Bögös András
Bemutatkozó
Munkámmal egy a közös kulturális és épített örökségünk részét képző, ugyanakkor pusztulófélben lévő épületegyüttesre és az azt életre hívó rendkívüli személyiségre szeretném felhívni a figyelmet.
A Szent György-hegyen álló kápolnát és remetelakot az ötvenes években építette saját kezűleg elvonulása helyszínéül a rendszerrel szövetkezni nem kívánó egyházfi. Ezzel pedig akaratlanul is nyomott hagyott az építészet lokális történetében. Hiszen amit terv és engedélyek nélkül, saját forma-és arányérzékének teret adva létrehozott most is ott áll, kézzel fogható. „Aki járt már a kápolnánál, tudja, hogy ennél fenségesebb, szakrálisabb hely kevés van az országban.” (Nagy Káli Könyv) De sajnos az ideje véges, a természet lassan visszaveszi, ami az övé.
Az építészeti dokumentálásban, a meglévőségek megfelelő érzékenységű kezelésében hallgatói éveim alatti népi építészet felmérő táborok résztvevőjeként, később főleg műemléki rekonstrukciókkal foglalkozó tervezőirodák munkatársaként, majd keszthelyi és balaton-felvidéki magántervezői tevékenységem során szereztem tapasztalatot. Célom az Ify-kápolna épületcsoportjának felmérése, dokumentálása és az elpusztult épületrészek tervi rekonstruálása mellett a védetté tétel lehetőségeinek feltárása. Ify Lajos egykori Szent György-hegyi otthonát - helyi értékmentő közösségekkel is konzultálva - méltó funkcióval szeretném ellátni, melyhez tervdokumentáció és makett készül.
Az épített környezet, a régebbi korok építészete és annak vizsgálata mindig is érdeklődési körömbe tartoztak. Jómagam Balassagyarmaton jártam gimnáziumba, Pécsett diplomáztam építészként 2010-ben, később kályha- és kemenceépítő szakképesítést szereztem. Majd Egri, miskolci, keszthelyi vargabetűk után végül a Balaton mellett telepedtem le családommal, és a P8 Műhely nevű pécsi-keszthelyi építésztársaság tagjaként dolgozom építészként és kísérletezem alkotóként.
Iskolák
Egyetem (ma), 2010. Pécsi Tudományegyetem - Pollack Mihály Műszaki KarJelenlegi munkahely
P8 Műhely - építész tervező, kályhaépítőLakcím
Levelezési cím
Ösztöndíjak (1)
-
Egyéb (nem művészeti) ösztöndíj
ERASMUS cserediák ösztöndíj
2008, PTE-PMMK
Portfóliók (1)
-
2020.07.06 10:06:31
Portfólió a beosztott tervezői, egyéni- és csoportos tervezői munkák, kályhaépítési munkák és egyéb alkotói tevékenység bemutatásával
Hírek, események
-
2023. 08. 14.építőművészetRomok közül mentett ajtóból készült emlékpad a Szent György-hegyen
-
Regényes történelem: Ify Lajos élete
2023. 06. 02., 20:35:00 — 2023. 06. 02., 20:50:00építőművészetRádióinterjú a Kossuth Rádió - Regényes történelem című műsorában Ify Lajos életéről és Szent György-hegyi épületeiről. -
A kápolna makettje
2023. 03. 13.építőművészetRekonstrukciós makett készült a Szent György-hegyi Ify-kápolnáról -
Könyvbemutató és kiállítás
2023. 03. 13., 17:00:00 — 2023. 03. 13., 19:00:00építőművészetKönyvbemutató és kiállítás Ify Lajos életét és épületeit bemutató ösztöndíjas munkához kapcsolódóan -
Egy ember, aki kétszer halt meg - Az elfeledett Ify Lajos plébános portréja
2022. 12. 08.építőművészetMegjelent az Ify Lajos életével és egykori Szent György-hegyi birtokával foglalkozó könyv az Erdélyi Szalon Könyvkiadó gondozásában -
Építészklub
2022. 11. 17., 17:30:00 — 2022. 11. 17., 19:00:00építőművészetÉpítészklub | Az MMA művészeti ösztöndíjasainak bemutatkozása -
Ludovice, memento mori! - Megújult az Ify-kereszt
2022. 08. 12.építőművészetMegújult az Emmaus kápolna közelében álló, Ify Lajos által készített kereszt, amelyen a jellegzetes felirat is olvasható. -
Szárnyas vombat a tanúhegyen
2022. 04. 12.építőművészetA P8 Műhely elsimerésben részesült badacsonyi tervpályázati pályamunkája és a Szent György-hegyi Emmaus kápolna kapcsolata -
"Csak a Szentlélek tartja"
2021. 12. 16.építőművészetA 168 óra cikke az Ify kápolna történetéről és helyzetéről -
Elérte a vég?
2021. 11. 29.építőművészetBekövetkezett, amitől évek óta tartani lehetett -
Leomlott a torony
2021. 11. 27.építőművészetIfy Lajos kápolnájának ikonikus tornya leomlott -
Interjú az Ify kápolnáról
2021. 09. 17., 19:00:00 — 2021. 09. 17., 20:00:00építőművészetAz Első 24 órás építészeti interjúmaraton keretein belül a szervező, Wesselényi-Garay Andor folyamatosan közvetítve 24 építésszel beszélgetett. Bögös András építészt az Ify kápolnával kapcsolatosan végzett MMA ösztöndíjas munkájáról kérdezte. Egy óra a Szent György-hegy remetéjéről. -
Hirtelenkiállítás (I.)
2021. 08. 14., 11:00:00 — 2021. 08. 14., 18:00:00építőművészetHirtelenkiállítás az Ify kápolna különleges romjai között -
Épületbejárás az Ify kápolnánál
2021. 04. 24., 10:35:00 — 2021. 04. 24., 15:35:00építőművészetTavaszi épületbejárás a Szent György-hegyi Ify kápolnánál -
"Vigyél egy zsákkal"
2021. 04. 18., 10:21:00 — 2021. 04. 18., 10:21:00építőművészetTavaszi nagytakarítás a Szent György-hegyi Ify kápolnánál -
A Szent György-hegyi Ify kápolna és környezetének fotogrammetriai felmérése
2021. 01. 22.építőművészetA Szent György-hegyen álló Ify kápolna felmérésének részét képzi a terület felmérése is. A meredek és a tagolt, teraszos kialakítású egykori birtok felmérését és szintezését legegyszerűbben drónos, fotogrammetriai adatfelvétellel majd pontfelhő alapú szerkesztéssel volt végezhető. -
Feltámadhat a remetelak?
2020. 11. 16.építőművészetA Szent György-hegyi Ify kápolna továbbélésének lehetőségeiről és a Magyar Művészeti Akadémia által kiírt ösztöndíj-pályázatra való jelentkezés szándékáról Bögös András építésszel Dr. Kovács Emőke történész beszélgetett. A likebalaton.hu 2020.06.06-án megjelent cikke. -
Egy balatoni kápolna titkai
2020. 10. 07.építőművészet"A Kincskereső stábja Ify Lajos fonyódi plébános egykori Szent György-hegyi birtokán járt, ahol Bögös András építész tervei alapján talán újra élettel telhet meg a spiritualitással átitatott, romos épületegyüttes." -
"Egy ember, aki kétszer halt meg..." - Csendes megemlékezés Ify Lajos halálának évfordulóján
2020. 09. 19., 10:33:00 — 2020. 09. 19., 10:33:00építőművészetCsendes megemlékezés Ify Lajos halálának évfordulóján az általa épített Szent György-hegyi kápolnánál