Dr. Szirtes Balázs
Bemutatkozó
1998-ban diplomáztam a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakán. 25 éves pályafutásom alatt játszottam számos budapesti és vidéki színház színpadán, televíziós és filmes produkciókban, rádiójátékokban, szinkronmunkákban. Jelenleg két különböző budapesti színház, négy repertoár produkciójában játszom. Néhány éve nagy kiváncsisággal fordultam az egyszemélyes színházi forma felé. A Karinthy Színházban vittem színre 2014-ben, saját átdolgozásomban, Saint-Exupéry A kis herceg című művének mesemonológ változatát. A kiváncsiságból szenvedély lett és 2014-2022 között további négy szóló produkciót hoztam létre, különböző támogatói források felhasználásával, különböző budapesti helyszíneken. Ezek mindegyike magyarországi ősbemutató volt, két darab esetében a műfordítást is magam végeztem, illetve társrendező voltam. Az egyszemélyes színház magyarországi történetét és különböző típusainak leírását célozta meg kutatási tervem, mellyel 2015-ben felvételt nyertem a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájába. 2020-ban sikeresen védtem meg doktori értekezésemet, melynek címe: A színjátszás és előadóművészet gyakorlati és elméleti kérdései: monodráma, monológ, one man show - színházcsinálás önállóan? 2022 szeptembere óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa, osztályvezető tanára vagyok. Ösztöndíjas éveim alatt szeretnék megírni és lehetőség szerint színpadra vinni három új egyszemélyes színpadi művet. A három tervezett darab közül egy zenés, egy verses, illetve egy prózai-színháztörténeti munka lesz. Közös bennük az, hogy mindegyik a magyar kultúrkincs feldolgozását és közvetítését célozta meg.
Iskolák
Jelenlegi munkahely
Lakcím
Levelezési cím
Portfóliók (1)
-
Szirtes Balázs szakmai portfólió
2023.08.17 11:46:00
Szirtes Balázs DLA színművésznek elsősorban az egyszemélyes színház területén végzett kutatásait, tanulmányait és működését tartalmazó portfólió.