Demeter Zsuzsa 42 éves
irodalom
Bemutatkozó

Székelyudvarhelyen születtem 1977-ben.  A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar–finn szakán végeztem 2001–ben. Doktori tanulmányaimat a Babes–Bolyai Tudományegyetem Hungarológiai Doktori Iskolájában végeztem 2002–2006 között, Disszertációmat 2011-ben védtem meg (2014-ben jelent meg könyvalakban Költői tradíció és könyvkiadás. Gyöngyösi István példája címmel). A kolozsvári Helikon szépirodalmi folyóirat kritikarovatának szerkesztője vagyok 2007-től. Második kötetem, egy Kinde Annamáriáról szóló kismonográfia (Szandra May a hóhullásban. Kinde Annamária költészete), a Lector Kiadónál jelent meg Marosvásárhelyen 2017-ben. 2018 tavaszán jelent meg Sigmond István-monográfiám a Magyar Művészet Akadémia gondozásában.

Az erdélyi magyar irodalomtörténetben Forrás-nemzedékek néven jegyzett alkotói generációkról, azaz az 1960–1989 közötti időszak Erdélyének irodalmi életéről meglehetősen rendszertelenül jelentek meg monografikus munkák az elmúlt két évtizedben. A Helikon elődjeként is ismert Utunk folyóirat ötven éve összekapcsolódik a Forrás-nemzedékekkel. Helikon-szerkesztőként, kritikusként az Utunk szellemi holdudvarához tartozó szerzői életpályák érdekelnek, jelen esetben a Zokogó majom írójáé, Bálint Tiboré.

Iskolák
Phd / dla, 2011. Babeș–Bolyai Tudományegyetem
Jelenlegi munkahely
Helikon kulturális folyóirat
Lakcím
407055 Kisbács, Sas (Vulturului) utca 11/F/7.
Kolozs megye megye, Románia
Levelezési cím
407055 Kisbács, Sas (Vulturului) utca 11/F/7.
Kolozs megye megye, Románia
Ösztöndíjak (4)
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2009, NKA

    Schöpflin Aladár Ösztöndíj
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2014, NKA

    Schöplfin Aladár Ösztöndíj
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2016, NKA

    Schöpflin Aladár Ösztöndíj
  • Korábbi művészeti ösztöndíj
    2008, Communitas Alapítvány

    Alkotói ösztöndíj
Portfóliók (3)
  • Demeter Zsuzsa: Sigmond István

    2020.02.19 07:36:18

    Az erdélyi második Forrás-nemzedékhez tartozó Sigmond István (1936–2014) ironikus, groteszk, abszurd látásmódú, kafkai nyomokat követő regényei, elbeszélései...
  • Demeter Zsuzsa: Szandra May a hóhullásban

    2020.02.19 07:40:02

    Demeter Zsuzsa könyve Kinde Annamária költészetének, ennek a tragikusan félbe maradt, lezárt életműnek a vizsgálatára vállalkozik. Az értelmezés módszertanát...
  • Kinde Annamária: Összes művei

    2020.02.19 07:39:50

    A Holnap Kulturális Egyesület kiadásban 2019 februárjában megjelent Kinde Annamária Összes műveinek első, a költő összegyűjtött verseit tartalmazó kötete....
Hírek, események
  • Neve is van - Kondor Vilmos új könyvéről

    2020. 06. 25.
    irodalom
    Rendhagyó számmal zárta a karantén időszakát a kolozsvári Helikon szerkesztősége - a magyar krimit bemutató lapszámban olvasható Demeter Zsuzsa Kondor-kritikája.
  • "Én nem így képzeltem a rendet" - kritika Kuszálik Péter könyvéről

    2020. 05. 27.
    irodalom
    Nem tudom, a gyanútlan olvasó miként olvassa Kuszálik könyvét, mint ahogy azt sem, milyen a jó kritika, vagy hogy beszélhetünk-e etikus kritikáról. Azt viszont tudom, hogy mindamellett, hogy Kuszálik Péternek sok mindenben igaza van, „én nem így képzeltem el a rendet.”
  • Konyhakés a szerkesztőségben – a Helikon krimiszámának beharangozójaként a helikon.ro-n megjelent Demeter Zsuzsa jegyzete

    2020. 05. 25.
    irodalom
    Leadom a júniusi második szám korrektúráját. Befejezem a mosogatást. Merő véletlen, hogy karantén végére épp egy kül- és belcsínben egyaránt rendhagyó krimiszámmal rukkol elő a Helikon szerkesztősége. Ahogy az is, hogy minap, a szerkesztőséget bezárva, egy konyhakést felejtettem a kisasztalon.
  • Interjúkban túlélő történelem - Erős Kinga kötetéről

    2020. 05. 25.
    irodalom
    Erős Kinga Szavakban lobog. Írók az 1956-os forradalomban című, 2019-ben megjelent kötetéről Demeter Zsuzsa írt a Helikon májusi második számában.
  • Jambustalan emlékeim - a Helikon Hátsó ablak rovatában Demeter Zsuzsa jegyzete

    2020. 05. 08.
    irodalom
    Az elmúlt nyolc hétben a csend szabadságunk fokmérője. Befele menekülünk, a kifele vezető utak zárva. A nagylányom a könyveken keresztül lógott meg ebből a világból s előlünk is, mi meg… jambustalan emlékeinkbe: pár pillanatig a forró homokdűnékbe, a hideg, csillagos éjszakába.
  • Egy megoldás nélküli rejtély története - Kazuo Ishiguro Árva korunkban című regényéről Demeter Zsuzsa írt a Helikon folyóirat márciusi számába

    2020. 04. 19.
    irodalom
    Bevallom, László Noéminak egy négy évvel ezelőtt a Helikon hasábjain megjelent fülszövege tett Ishiguro-rajongóvá. Azóta lázas Ishiguro-olvasó vagyok, s a Nobel-bizottságnak hála 2017-től a magyar könyvkiadók az Ishiguro-életmű régebbi darabjait is megjelentetik.
  • Foglalkozása: Robinson - a Helikon Hátsó ablak rovatában Demeter Zsuzsa karanténnaplója

    2020. 03. 26.
    irodalom
    Helikont korrektúrázom, remélve, ez a lap még eljut az olvasókhoz. Két nap alatt sikerül is elolvasnom a 24 oldalt. Én vagyok minden lapszám első olvasója. Nem nagy dicsőség, tudom, de ebben a Robinson-létmódban ez is több a semminél.
  • A történetek megtalálják medrüket - Demeter Zsuzsa kritikája Kabdebó Lóránt könyvéről a márciusi Forrásban

    2020. 03. 26.
    irodalom
    Kabdebó Lóránt úgy tud az irodalomról, s azon belül – többek között és elsősorban – Szabó Lőrinc költészetéről tanulmányokat írni, hogy a lenyűgöző szakmai tudás mellett az irodalomhoz/Szabó Lőrinchez való „szegődéséről” is vall.
  • "Mindig arra van Kolozsvár, amerre hazavisz a vonat"

    2020. 02. 19.
    irodalom
    A februári Székelyföldben Vida Gábor 2019-ben újra kiadott, Ahol az ő lelke című regényéről Demeter Zsuzsa kritikája olvasható.
  • Harmincéves a kolozsvári Helikon

    2020. 01. 10.
    irodalom
    Szilágyi István készülő regényének részletével indít a kolozsvári Helikon januári, jubileumi lapszáma. Egykori és jelenlegi szerkesztők, a Helikon Kemény Zsigmond-díjasai írásai mellett Sigmond István és Mózes Attila leveleiből is közölnek a lapban.
  • Az olvasó véleménye

    2019. 12. 17.
    irodalom
    Kik és hogyan írtak kritikát az egykori Utunkba? A '89-es rendszerváltás hogyan formálta át az olvasók médiafogyasztását? A Helikon Hátsó ablak rovatának decemberi jegyzetét Demeter Zsuzsa írta.
  • Elkelne egy térkép

    2019. 11. 07.
    irodalom
    Új, online rovatot indított a Helikon, Hátsó ablak címmel. Novemberben az első jegyzetet Demeter Zsuzsa írta Bálint Tiborról
  • Torz és ideális - beszélgetés Kabdebó Lóránttal

    2019. 09. 25.
    irodalom
    „Ha széttekintettek a világban, bennük is élt a csalódottság tudata. De Bartha Dénes professzor Bartók-termi előadásain létszemléletem alapoximoronját megtanultam: torz és ideális. Ahová születtünk: a torz materiális jelenléte. De ebből „ohajtva sejtjük” kötődésünket, az ideális létköltészetet.”
  • MMA-monográfia és erdélyi magyar folyóiratok az E-MIL Írótáborában

    2019. 09. 05., 07:33:00 — 2019. 09. 08., 07:33:00
    irodalom
    Az Erdélyi Magyar Írók Ligája idei tábora Serényen, Kelettől Nyugatig címen futott, a központi vonala egyfajta visszatekintés az elmúlt pár évtized erdélyi magyar folyóirataira és mellékleteikre, az ötletekre és motivációkra.
  • Feldolgozatlan történetek az Örök utcából

    2019. 08. 19., 12:27:00 — 2019. 08. 25., 12:27:00
    irodalom
    A Kolozsvári Magyar Napok keretein belül a Bulgakov Kávézó teraszán Csender Levente József Attila-díjas íróval beszélgetett Demeter Zsuzsa az Örök utca című kötetéről, erdélyiségről, Kelet-európaiságról és az otthonosság kérdéséről.
  • Otthonos idegenség – a Látó 3. írótáborában bemutatták a Kinde Annamária Összes művei első kötetét

    2019. 08. 08., 12:03:00 — 2019. 08. 11., 12:03:00
    irodalom
    A Látó harmadik írótábora 2019-ben a magyar irodalom „nyelvjárásait", a magyarországi és az erdélyi irodalmi nyelv különbségeit és azonosságait, az idegenséget, a fordítást és a fordíthatóság tapasztalatát járta körül műhelybeszélgetésein.
  • A Shakespeare-környéki focisták és az Utunk – Vallasek Márta műfordítóval, az Utunk egykori munkatársával Demeter Zsuzsa beszélgetett

    2019. 07. 23.
    irodalom
    Generációk Robin Hood-olvasatát határozta meg a 80-as évek Romániájában Robin Hood, a zöld erdők fia - kevesen tudják azonban, a Iacob Dezideriu által művészien illusztrált könyv nem egyszerű fordítás - Vallasek Márta kifejezetten a balladaformában fennmaradt történeteket értelmezte újra.
  • “Néha az visz közelebb a valósághoz, ha nem az igazat írjuk” - Demeter Zsuzsa beszélgetése Száraz Miklós Györggyel a Helikon májusi számában

    2019. 07. 23.
    irodalom
    – Hacsak nem krimiről vagy tankönyvről beszélünk, a megfejtés érdektelen. A mű nem a megfejtés, hanem az anyag. Meg ami történt írás közben velünk. Meg ami zajlik az olvasóban, amikor olvas vagy elgondolkodik az olvasottak hatására valamin, ami látszólag talán nem is oda tartozik."
  • Bemutatták Demeter Zsuzsa Sigmond István-monográfiáját Kolozsváron

    2019. 07. 23., 21:32:00 — 2019. 07. 23., 21:32:00
    irodalom
    Sigmond István (1936-2014) prózájáról 2018-ban a Magyar Művészeti Akadémia Közelképek írókról sorozatában megjelent monográfiája kapcsán Demeter Zsuzsa irodalomkritikussal, a Helikon szerkesztőjével Egyed Emese beszélgetett július 9-én, kedden 18 órától a Kolozsvár Társaság székhelyén.
  • Kolozsvár-dialógusok 2.0 – Házsongárd-légió

    2019. 05. 22., 10:05:00 — 2019. 05. 23., 10:05:00
    irodalom
    A Házsongárd-sírkert irodalmi emlékezetét és jelenét kutató irodalomtörténeti tanácskozást és költészeti minifesztivált szervezett a Fiatal Írók Szövetsége , az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara „Házsongárd-légió” – Kolozsvár-dialógusok 2.0 címmel.
  • Esszék a Száz év kalandról a májusi Székelyföldben

    2019. 05. 13.
    irodalom
    Kántor Lajos és Láng Gusztáv irodalomtörténetéről a májusi Székelyföld folyóiratban több tanulmány is olvasható, többek között Demeter Zsuzsa Különvélemény című esszéje (a tanulmányok előadásként elhangzottak a Szárhegyi Írótáborban 2018 szeptemberében).
  • Kinde Annamária összes verseinek kettős bemutatója

    2019. 05. 11., 13:11:00 — 2019. 05. 13., 13:11:00
    irodalom
    Nagyváradon és Kolozsváron is bemutatták Kinde Annamária Összes műveinek első kötetét.
  • Bálint Tibor és Lászlóffy Aladár barátságáról

    2019. 04. 25.
    irodalom
    A Helikon folyóirat áprilisi második száma Lászlóffy Aladár irodalmi örökségét idézi. Széles Klára, Szakolczay Lajos, Kabdebó Lóránt tanulmányai mellett a lap szerkesztői idézik fel egykori kollégájuk irodalmi hagyatékát. Demeter Zsuzsa kisesszéje Lászlóffy Aladár és Bálint Tibor barátságáról szól.
  • Megjelentek Kinde Annamária összegyűjtött versei

    2019. 04. 03., 10:46:00 — 2019. 04. 03., 10:46:00
    irodalom
    Demeter Zsuzsa sajtó alá rendezésében megjelentek Kinde Annamária összegyűjtött versei
  • Demeter Zsuzsa a hónap alkotója az Irodalmi Jelen februári összeállításában

    2019. 03. 15., 10:27:00 — 2019. 03. 15., 10:27:00
    irodalom
    Az Irodalmi Jelen a februári hónapban Demeter Zsuzsát választotta a hónap alkotójának. Laik Eszter nagyinterjúja mellett Egyed Emese, Hegedűs Imre János és Laik Eszter közöl kritikát a szerző Kinde Annamária- és Sigmond István-monográfiájáról.
  • Lélek fekszik a boncasztalon - Hegedűs Imre János kritikája Demeter Zsuzsa Kinde-monográfiájáról

    2019. 03. 15.
    irodalom
    Az Irodalmi Jelen A hónap alkotója sorozatának Demeter Zsuzsa volt a februári vendége. Kinde-monográfiájáról Hegedűs Imre János közöl kritikát.
  • Életmű a méltó helyén - Laik Eszter kritikája Demeter Zsuzsa Sigmond-monográfiájáról

    2019. 03. 15.
    irodalom
    Az Irodalmi Jelen regénypázatát 2006-ban a Varjúszerenáddal megnyerő Sigmond Istvánról Demeter Zsuzsa jelentetett meg monográfiát az MMA Közelképek írókról sorozatában. Laik Eszter értő kritikája az Irodalmi Jelen A hónap alkotója rovatában olvasható.
  • Ő, te, én. Szandra Mayt megtalálni – Egyed Emese kritikája Demeter Zsuzsa Kinde-monográfiájáról

    2019. 03. 15.
    irodalom
    Ő, te, én. Szandra Mayt megtalálni címmel Egyed Emese írja a kritikát az Irodalmi Jelen A hónap alkotója rovatában.
  • Életműbőség és kutatóhiány – Laik Eszter beszélgetése Demeter Zsuzsával

    2019. 03. 15.
    irodalom
    Laik Eszter nagyinterjúja Demeter Zsuzsával az Irodalmi Jelen A hónap alkotója rovatában.
  • Hány lába van egy ekelónak? Demeter Zsuzsa beszélgetése Márkus Béla irodalomtörténésszel

    2019. 03. 10.
    irodalom
    A Helikon márciusi első számában Márkus Béla irodalomtörténésszel a lap szerkesztője, Demeter Zsuzsa beszélget.
  • Zsidó Ferenc beszélgetése Demeter Zsuzsával

    2019. 01. 11.
    irodalom
    Demeter Zsuzsa kritikus/irodalomtörténésszel az eirodalom (eirodalom.ro) szerkesztője, Zsidó Ferenc beszélgetett az erdélyi kritikaírás múltjáról, a 2018-ban megjelent Sigmond István-monográfiáról.
  • „Mindnyájunknak egyszemélyes volt a nemzedéktudata” - Gálfalvi Györggyel Demeter Zsuzsa beszélgetett

    2018. 12. 25.
    irodalom
    A második Forrás-nemzedékről Gálfalvi Györgyöt faggatja Demeter Zsuzsa a Helikon karácsonyi számában.
  • Irodalmi Napok Kárpátalján

    2018. 11. 28., 12:31:00 — 2018. 11. 30., 12:31:00
    irodalom
    Második alkalommal is megszervezték a Kárpátaljai Irodalmi Napokat Beregszászon
  • Száz év kaland Szárhegyen

    2018. 09. 21., 00:00:00 — 2018. 09. 21., 00:00:00
    irodalom
    Kántor Lajos és Láng Gusztáv Száz év kaland című, a második Kántor–Lángként is aposztrofált könyve képezte a 11. Szárhegyi Írótábor témáját.
  • A Forrás-nemzedék Erdély-történetei

    2018. 09. 06., 11:01:00 — 2018. 09. 09., 11:01:00
    irodalom
    Erdély-történetek címmel szervezte meg szeptember 6–9. között 17. írótáborát az Erdélyi Magyar Írók Ligája a Kovászna megyei Árkoson.