Enyedi Gergely 27 éves
zeneművészet
Bemutatkozó

Klarinétművész mesterdiplomát 2022 tavaszán szereztem meg a Zeneakadémián. Az alap-, és mesterképzésen töltött éveimben számos kurzuson, versenyen szerepeltem eredményesen.

Sokoldalú embernek tartom magam, hiszen az aktív zenélésen kívül a zenepedagógia is megjelenik az életemben. 2018 óta tanítok zeneiskolákban. Jelenleg a Józsefvárosi Zeneiskola tanára vagyok, amit nagyon élvezek. Fontosnak tartom az aktív zenélés örömét átadni minden korosztálynak úgy, hogy az befogadható legyen számukra. Keresem az új eszközöket, ezért folyamatosan fejlesztem a művészi és pedagógiai tudásom.

Mindig is érdekeltek az előadóművészi, zenepedagógiai tanulmányok, kutatások. Szerintem nagyobb hangsúlyt kellene szánni az ilyen jellegű ismeretszerzésre a művészeknek és a tanároknak egyaránt.

Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy az Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjában részesülhetek. Ezen idő alatt Kovács Béla Kossuth-díjas klarinétművész életművét fogom felkutatni, feldolgozni, továbbadni. Több aspektusból tervezem megközelíteni, hiszen nem elhanyagolható az előadóművészi tevékenysége, zenepedagógiai munkája, és zeneszerzői mivolta sem. Az ösztöndíjprogram támogatási időszakának utolsó évében a felkutatott értékek, összegzések továbbadása, fiatalok motiválása lesz a fő célom. Budapesti és vidéki zeneiskolákban fogok szervezni szakmai napokat, melyeken a növendékek megismerhetik Kovács Béla munkásságát, előadások és koncertek által egyaránt. A zeneiskolák után megcélzom a fiataloknak azt a rétegét, akik a pályaválasztás során a zenéhez szeretnének közelebb kerülni, vagyis zeneművészeti szakgimnáziumok klarinét tanszakain szakmai workshop-ok keretében szeretném ismertetni a kutatásomat a téma iránt érdeklődő fiataloknak.

Iskolák
Egyetem (ma), 2022. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Jelenlegi munkahely
Józsefvárosi Zeneiskola AMI
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Portfóliók (1)
  • Enyedi Gergely 2023 MMA Portfólió

    2023.08.19 02:44:46

    A középiskolai éveim alatt is több kamarazenei és szóló versenyen vettem részt, amik közül a 2013-as nemzetközi klarinétversenyt emelném ki. Ez a...