Bemutatkozó
Üzlettársammal, Mátyás Zoltánnal GM Művek név alatt ékszereket, díjakat, használati tárgyakat, valamint belsőépítészeti elemeket tervezünk és kivitelezünk. A mindennapi munka mellett hosszútávú célom, hogy szélesebb közönség előtt megismertessem, megszerettessem az ezüstművesség szellemében született tárgyakat. Ez egy olyan, eredetileg kézi technológia, mely során a fémlemez alapanyagból jellemzően nyújtással, zömítéssel és hajlítással héjszerkezetek jönnek létre. Például tálak, különböző edények, használati tárgyak testei. Munkáim során tudomást veszek ennek az archaikus technológiának a történetiségéről, de ezt a tudást mai, kortárs tárgyak létrehozására fordítom, gondolva a holnapra is - hiszen ezeknek a tárgyaknak az időtlen alapanyaguk miatt ideális esetben generációkon át helyt kell állniuk hétköznapi és ünnepi használat esetén egyaránt. A kézműves, és kisipari lehetőségeim folyamatos fejlesztése adja a munka fő technológiai hátterét, keresek továbbá új lehetőségeket, és a technológiából, illetve a funkcionalitásból eredeztethető formaalkotást.
Jelen ösztöndíj alatt olyan tárgyakat hozok létre, melyek többnyire jellegzetes témáit dolgozzák fel az ezüstművességnek. A három év első két évében az otthon asztalára tervezett használati tárgyak készülnek, melyek az adott eszköz jellegzetességeiből fakadó funkcionalitás mellett a közösségi együttlét meghittségét is szolgálják. Az utolsó évben pedig kétféle egyházi tárgytípus kerül terítékre: ajándéktárgy, és egy tárgyegyüttes tábori körülmények közötti szertartás lebonyolításához.
Iskolák
Egyetem (ma), 2018. Moholy-Nagy Művészeti EgyetemJelenlegi munkahely
Lakcím
Levelezési cím
Ösztöndíjak (3)
-
Korábbi művészeti ösztöndíj
Kozma Lajos iparművészeti ösztöndíj
2015, MANK -
Korábbi művészeti ösztöndíj
Kozma Lajos iparművészeti ösztöndíj
2016, MANK -
Korábbi művészeti ösztöndíj
Kozma Lajos iparművészeti ösztöndíj
2017, MANK
Portfóliók (1)
Hírek, események
-
2021. 04. 25.iparművészet és tervezőművészetA Peregrinus egy 30-50 fős római katolikus szentmise tábori körülmények közötti megtartásához szükséges liturgikus tárgyak kompakt készlete.
-
Corpus Christi
2020. 12. 20.iparművészet és tervezőművészetÍrásos beszámoló az aktuális ösztöndíjas munkáról -
ARS SACRA FESZTIVÁL A HAGER-GELLEY MŰVÉSZCSALÁD KIÁLLÍTÁSA
2020. 09. 12., 15:00:00 — 2020. 09. 30., 18:00:00iparművészet és tervezőművészetHager Ritta textilművész, és három, tervezőművészettel foglalkozó unokájának közös kiállítása. -
Kiöntő készlet tervezése
2020. 04. 20.iparművészet és tervezőművészetKiöntőkészlet tervezése mellett a Vízivárosi Galériába tervezett szeptember 8-29-ig tartó Hager – Gelley művészcsalád kiállításra készülök. -
Manta tál
2020. 01. 12.iparművészet és tervezőművészetAsztalközép, híd, út, egyenes, átkelés, találkozás, kapcsolat, barátság, beszélgetés, csatorna, árkád, kő, kirándulás, kosár finomság, komatál, rája. -
reggeliző készlet :: 2019-09-29, 22:52:50
2019. 09. 29.iparművészet és tervezőművészetMa nem dolgozom, legalábbis nem hétköznapi módon. Ébresztő nélkül kelek, elkészítem Róza lányom kakaóját, lágytojást főzök, és kiülök a kertbe reggelizni. -
Kézilabda Magyar Kupa díjtárgyai
2019. 05. 27.iparművészet és tervezőművészetA GM Művek (Gelley Kristóf és Mátyás Zoltán) által tervezett és kivitelezett Női és Férfi Kézilabda Magyar Kupa Díjtárgyakat idén a Győri Audi ETO KC valamint a Pick-Szeged nyerte el. A munka a MOME Projekt szervezésében valósult meg. -
első három hónap: evőeszköztervezés
2019. 01. 27.iparművészet és tervezőművészetEgyenes vagy íves, kemény vagy lágy, szögletes vagy organikus. Egy a sok közül, új, mégis ismerős formák.