Dr. Horváth Márton Levente
Bemutatkozó
Horváth Márton Levente vagyok, zeneszerző, orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, az Egyházzene Tanszék orgonatanára, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium zeneszerzéstanára. Mindkét hivatásomat igyekszem egyforma intenzitással gyakorolni. Orgonistaként repertoárom a kora barokktól napjaink orgonazenéjéig terjed. Különös szeretettel fordulok a XX. századi muzsika felé, és missziómnak érzem a ritkán játszott magyar orgonairodalom népszerűsítését illetve kortárs művek bemutatását. Saját kompozícióim között megtalálhatóak zenekari alkotások, kantáták, orgonadarabok, de a két legfőbb csoportot a kamarazene, illetve a liturgikus céllal írt egyházi kórusművek alkotják. Zeneszerzői tevékenységemet 2016-ban Erkel-díjjal jutalmazták.
Orgonaművészi és zeneszerzői hivatásom egyházzenei tevékenységemben találkozik: 16 éves korom óta látok el kántori szolgálatot különböző templomokban. Doktori munkám is egyházzenei kutatásra épül: „Egy műfaj illegalitásban – Misekompozíciók Magyarországon 1949-1969 között” című dolgozatom a XX. század közepének történelmi okokból nagyrészt feltáratlan magyarországi egyházzenéjét kutatja.
2015-ben a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjában részesülhettem, ez a támogatás segítette Madaradante című orgonaművem megírását is. A jelenlegi pályázatomban szeretném megmutatni mind orgonista-, mind zeneszerzői oldalamat: Orgonistaként zeneszerzőtársaimat új orgonaművek megírására szeretném ösztönözni, és e művek bemutatására ígéretet tenni. Zeneszerzőként két nagyobb szabású kompozíció komponálását vállaltam: egy passiót Szent János evangéliuma szerint, énekes szólistákra, kórusra és historikus hangszerekből álló együttesre, illetve egy kamarazenei alkotást elektronikusan kierősített hangszerekre, melyben szeretnék kísérletet tenni a klasszikus kamarazenei hagyományok és a progresszív rockzene örökségének összeházasítására.
Iskolák
Phd / dla, 2007. Liszt Ferenc Zeneművészeti EgyetemJelenlegi munkahely
Liszt Ferenc Zeneművészeti EgyetemLakcím
Levelezési cím
Ösztöndíjak (7)
-
Korábbi művészeti ösztöndíj
Fischer Annie előadóművészeti ösztöndíj (megosztott)
2007, Nemzeti Erőforrás Minisztérium -
Korábbi művészeti ösztöndíj
MMA Fiatal művészek ösztöndíja
2015, Magyar Művészeti Akadémia -
Korábbi művészeti ösztöndíj
Kodály Zoltán alkotóművészeti ösztöndíj (megosztott)
2010, Nemzeti Erőforrás Minisztérium -
Korábbi művészeti ösztöndíj
Kodály Zoltán alkotóművészeti ösztöndíj
2009, Nemzeti Erőforrás Minisztérium -
Korábbi művészeti ösztöndíj
Kodály Zoltán alkotóművészeti ösztöndíj
2008, Nemzeti Erőforrás Minisztérium -
Korábbi művészeti ösztöndíj
Erkel-díj
2016, Emberi Erőforrások Minisztériuma -
Korábbi művészeti ösztöndíj
Academie Musicale de Villecroze ösztöndíja
2004, Académie Musicale de Villecroze, Franciaország
Portfóliók (1)
-
Horváth Márton Levente alkotó- és előadóművészeti tevékenységének portóliója 2022
2022.10.15 07:35:45
A portfólióban megtalálható műveim jegyzéke, orgonaművészi repertoárom, CD-felvételeim borítói, válogatás az elmúlt 10 év koncertjeinek plakátjaiból, könyv-és...
Hírek, események
-
2023. 09. 24., 16:00:00 — 2023. 09. 24., 17:30:00zeneművészetPolgár várossá válásának 30. évfordulója alkalmából ad orgonahangversenyt Horváth Márton Levente a város plébániatemplomának egyedülálló orgonáján. A koncert előtt rövid beszélgetést hallhatnak az érdeklődők az orgona építéséről annak tervezőjével, Tóth Józseffel.
-
Kolostorszentelés kortárs kóruszenével
2023. 08. 20.zeneművészetSzent István ünnepén Hargitafürdőn felszentelték a Pálos rend új kolostorát. A szentmise és az azt követő templomszentelés során kortárs kórusművek hangzottak el. -
Horváth Márton Levente miséjét mutatta be a Te Deum Kamarakórus a Szervita téri Szent Anna templomban
2023. 07. 30.zeneművészetHorváth Márton Levente Missa "Beatus vir" című miséje ősbemutatóként hangzott el 2023. július 30-án a budapest-belvárosi (Szervita téri) Szent Anna templom templombúcsúja alkalmából. A művet a Te Deum Kamarakórus férfikara adta elő a szerző vezényletével. -
"PORTA COELI" - Hangverseny a budapest-belvárosi Szent Anna templom búcsúja alkalmából
2023. 07. 29., 18:30:00 — 2023. 07. 29., 19:45:00zeneművészetA budapest-belvárosi Szent Anna templom búcsúja alkalmából ad orgonahangversenyt a templom orgonaművésze és zenei vezetője, Horváth Márton Levente. Közreműködik Horváth Mária Liszt-díjas énekművész. -
Horváth Márton Levente orgonahangversenye Johannes Brahms 190. születésnapján
2023. 05. 07., 16:00:00 — 2023. 05. 07., 17:00:00zeneművészetHorváth Márton Levente 2023. május 7-én, Johannes Brahms 190. születésnapján ad orgonahangversenyt a budapest-zuglói Bosnyák téri Páduai Szent Antal templomban, ahol húsvéti orgonaműveket, Brahms korálelőjátékokat és egy modern orgonaművet, Barta Gergely Secundus liber organi című alkotását játssza. -
Horváth Márton Levente orgonahangversenye a Budai Kapucinus templomban
2023. 04. 23.zeneművészetHorváth Márton Levente 2023. április 23-án Budai Kapucinus Templomban adott hangversenyt Johannes Brahms születésének 190. évfordulója alkalmából, melyen húsvéti orgonaművek mellett Brahms utolsó kompozíciója, a ritkán hallható Tizenegy korálelőjáték is elhangzott. -
Requiem a háború civil áldozataiért
2023. 02. 23.zeneművészet2023. február 23-án a Szent Efrém férfikar adott hangversenyt a Zeneakadémia Nagytermében, ahol Liszt Ferenc ritkán hallható Requiemje is megszólalt Horváth Márton Levente (orgona) közreműködésével. -
Horváth Márton Levente orgonahangversenye a 140 éve született Kodály Zoltán tiszteletére
2022. 12. 11., 16:30:00 — 2022. 12. 11., 17:45:00zeneművészetHorváth Márton Levente a bosnyáki téri Páduai Szent Antal templom orgonáján ad hangversenyt Kodály Zoltán, Barabás Árpád, Zarándy Ákos és Horváth Márton Levente műveiből -
Befejeződött Horváth Márton Levente európai koncertkörútja, melyen kortárs magyar orgonaműveket tűzött műsorra
2022. 12. 09.zeneművészetHorváth Márton Levente 2022 folyamán három ország, Ausztria, Románia és Svédország öt orgonáján adott koncertsorozatot. A műsor gerincét egy saját szerzemény, a Madaradante című opusz mellett Zarándy Ákos Fin des Temps című öttételes ciklusa alkotta. -
Portréműsor Horváth Márton Leventével a Duna TV-ben
2022. 10. 16.zeneművészet2022. október 16-án került adásba a Duna Televízióban az a portréfilm, amelyet az Isten kezében című műsor részeként Erhardt Ágoston készített Horváth Márton Leventével.