Dienes Nikolett 37 éves
népművészet
Bemutatkozó

Tősgyökeres kisgyőri lakosként élek Kisgyőrben, gyermekkorom óta érdekel a népművészet, a hozzám legközelebb álló művészeti ágat a szövésben találtam meg. 2005-ben érettségiztem a miskolci Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskolában, ezt követően 2005-2008-ig Nádudvaron a Népi Kismesterségek és Szolgáltató Mesterségek Szakiskolájában szőnyegszövő szakon tanultam, melyet kitűnő eredménnyel zártam. 2007-ben a népművészet ifjú mestere lettem szőtteseimmel. Hat gyermekes anyukaként azóta is szenvedélyem a szövés, emellett önképző módon tanultam varrni, kötni, gyöngyötfűzni, foltotvarrni, fonni és batikolni és nemezelni. Sokszor részt vettem jászóházakban és kézműves táborokban. Rendszeres látogatója voltam egy felvidéki kézműves tábornak, aminek helyszíne Sajógömör település. Szakmai gyakorlaton vettem részt Mátraderecskén, ahol a hevesi Háziipari Szövetkezet által müködtettet szövőműhelyben tanultam idős asszonyoktól vásznat szőni. Az iskolával számos kiállításon és rendezvényen részt vettünk, ahol szövőszéken vagy nomád felvetésen bemutatókat tartottunk. Legrangosabb elismeréseimet takácsmintás gyapjútakaróimmal és kilimszőnyegeimmel nyertem el. Tudásomat a jövőben bővíteni szeretném a vászonszövés technikáinak mélyebb elsajátításával. Régóta álmom és célom egy kis alkotóműhely elindítása, mely szőtteseimen és kézműves termékeimen alapul, és mellyel szeretnék csatlakozni azon mesterekhez, akiknek céljuk a régi népi mesterségek újjáélesztése, továbbörökítése tanítványok fogadásával, alkotótáborok szervezésével. Emellett hivatásomnak érzem a szövés a mai korba történő átültetését a népművészeti elemek felhasználásával, szimbólumvilágával.

Iskolák
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Jelenlegi munkahely
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
3556 Kisgyőr, Szemere Bertalan u. 4.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Magyarország
Portfóliók (1)
  • Dienes Nikolett szőnyegszövő - portfólió

    2020.03.17 05:18:49

    Középiskolai tanulmányaimat követően a Népi Kismesterségek és Szolgáltató Mesterségek Szakiskolájában ismerkedtem meg a szövéssel, itt életreszóló tapasztalatokat...
Hírek, események
  • LélekFormák | II. Népművészeti Nemzeti Szalon 2023

    2023. 04. 18.
    népművészet
    LélekFormák | II. Népművészeti Nemzeti Szalon 2023 „A népművészet jelképrendszerével és tér- illetve időszemléletével is meg kell ismerkednünk, hogy legyőzhessük idegen művészi nevelésünk előítéleteit, és zavartalanul élvezhessük a magyar formákat.” (Lükő Gábor)
  • Látogatóban Debrétén

    2023. 01. 20.
    népművészet
    Szövőszék felvetés
  • Ágazati vizsga

    2023. 01. 17.
    népművészet
    Sikeres ágazati vizsga
  • Látogatóban Mátraderecskén

    2022. 08. 22.
    népművészet
    Látogatóban a mátraderecskei kézművesházban
  • Tokaji sétány

    2022. 04. 14.
    népművészet
    Tokaji sétány
  • Szent Korona-kilátó

    2021. 12. 15., 14:11:00 — 2021. 12. 15., 14:11:00
    népművészet
    Szent Korona-kilátó átadása
  • „ÚJRATERVEZÉS"

    2021. 08. 18., 09:03:00 — 2021. 08. 18., 09:03:00
    népművészet
    – a szövés átalakulása a XXI. században
  • Eszközbeszerzés

    2021. 04. 24.
    népművészet
    Idéglenes műhelyem berendezése