A Liszt Ünnep programjai a Müpában
Egy színházi alkotóközösség új előadásra készül. A romantikus regény nyomán írt darab a 16. századba, a végvári harcok időszakába repíti vissza a nézőt. A két szálon futó cselekmény a színházi kulisszák mögötti világ mindennapjait, a kisebb-nagyobb konfliktusokat, illetve a régmúlt daliás cselekedeteit fűzi egybe. A párhuzamos történetek erkölcsi alapigazságokra mutatnak rá: az egymás iránti megbecsülés fontosságára, az ellenfél tiszteletére, a becsületesség és a bátorság példáira - ám mindezt könnyed és vidám formában. A palettáról nem hiányozhatnak a szerelmi bonyodalmak sem, melyek ugyanúgy, mint évszázadokkal ezelőtt, ma is szenvedélyt ébresztenek két ember között. A kalandos tánc-szín-játék zenéjét - melyben hatásosan keveredik a 16. század végének zenei miliője a népzenével, a modern hangszeres effektusok a tánczene temperamentumával - Eredics Benjamin szerezte, a mű a Müpa 2020-as Zeneműpályázatának díjazottja.
A bemutató a Liszt Ünnep keretében a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.
Rendező: Müpa
Alkotók:
- zene
- Eredics Benjamin
- koreográfus
- Zs. Vincze Zsuzsa, Zsuráfszky Zoltán
- társrendező
- Zs. Vincze Zsuzsa
- rendező
- Zsuráfszky Zoltán
-
2024. 02. 17., 09:00:00 — 2024. 03. 03., 21:30:00színházművészetAz intenzív kurzus elvégzése során egy-egy monológon keresztül teremtheti meg mindenki karaktere egyedi atmoszféráját. A folyamat a képzelet és a mozgás tudatos alkalmazására épül, amely az élet bármely más területén is alkalmazható eszközzé válik (nem csak színpadi körülmények között).
-
ÚRISTEN, ZENE IS LESZ! - KOVÁCS MARCI ÉS A SZAKÉRTŐK KONCERTJE
2024. 01. 13., 19:00:00 — 2024. 01. 13., 22:00:00színházművészetMegannyi Mohácsi-előadás + 13 muzsikus + 78 színész + 1000 néző = 1 Kovács Marci & a Szakértők - koncert a Vígszínházban. -
Danubia 30
2023. 12. 30., 19:30:00 — 2023. 12. 30., 22:30:00zeneművészetHarminc évnyi zenei utazás, ünnep, összefoglalás és egyben programismertetés a következő harminc évre - ez a Danubia Zenekar születésnapi koncertje. -
Bágyi Balázs New Quartet koncert Balatonfüreden
2023. 12. 21., 19:00:00 — 2023. 12. 21., 22:00:00zeneművészetA koncerten az együttes "Decade" című lemezanyaga hangzik el -
Kripta - monológszínház műhelybemutató
2023. 12. 19., 19:30:00 — 2023. 12. 19., 20:15:00színházművészetMi lenne, ha csak 3 percre is, de visszatérhetnénk, hogy elmondjunk mindent, ami fontos volt - a halálunk előtt?! - Edgar Lee Masters: A Spoon River-i holtak c. műve alapján