Adorjáni Bálint
színházművészet
Bemutatkozó

Csíkszeredában születtem, majd 9 évesen 1989-ben családommal áttelepültünk Magyarországra.

Általános iskolai éveimet Szekszárdon töltöttem, majd a Budapesti Baár-Madas Református Gimnáziumban érettségiztem. Felsőfokú tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi karán kezdtem, és jogi szakokleveles közgazdász diplomát szereztem. Színészként a Janusz Egyetemi Színházban próbáltam ki magam előszőr, majd felvételt nyertem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol 2008-ban végeztem Zsámbéki Gábor, Zsótér Sándor osztályában.

Az egyetem után a Radnóti Színházhoz szerződtem. 2017-óta pedig szabadúszóként tevékenykedem.

Több, mint harminc filmben, sorozatban szerepeltem, köztük nemzetközi produkciókban is. Pályám során a Radnóti színházon kívül játszottam a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, a Budapesti Operett Színház,   a MU Színház, a Madách Színház, a Pintér Béla és Társulata, a Janusz Egyetemi Színház, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Budapesti Orfeum, a Pécsi Szabadtéri Játékok, az Orlai Produkciós Iroda, a József Attila Színház, a Dramatic Art előadásaiban.

Iskolák
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Jelenlegi munkahely
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Portfóliók (2)