Bemutatkozó
Szöllősi Mátyás (1984, Budapest)
Egyetemi tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetemen végezte 2004 és 2010 között.
Írásait, illetve fotóit többek között a 2000, az Alföld, az Élet és Irodalom, a Jelenkor, a Kortárs, a Mozgó világ, a Múlt-Kor, a Látó, a Parnasszus, a PHOO, a Tiszatáj, az Újnautilus és a Vigilia közölte.
2005 óta publikál. 2010-ben jelent meg Aktív kórterem című kötete, 2011-ben Állapotok – negyvenöt töredék című könyve. Első prózai munkája az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Váltóáram című elbeszéléskötet, mellyel 2017-ben elnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. Első regénye, a Simon Péter 2018-ban jelent meg. Nyolcszor szerepelt a Magvető Könyvkiadó által évente megjelentetett Szép versek című antológiában. Két drámája a Pécsi Országos Színházi Találkozó keretein belül megjelenő Nyílt Fórum füzetekben is szerepelt (2010, 2011), illetve Lassan, visszatartva című drámáját felolvasószínházi formában a Nemzeti Színház mutatta be 2014-ben. 2008-tól rendszeresen közöl kritikákat kortárs szerzők műveiről, illetve komolyzenei koncertekről. Könyveiről számos kritika és méltatás jelent meg folyóiratokban (Élet és Irodalom, Alföld, Kortárs, Tiszatáj stb.). Műveit angol, horvát és német nyelvre fordították. Szerkesztőként dolgozott több szépirodalmi és kulturális folyóiratnál. Fotóriporterként is dolgozik, a Budapest Katalógus szerkesztője, valamint számos portré- és dokumentarista sorozat készítője Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján és Oroszországban. Fotóit a Brassaï Nemzetközi Sajtófotó pályázaton díjakkal jutalmazták.
Iskolák
Egyetem (ma), 2010. Károli Gáspár Református EgyetemJelenlegi munkahely
Egyéni vállalkozóLakcím
1126 Budapest, Ugocsa utca 11. Fsz. 7.Budapest megye, Magyarország
Levelezési cím
1126 Budapest, Ugocsa utca 11. Fsz. 7.Budapest megye, Magyarország
Ösztöndíjak (5)
-
Korábbi művészeti ösztöndíj
Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíj
2018, MANK -
Korábbi művészeti ösztöndíj
NKA alkotói ösztöndíj
2016, Nemzeti Kulturális Alap -
Korábbi művészeti ösztöndíj
Örkény István Drámaírói Ösztöndíj
2010, MANK -
Korábbi művészeti ösztöndíj
NKA alkotói ösztöndíj
2014, Nemzeti Kulturális Alap -
Korábbi művészeti ösztöndíj
NKA alkotói ösztöndíj
2012, Nemzeti Kulturális Alap
Portfóliók (1)
-
2019.09.21 04:19:52
A bemutatkozó anyagban olyan képsorozatok, riportok szerepelnek, melyeket az elmúlt három évben készítettem. Ahogy az írásaimban, a fotós munkáimban is...
Hírek, események
-
2022. 11. 18.film- és fotóművészetSzöllősi Mátyás fotográfiái Kárpátaljáról. Válogatás az Index Nagykép rovatában.
-
Szeptember 20-án jelenik meg Szabad címmel Szöllősi Mátyás legújabb, válogatott és új verseit tartalmazó kötete
2022. 08. 31.irodalomSzöllősi eddigi alkotói tevékenységének összefoglalásaként is értelmezhető ez a kötet, mely különösen szerteágazó, mégis egységes világot tár elénk, sajátos, mással össze nem téveszthető versbeszéddel. -
Mi a fontosabb, egy jó kép vagy az emberi méltóság? – Kárpátalja egy magyar fotós lencséjén keresztül
2022. 04. 13.film- és fotóművészetA több szépirodalmi kötettel rendelkező Szöllősi Mátyás dokumentarista fotósként feladatának érzi a nehéz emberi sorsok felmutatását. Rendszeresen visszajár Kárpátaljára, hogy segítsen, tapasztalatait egy fotósorozat kíséretében osztotta meg lapunkkal. -
Kárpátalján azok segítenek a menekülőkön, akik maguk is bajban vannak – Szász Adrián interjúja Szöllősi Mátyással a Képmás Magazinban
2022. 03. 21.film- és fotóművészet"Már a háború kitörését követő héten megjárta Kárpátalját Szöllősi Mátyás fotóriporter és író, aki adományokat vitt a helyieknek, és portrésorozatot hozott róluk haza." -
Baskírok – Határhelyzetben, Oroszország közepén
2022. 03. 21.népművészetSzöllősi Mátyás képriportja a dél-uráli baskírokról Bottlik Zsolt geográfus esszéjével együtt. -
Egy vándorlás epilógja – gondolatok Gyenyisz Macujev zongorakoncertje kapcsán
2021. 12. 13.zeneművészetA zongorairodalom különlegességeit tárta a közönség elé Gyenyisz Macujev november 4-én, a Müpában tartott koncertjén. A világhírű zongorista két klasszikus szonáta után a romantika költészet ihlette műveiből válogatott - Szöllősi Mátyás beszámolója Gyenyisz Macujev budapesti koncertjéről a Fidelión. -
Tágasság, ami előrevisz - Laik Eszter interjúja Szöllősi Mátyással
2021. 12. 08.irodalomSzöllősi Mátyással, az óktóberi hónap alkotójával Laik Eszter készített átfogó interjút írásról és fotózásról az Irodalmi Jelen folyóiratba. -
A bűn elviselhetetlen könnyűsége
2021. 08. 17.irodalomA Margó-díjas Váltóáram és az egyedi hangvételű Simon Péter című Szöllősi-kötetek harmincas, életközepi válságba került főszereplői mintha ebben a könyvben folytatnák tovább az énkeresést. Vajon milyen lehetőségeik vannak egy olyan világban, ahol zsinóron rángatják a morált? -
A fény képei, II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon
2021. 04. 23., 11:00:00 — 2021. 09. 26., 18:00:00film- és fotóművészetA II. Fotóművészeti Nemzeti Szalonon 208 fotográfus az elmúlt öt évben készült legjobb alkotásai láthatók áprilistól szeptemberig a Műcsarnokban, köztük a 2016-os kárpátaljai sorozatom egyik képe is. -
Találkozások fiatalemberekkel
2021. 04. 08.irodalom"Magával ragadó lendületű két kisregény olvasható Szöllősi Mátyás legújabb kötetében." - Szarka Judit kritikája a Revizor Kritikai Portálon az Illegál című könyvemről. -
Illegál kötetbemutató - Juhász Anna Irodalmi Szalon
2020. 09. 23., 11:46:00 — 2020. 12. 31., 11:46:00irodalom"Szeptemberben jelenik meg a Margó-díjas és Térey-ösztöndíjas író, fotóriporter, Szöllősi Mátyás két kisregényét tartalmazó Illegál című kötet, ami kapcsán az Irodalmi Szalonban írásról, zenéről, színházról, Szöllősi írói és képi világának rétegeiről" -
PIM Esti Extra // Töredék Tandori. Szilágyi Lenke képreflexiói - tárlatvezetés
2020. 08. 14.film- és fotóművészetIrodalom és fotográfia ismét együtt a PIM és a Budapest FotóFesztivál együttműködésében. Ezúttal a tavaly elhunyt Tandori Dezső roppant életművének kis, de izgalmas szeletére reflektál a kortárs magyar fotográfia egyik legizgalmasabb alkotója, Szilágyi Lenke. -
Falfika - Irdalom a szerzők hangján (felolvasás)
2020. 01. 28.irodalomMiről szól a legfrissebb irodalom? Gyere és hallgass bele! >>Fél óra vers és próza munka után – mozi előtt.<< Írók, költők olvasnak fel Pest középkori városfalánál háromhetente, harminc percben. Felolvas: Szöllősi Mátyás író, fotóriporter (1984, Budapest) -
Időzónák között - közösségi polcátadó feat. Szöllősi Mátyás író
2019. 12. 02., 20:00:00 — 2019. 12. 02., 22:00:00film- és fotóművészet irodalomMátyás Szöllősi költő, író, fotóriporter. Első verseskötete, az Aktív kórterem, 2010-ben jelent meg, legutóbbi könyve, a Simon Péter című regény pedig tavaly látott napvilágot.