Hevesi Annabella 28 éves
iparművészet és tervezőművészet

Bemutatkozó

1993-ban születtem Békéscsabán, ahol középiskolásként elektronikus grafika szakon tanultam. Utolsó évemben átjelentkeztem a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola animáció szakára, így a negyedik évemet már Budapesten fejeztem be. 

2020-ban végeztem a Moholy- Nagy Művészeti Egyetem formatervező szakának mesterképzésén. 2018-ban tervezőtársammal, Bella Gáborral megalapítottuk az IO Line and round stúdiót, melynek azóta is ügyvezetője és vezető tervezője vagyok. Tervezői szemléletemet az adaptivitás, a következetességre és koherenciára való törekvés határozza meg. Fő területeimnek a tér- a bútor- és a formatervezést tekintem, és ezek egymásra hatása különösen foglalkoztat.

A tervezési folyamat során igyekszem egyensúlyt teremteni a design reflektív és konstruktív természete között - ezért munkáim mindig egy adott kontextusra adott racionális válaszként, és nem művészi önkifejezésként értelmezendőek. Terveim esztétikai és emocionális vonatkozásai is a funkció részét képezik, figyelembe véve, hogy egy adott műszaki megoldásnak is vannak ilyen aspektusai. Munkám során bátran nyúlok újszerű anyagokhoz és technológiákhoz, ugyanakkor küldetésemnek érzem az akár feledésbe merült tradicionális megoldások alkalmazását is. Tervezői attitűdöm kockázatvállaló, olykor provokatív, de egyúttal felelősségteljes és alázatos is. Szerepvállalásom a koncepció megalkotásától és vizualizációjától a gyártás előkészítésen át gyakran az egyes gyártási lépések kutatásáig és megtervezéséig is kiterjed. Kedvenc kivitelezői tételmondatom, hogy "Ezt nem lehet megcsinálni".

Iskolák
Egyetem (ma), 2020. Moholy- Nagy Művészeti Egyetem
Jelenlegi munkahely
Vezető tervező, ügyvezető, társalapító - IO line and round
Lakcím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Levelezési cím
Ez az adat nem- vagy csak regisztrált felhasználók számára nyilvános.
Portfóliók (1)