Kelemen Zénó a természetesség érzetével, a természeti jelenségek emlékeivel, az organikusság jellegével hangsúlyosan áthatott, de a mesterségesség, a geometria, a struktúra logikája által is árnyalt, a klasszikus szobor-tárgy-státust és konvencióit szilárdan őrző alkotásai a kortárs magyar szobrászat e mindeddig erőtlen plasztikai kifejezésének éltetői és kiteljesítői.
Alkotásainak különössége és egyéni karaktere minden bizonnyal ebben a kettősségben: az eredendő organikusság és az azt színező-módosító-átformáló mesterségesség, a tudatos-logikus formarend együttes jelenlétében rejlik. A művek központi motívumai a szalagszerű elem és ennek egy-egy hajlat vagy áttörés-kulminációja általi testté alakulása, a sík és a sík megbomlása-megmozdulása, térbe fordulása, a hullám, a hullámzás, a megcsavarodás, a spirális-örvénylés, az illuzionisztikus formamozdulás és formamozdulás-elhalás. A motívumok mindenkor fegyelmezetten összefogott, egységes, a részletezést kerülő, izgalmas, fokozatosan, a nézetek változtatásával feltáruló formarendbe szervezettek.
A tervezett ösztöndíjas alkotói-kutatói program (részlet)
A tér és/vagy a hely több egymással összefüggő, egymásba átvezető szegmentumból tevődik össze. Ezek egyike a pillantásban adott látvány, amely az aktuális érzéki-észleleti kép, de van egy átfogóbb, meghatározhatatlan kiterjedésű, a pillantással nem kijelölhető tér is, amely közös háttérként vesz körbe bennünket és figyelmünk tárgyát, az általunk aktuálisan észlelt dolgot, teret. Habár a látásunk centrumában a figyelmünket éppen lekötő dolog vagy jelenség áll, ez a koncentrikus körökben egyre táguló tér mind átfogóbb egységként vesz körbe bennünket, s ennek a térnek a középpontjában mindig mi állunk. A tér helyek minden irányban kiterjedő hálózatként működik. Az egyes helyek sajátossága, hogy bár más helyek által övezett, nincs mindig állandó, jól érzékelhető határa, és hogy mint komplex kiterjedés, önmagát jeleníti meg.