Ittzés Gergely 54 éves
zeneművészet
Bemutatkozó

Ittzés Gergely vagyok, a győri Széchenyi Egyetem egyetemi tanára. Fuvolaművészként és -tanárként bejártam Európa számos országát és más földrészeket is. Rendszeresem utazom Kínába és az Egyesült Államokba; itt felléptem tk. a Carnegie Hallban, és több mint 30 egyetemen tartottam kurzust és előadásokat, 2017 folyamán pedig, egy szemeszter erejéig a Boston University vendégprofesszora voltam Fulbright ösztöndíjasként.

A Zeneakadémián 1993-ban végeztem, majd a nemzetközi Prágai Mozart Akadémia és a kanadai Banff Centre ösztöndíjasa voltam. Ezután szinte azonnal főiskolai és középiskolai szinten kezdtem oktatni. 2009-ben doktoráltam a LFZE Doktori Iskolájában, de a Liszt-díj alapján már 2007-ben habilitálhattam.

Zeneszerzők sora komponált számomra. 20-nál több CD-m jelent meg. Sok közreadásom, átiratom és saját kompozícióm nyomtatásban is elérhető. A hagyományos repertoár ápolása mellett hangszerem új hangzáslehetőségeit is kutatom, elsősorban a többszólamú fuvolajátékot. Matuz István nyomdokain járva készítettem el Kettősfogástáblázatomat, majd ennek DVD-Rom-szoftver változatát, a Flouble-t. Az improvizáció is fontos részét képezi munkámnak. www.ittzesgergely.hu

Fuvolaexpedíció – Kutatói-alkotói tevékenység a fuvolaművészet és -oktatás szolgálatában c. pályázatommal nyertem el az MMA alkotói ösztöndíját. Ennek keretében Flautológia c. módszertanom idei megjelentetésén és a hozzátartozó videóanyagok internetes elkészítésén túl két zenei esszé közreadására is készülök, és doktori disszertációmat is át kívánom dolgozni. Terveim középpontjában pedig a The Flute Expedition című, kis pedagógiai művekből álló sorozat megkomponálása és kiadása áll, amely a kortárs kísérleti fuvolajátékra készít fel. 2019 februárjában egy hármas koncerttel tervezem összefoglalni eddigi alkotómunkám ITT(z)ÉS MOST címmel.

Iskolák
Phd / dla, 2009. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Jelenlegi munkahely
Széchenyi Egyetem Művészeti Kar; Tianjin Juilliard School
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Portfóliók (1)
  • Ittzés Gergely munkássága

    2020.02.25 03:04:39

    A fuvolaművész előadói, alkotói és tanári tevékenységének gyümölcseit és főbb állomásait ismerteti a gyűjtemény a megjelent publikációk és alkotások,...
Hírek, események
  • Dzsungel – Ittzés Gergely és Mezei Szilárd új improvizációs lemeze

    2021. 08. 06.
    zeneművészet
    Ittzés Gergely fuvolákon, Mezei Szilárd nagybőgőn játszik ezen a teljesen alkalmi rögtönzéseket megörökítő egy hónapos felvételen, amely máris felkerült a Band Camp oldalra mint online formátumú CD lemez.
  • Flautológia – videótananyag

    2021. 04. 16.
    zeneművészet
    Az Ittzés Gergely 2018-ban megjelent Flautológia c. fuvolamódszertanához készült 10 órányi videóanyag most lett elérhető.
  • A Tianjin Juilliard Ensemble Shanghaiban

    2021. 03. 28., 20:00:00 — 2021. 03. 28., 17:15:00
    zeneművészet
    Ittzés Gergely a Tianjin Juilliard Ensemble tagjaként a Shanghai Symphony Hall-ban lép fel
  • Sári József hét fuvolaműve jelent meg Ittzés Gergely gondozásában

    2020. 12. 20.
    zeneművészet
    Az Akkord Music gondozásában immár az ötödik olyan kötet került a boltokba, amelyekben Sári József fuvolaművei találhatók, Ittzés Gergely közreadásában.
  • Ittzés Gergely online mesterkurzusa a Tianjin Juilliard School szervezésében

    2020. 12. 11., 16:00:00 — 2020. 12. 11., 18:00:00
    zeneművészet
    Világszerte látható Ittzés Gergely online mesterkurzusa, melyet munkahelye, a Tianjin Juilliard School első ízben hirdet meg.
  • Ittzés Gergely a pekingi "Művészetek palotájában" lép fel

    2020. 12. 04., 19:30:00 — 2020. 12. 04., 20:30:00
    zeneművészet
    Ittzés Gergely és a Tianjin Juilliard School három további tanára működik közre a világhírű kínai baritonista, Shenyang Beethoven-kamaraestjén Peking legfontosabb koncerttermében
  • Bachból sosem elég

    2020. 08. 14.
    zeneművészet
    Ittzés Gergely Bach-átiratai újabb kötettel bővültek
  • Fuga Mikrokozmosz

    2020. 08. 14.
    zeneművészet
    A Fuga Budapesti Építészeti Központ a vírushelyzetre reagálva naponta megjelenő online tartalmakat tesz közzé Facebook illetve Youtube oldalán.
  • Csend. Ittzés Gergely online fuvolaestje az ÚjLélekZene sorozatban a budavári evangélikus templomban

    2020. 05. 06., 19:00:00 — 2020. 06. 05., 19:00:00
    zeneművészet
    Ittzés Gergely a Sonus Alapítvány által szervezett koncertsorozatban lép a kamerák elé. Koncertjén régi és modern művek hangzanak el különböző fuvolákon. A két nappal a nyilvánossá tétel előtt felvett anyag egy hónapig lesz megtekinthető a Facebookon.
  • Ittzés Gergely is közreműködik az amerikai Albany Records új lemezén.

    2020. 05. 04.
    zeneművészet
    "Double Images". Ketty Nez zeneszerző, A Boston University professzora most megjelent lemezén a The Moon Returns című fuvola-zongora duó is elhangzik Ittzés Gergely közreműködésével.
  • Ittzés Gergely mesterkurzusa a Mannes Schoolban

    2020. 04. 20.
    zeneművészet
    Ittzés Gergely mesterkurzusa a Mannes Schoolban
  • Ittzés Gergely mesterkurzusai a Juilliard Schoolban

    2020. 02. 22.
    zeneművészet
    A Tianjin Juilliard School fuvolatanára iskolája szervezésében a New-Yorki anyaintézményben tart kurzusokat
  • Fuvolafesztivál Makaón

    2020. 01. 23.
    zeneművészet
    Makaón idén másodszorra rendeztek fuvolafesztivált.
  • Viharos Csend – Ittzés Gergely és Mezei Szilárd lemezbemutató koncertje az Opus Jazz Clubban

    2019. 12. 29., 06:48:00 — 2020. 01. 08., 20:00:00
    zeneművészet
    Ittzés Gergely csatlakozik a vajdasági zeneszerző-brácsás-improvizatőr Mezei Szilárd triójához a Viharos Csend c. márciusban megjelent lemezüket bemutató hangversenyen
  • Multifonikus Hangversek

    2019. 12. 15.
    irodalom képzőművészet zeneművészet
    Megjelent a Multifonikus Hangversek c. kotta új, javított kiadása, amely Ittzés Gergely hat fuvolaművét tartalmazza
  • Megjelent Anthony Newman második fuvolaversenyének felvétele Ittzés Gergely szólójával

    2019. 12. 01.
    zeneművészet
    Anthony Newman világhírű orgonista, csembalista és termékeny zeneszerző. Legújabb szerzői lemezén egy fuvolaverseny is szerepel Ittzés Gergely szólójával.
  • Gyöngyösi Levente fuvolaversenyének harmadik előadása

    2019. 09. 28., 19:00:00 — 2019. 09. 28., 21:00:00
    zeneművészet
    A Gödöllői Szimfonikus Zenekar hangversenyén Gyöngyösi Levente Fuvolaversenyének szólistája Ittzés Gergely. Vezényel Farkas Róbert.
  • Hegedűszonáták fuvolán Tihanyban

    2019. 07. 28., 20:00:00 — 2019. 07. 28., 21:07:00
    zeneművészet
    Ittzés Gergely amerikai zongorista partnerével hegedűszonátákat ad elő a Klassz a parton fesztivál keretében
  • Jazzaj – Az Ittzés-Mezei-Pozsár-Hock kvartett szabad improvizációs koncert

    2019. 06. 06., 20:00:00 — 2019. 06. 06., 21:33:00
    zeneművészet
    Szabad improvizációs koncert Ittzés Gergely (fuvolák), Mezei Szilárd (bárcsa), Pozsár Máté (zongora) és Hock Ernő (bőgő) közreműködésével.
  • Fuvola-orgonaest a 30. Budapesti Bach-héten

    2019. 06. 05., 19:00:00 — 2019. 06. 05., 20:23:00
    zeneművészet
    Ittzés Gergely (fuvola) és Finta Gergely (orgona) hangversenyén eredeti Bachművek és átiratok hangzanak el.
  • Sándor László: Korálfantázia virágokkal

    2019. 05. 25., 19:30:00 — 2019. 05. 25., 21:00:00
    film- és fotóművészet művészetelmélet zeneművészet
    Sándor László 13 tételes, háromnegyed órás trióját hallhatja a közönség – új és teljes formájában első ízben.
  • Ittzés Gergely triókoncertje a Carnegie Hallban

    2019. 03. 27.
    zeneművészet
    Immár második alkalommal lép fel Ittzés Gergely a Carnegie Hall kamaratermében. Ezúttal Hiroko Sasaki zongorista mellett Scott Ballentyne csellista is partnere.
  • Ittzés Gergely koncertje és mesterkurzusa a Flute Center of New York Salon Series keretében

    2019. 03. 26., 16:00:00 — 2019. 03. 26., 18:00:00
    zeneművészet
    Amerika első számú fuvolaüzlete Ittzés Gergely hangversenyét és mesterkurzusát rendezi meg és közvetíti a Facebookon.
  • Kamarazene Nagyteremre: Frankl-Perényi-Ittzés

    2019. 03. 06., 19:30:00 — 2019. 03. 06., 21:30:00
    zeneművészet
    Haydn zongorás triók kerezetik a nagy romantikusokat Frankl Péter, Perényi Miklós és Ittzés Gergely koncertjén.
  • Heinz Holliger fuvolaversenyének magyarországi bemutatója a szerző jelenlétében. https://bmc.hu/programok/holliger-80-nemzetkoezi-mesterkurzus-zarokoncertje

    2019. 02. 27., 19:30:00 — 2019. 02. 27., 21:30:00
    zeneművészet
    Heinz Holliger Turm-Musik című közel félórás darabját, mely kamaraegyüttesre és fuvola szólóra készült, az Eötvös Péter Alapítvány kurzusa keretén belül tűzik műsorra a BMC-ben.
  • ITT(z)ÉS MOST

    2019. 01. 22.
    képzőművészet zeneművészet
    ITT(z)ÉS MOST – Hármasugrás fuvolára Ittzés Gergely retrospektív triplakoncertje a FUGÁban
  • FLAUTOLÓGIA

    2019. 01. 22.
    Megjelent a FLAUTOLÓGIA, Ittzés Gergely fuvolamódszertana
  • Az ICMA döntőjében Ittzés Gergely hétlemezes sorozata

    2019. 01. 22.
    zeneművészet
    Az ICMA döntőjében Ittzés Gergely hétlemezes sorozata
  • Ittzés Gergely esszéi a Parlandoban

    2019. 01. 22.
    zeneművészet
    Ittzés Gergely két új esszéje olvasható a Parlando internetes oldalán