Kiss Zsuzsanna Emília 43 éves
építőművészet
Bemutatkozó

Az ösztöndíj időtartama során a pannoniai szakrális építészeti örökséget fogom feltérképezni és lajstromba venni, majd építészeti szempontból elemezni és hiteles virtuális rekonstrukciókat készíteni. Meglátásom szerint, az örökség- és műemlékvédelemben ez a korszak eddig háttérbe szorult, ezért az ösztöndíj keretében szeretném felhívni a figyelmet ezen emlékek jelentőségére, így védelmük és kutatásuk is – Magyarország dunai limes szakaszának világörökségi helyszínné nyilvánításának pályázatával párhuzamosan – előtérbe kerül, az elfeledett és jelenleg nem látható emlékek pedig legalább virtuálisan rekonstruálhatóvá és bemutathatóvá válnak az általam készített rekonstrukciók által.

Az építészmérnöki diploma megszerzése után közvetlenül a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának Építészettörténeti és Műemléki Tanszékére kerültem doktoranduszként, ahol az ókori építészettel kezdtem behatóbban foglalkozni. Ezután felvételiztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Régészet Szakára, ahol klasszika – római provinciák régészete szakpáron végeztem. Okleveles építészként és régészként más szemlélettel vizsgálom a római kor emlékeit. Célom a régészet módszereivel feltárt épített emlékek építészeti szempontú elemzése, értelmezése és így a két tudományterület segítségével azok műemléki vizsgálata, illetve egy olyan „alapanyag” létrehozása, amely hitelesnek tekinthető virtuális rekonstrukciók elkészítéséhez nélkülözhetetlen. A kutatás második felében ezért magam is a kutatásomon alapuló rekonstrukciós terveket készítek.

A három év alatt végzett kutatás és tervezés összegzéseként egy olyan emlékkatasztert hozok létre, mely egyaránt tartalmazza a pannoniai szakrális építészeti emlékek alapadatait, ábráit, kutatástörténetét, állagmegóvási, helyreállítási javaslatait és egy részük virtuális rekonstrukcióit is.

Iskolák
Egyetem (ma), 2002. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Jelenlegi munkahely
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszék
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Ösztöndíjak (1)
  • Egyéb (nem művészeti) ösztöndíj
    2005, Leonhard Moll Stiftung

    Ösztöndíj doktoranduszként a Technische Universität München Építész Karán (2005 nyara-2006 nyara)
Portfóliók (1)
  • Műemlék - kutatás_elemzés_tervezés

    2020.08.26 10:14:30

    A portfólióban a műemlékvédelem területén végzett építészeti és régészeti tevékenységemet mutatom be, kiemelve közreműködésemmel készült kiállításokat...