Sütő Erika 39 éves
iparművészet és tervezőművészet

Bemutatkozó

Porcelántervező- és ékszertervező művész vagyok. A MOMÉn diplomáztam 2008-ban szilikáttervező művészként, 2009-ben design-menedzserként, 2019-ben ötvösként végeztem a Kisképzőben. Diploma után a Nemzetközi Kerámia Stúdió kortárs gyűjteményét kezeltem, majd budapesti kiállítóhelyét, a Museion No. 1. galériát vezettem. Óraadóként tanítottam kerámia- és porcelán szaktörténetet, ill. tárgytervezést a NYME- Alkalmazott Művészeti Intézetében. 2014-ben a férjemmel közösen saját kreatív vállalkozást alapítottunk, amiben tervezői szolgáltatás nyújtással és saját fejlesztésű termékek előállításával foglalkozunk. Munkáinkkal a magyar tárgykultúra fejlesztéséhez szeretnénk hozzájárulni. Évekig dolgoztunk együtt a Hollóházi Porcelángyárral, először porcelán ékszer kollekciókat terveztünk számukra, majd egy teljes étkészletet, aminek a fejlesztését és gyártásba helyezését is mi koordináltuk. A Minerva étkészlet 2017-ben Magyar Termék Nagydíjat nyert, 2019-ben pedig termék kategóriában megnyerte a Magyar Formatervezési Díjat.

Szeretek kísérletezni, új anyagokat, felületeket, funkciókat kihozni egy adott tárgyból, különböző anyagokat társítani. Tervezői munkában az ékszertervezés egy kiemelt terület. 2010-ben kísérleteztem ki egy saját fejlesztésű, egyedülálló, színezett porcelánból készülő, rétegelt technikát. Ebből születtek az OKAPI ékszerek, amiket a szakma és a közönség is nagyon jól fogadott. A porcelán elemeket nemesfém részekkel párosítottam, a foglalások egyedi módon, organikusan kapcsolódnak a porcelánhoz. Az ösztöndíj keretében szeretnék új ékszer kollekciókat létrehozni, valamint olyan narratív "ékszer-szobrokat" megalkotni, amik történetmesélő funkcióval bírnak. Ezeket szeretném bemutatni hazai és nemzetközi platformokon, kiállításokon, vásárokon is.

Iskolák
Egyetem (ma), 2008. Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Jelenlegi munkahely
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Ösztöndíjak (6)
  • Egyéb (nem művészeti) ösztöndíj
    2007, MOME

    ERASMUS tanulmányi ösztöndíj
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2019, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

    Magyar Formatervezési Díj
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2018, NKA

    Alkotói támogatás
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2016, MANK

    Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíj
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2010, MANK

    Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíj
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2009, NKA

    Szakmai programon való részvétel
Portfóliók (1)
  • Porftolió_Sütő Erika_MMA_2020

    2020.09.02 04:30:46

    Az ide összeállított portfóliómban az elmúlt 10 évben készített tárgyaimból látható egy válogatás, amely a tervezői, termékfejlesztéssel kapcsolatos munkáimat...
Hírek, események
  • XVI. Aveiro-i Kerámiaművészeti Biennálé

    2023. 03. 08.
    iparművészet és tervezőművészet
    Részvétel a XVI. Aveiro-i Kerámiaművészeti Biennálé zsűrizésében
  • PARADOX

    2022. 09. 12., 23:06:00 — 2022. 09. 18., 23:06:00
    iparművészet és tervezőművészet
    A Budapest Jewellery Week központi kiállításán vettem részt egyik ösztöndíjas munkámmal.
  • Nemzetközi Kerámiaművészeti Szimpózium kiállításmegnyitó és nyílt nap a Nemzetközi Kerámia Stúdióban

    2022. 08. 26.
    iparművészet és tervezőművészet
    A Nemzetközi Kerámia Stúdió és a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány közös szervezésében megvalósult nemzetközi kerámiaművészeti szimpózium kiállítása és nyílt napja
  • Közös tér | II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon 2022

    2022. 04. 09., 11:00:00 — 2022. 09. 04., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    A Műcsarnokban megrendezett kortárs magyar ipar- és tervezőművészetet bemutató Közös tér | II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon 2022 című reprezentatív kiállítás résztvevője vagyok Minerva étkészletemmel. Külön öröm volt viszontlátni a tárlaton számos ösztöndíjas társam munkáját is.
  • 1984

    2021. 10. 12., 00:19:00 — 2021. 10. 22., 00:20:00
    iparművészet és tervezőművészet
    A FISE idei, a Budapest Design Week alkalmára időzített csoportos kiállításán a kultikus évben létrejött-, míg a teremben 1984-ben született tervezők legfrissebb munkái láthatók.
  • Magyar Formatervezési Díj 2021

    2021. 10. 08., 23:49:00 — 2021. 10. 17., 23:49:00
    iparművészet és tervezőművészet
    A 2021-es Magyar Formatervezési Díj szakmai zsűrizésében vettem részt a Bírálóbizottság tagjaként.
  • Női archetípusok

    2021. 08. 15.
    iparművészet és tervezőművészet
    Az ösztöndíj program első évében a Jean Shinoda Bolen-féle hét női archetípust vizsgáltam az ékszer nyelvén keresztül
  • Országos Kerámiaművészeti Biennálé

    2021. 04. 26.
    iparművészet és tervezőművészet
    OKAPI ékszereim az Országos Kerámiaművészeti Biennálé kiállításán lesznek láthatóak sok más, izgalmas mű között
  • Magyar Formatervezési Díj 2020

    2020. 10. 01.
    iparművészet és tervezőművészet
    Az idei Magyar Formatervezési Díj kiállításon most nem kiállítói minőségben, hanem zsűritagként vettem részt. Izgalmas volt látni a szakmai zsűri munkáját a "másik" oldalról, megismerni más szakterületek képviselőinek nézőpontját, értékrendszerét, gondolkodásmódját és természetesen az idei mezőnyt.