 15.
    népművészet
    Megjelent Mihó Attila és barátainak legújabb lemeze "Éljenek a táncosok!" - Felcsíki népzene néptáncoktatáshoz címmel.
  • Boldogasszony tenyerén

    2022. 11. 16., 19:00:00 — 2022. 11. 16., 21:00:00
    népművészet
    Bemutatásra kerül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes új műsora Boldogasszony tenyerén címmel.
  • Mozsika és gardon

    2022. 10. 14., 19:30:00 — 2022. 10. 14., 21:00:00
    népművészet
    Zene és tánc Gyimesben
  • A XVI-XVII. század udvari hangszeres zenéjének egy népzenei tükre

    2022. 09. 30., 11:15:00 — 2022. 09. 30., 13:30:00
    népművészet
    A XVI-XVII. század udvari hangszeres zenéjének egy népzenei tükre Istvánfi Balázs – Mihó Attila – Németh András – duda-művésztanár; hegedű-egyetemi adjunktus; tekerő-művésztanár
  • Jótékonysági koncert Kelemen István megsegítésére

    2022. 09. 24., 19:00:00 — 2022. 09. 24., 21:00:00
    népművészet
    Jótékonysági koncert Kelemen István megsegítésére
  • Nyitott templomok fesztiválja - Vujicsics Együttes koncertje

    2022. 09. 11., 19:00:00 — 2022. 09. 11., 21:00:00
    népművészet
    A Vujicsics Együttes délszláv népzenei koncertje.
  • Mikor a szoroson lemész...

    2022. 08. 13., 17:30:00 — 2022. 08. 13., 18:30:00
    népművészet
    András Orsolya és Mihó Attila koncertje
  • Tegnap is ma mentem haza

    2022. 07. 28., 21:30:00 — 2022. 07. 28., 23:00:00
    népművészet
    Berecz András és a Bazseva Zenekar
  • Bazseva Zenekar koncertje

    2022. 06. 25., 13:40:00 — 2022. 06. 25., 14:40:00
    népművészet
    Bazseva Zenekar koncertje
  • Népzenei koncert Pávai István gyűjtéseiből

    2022. 06. 12., 18:00:00 — 2022. 06. 12., 20:00:00
    népművészet
    Népzenei koncert Pávai István gyűjtéseiből
  • Szabó Dániel: Pázsint -lemezbemutató koncert

    2022. 05. 27., 20:00:00 — 2022. 05. 27., 23:00:00
    népművészet
    Népzene Székelyföldről és a Felső-Maros mentéről
  • A TÁNCHÁZ NAPJA - 50 éves a táncházmozgalom

    2022. 05. 06., 19:30:00 — 2022. 05. 06., 22:00:00
    népművészet
    Az első magyarországi „városi” táncház évfordulóján rendezik meg országszerte – immár hagyományosan – a Táncház Napját.
  • Magyar Állami Népi Együttes: Kivirágzott keresztfája

    2022. 04. 17., 19:00:00 — 2022. 04. 17., 21:00:00
    népművészet
    Táncjáték Húsvét ünnepére
  • A Vujicsics Együttes koncertje a XI. Országos Tamburás Találkozón

    2022. 04. 09., 18:00:00 — 2022. 04. 09., 19:00:00
    népművészet
    A Kalász Művészeti Iskola a 25 éves jubileumi koncertsorozat keretében mindenkit szeretettel vár a XI. Országos Tamburás Találkozóra!
  • András Orsolya és Mihó Attila koncertje a Richter-Pincében

    2022. 03. 26., 19:00:00 — 2022. 03. 26., 20:00:00
    népművészet
    András Orsolya és Mihó Attila műsorán Csík vármegye hagyományos népzenéje csendül fel, melynek alapja a hegedű – gardon hangszerkettős.
  • Újév-köszöntő - Te Deum

    2022. 01. 07., 19:30:00 — 2022. 01. 07., 21:45:00
    népművészet
    A Hagyományok Háza és a Közszolgálat a Magyar Kultúráért Alapítvány produkciója.
  • A második fekvéses hegedűtechnika elterjedtsége Erdélyben

    2021. 12. 09., 09:00:00 — 2021. 12. 10., 15:00:00
    népművészet
    Mihó Attila előadása a 70 éves Pávai István tiszteletére rendezett, "Amerre én járok..." című tudományos konferencián.
  • Akusztikus, autentikus - Pávai István 70

    2021. 11. 12., 19:30:00 — 2021. 11. 12., 22:30:00
    népművészet
    Helyszíni és online koncert a 70 éves Pávai István tiszteletére
  • Doktorokat avattak a Zeneakadémián

    2021. 10. 24.
    népművészet
    Doktori fokozat szerzése
  • Mihó Attila DLA zárókoncertje

    2021. 09. 22.
    népművészet
    Mihó Attila doktori zárókoncertje
  • Szalóki Ágnes koncertje

    2021. 08. 18.
    népművészet
    Szalóki Ágnes és Együttese
  • Bazseva

    2021. 08. 18.
    népművészet
    A Bazseva Zenekar online koncertje
  • Lenyomatok - Bukovinától Bethlenig

    2021. 08. 18.
    népművészet
    Mihó Attila és barátai - Online koncert
  • Lenyomatok - Bukovinától Bethlenig a Fonóban

    2021. 08. 13., 20:00:00 — 2021. 08. 18., 11:42:00
    népművészet
    Mihó Attila és barátai koncert
  • Gyergyószéki kerek erdő

    2021. 07. 30., 23:59:00 — 2021. 08. 18., 11:44:00
    népművészet
    Berecz András és barátai koncert, utána táncház hajnalig
  • Koncert a Bazseva Zenekarral

    2021. 06. 05., 19:00:00 — 2021. 08. 18., 11:22:00
    népművészet
    A Bazseva zenekar 2013 januárjában alakult fiatal, de tapasztalt népzenészekből. A zenekar neve a bazseválni, muzsikálni szóból ered, mellyel a népzene, falusi paraszt- és cigánymuzsika fontosságára kívánják felhívni a figyelmet.
  • SzínpadON: Kolozsvári piactéren

    2021. 04. 30., 20:00:00 — 2021. 04. 30., 22:00:00
    népművészet
    A Magyar Állami Népi Együttes ennek a képzeletbeli piacnak a hangulatát varázsolja a színpadra – nem teljességre törekedve, de történeti távlatokat is nyitva az emlékezet horizontján – természetesen nem drámában, hanem a néptánc és a népzene költői nyelvét használva.
  • A Magyar Állami Népi Együttes Liszt-mozaikok c. előadása Milánóban

    2021. 04. 24.
    színházművészet
    2021. április 24-én lesz először látható a Stingray Classica nemzetközi televízióhálózat csatornáin a Magyar Állami Népi Együttes tavaly Milánóban rögzített Liszt-mozaikok előadása.
  • Magyar Állami Népi Együttes: Az örök Kalotaszeg

    2021. 04. 12.
    népművészet
    Az örök Kalotaszeg című előadás egy bánffyhunyadi zenész család, a Vargák "Csipások" zenéje kapcsán foglalja össze Kalotaszeg tipikus román, magyar, cigány népzenéjét, táncait.
  • SzínpadON: Verbunkos

    2021. 03. 15.
    népművészet
    A Magyar Állami Népi Együttes Verbunkos című előadásában a magyar romantika korszakának nemzeti megújulási mozgalmát idézi fel a zene és tánc vonatkozásában.
  • SzínpadON: A Magyar Állami Népi Együttes zenekarának koncertje

    2020. 12. 23., 19:00:00 — 2020. 12. 23., 20:00:00
    népművészet
    A Magyar Állami Népi Együttes zenekarának koncertje
  • Ékes Gyergyó

    2020. 12. 10.
    népművészet
    A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása
  • Adventi erkély-koncert: Bazseva Zenekar

    2020. 11. 29.
    népművészet
    A Bazseva Zenekar adventi koncertje a Hagyományok Háza erkélyén
  • BAZSEVA - Héttorony Fesztivál 2020

    2020. 11. 19.
    népművészet
    A Bazseva zenekar online koncertje a 2020-as Héttorony Fesztiválon
  • "A tamburáját!" Vujicsics/Söndörgő és vendégeik

    2020. 07. 10.
    népművészet
    Koncert a Vujicsics Együttessel és a Söndörgővel. Vendégek: Sebestyén Márta, Tompos Kátya és Tolcsvay László